Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Múltunk újabb dokumentumai

A Leányfalusi Szekérszínház vendégszereplése


A Sárközi Ferenc bácsfeketehegyi helytörténész hagyatékából összeállított második kötetről szólva Németh Ferenc, a Forum Kiadó igazgatója elmondta, hogy a helyiekkel egyetértésben úgy tervezték, hogy Sárközi hagyatékából három könyvet állítanak össze. A most kiadott második a településen területén végzett ásatások anyagát, a betyárok időszakát és a szabadságharc idejét dolgozza fel. A könyvet méltatva Sági Varga Kinga, a kötet szerkesztője kiemelte, hogy a szerző adatai esetében nemcsak a helyi vonatkozásúakat említi, hanem szélesebb szövegkörnyezetbe is helyezi azokat, ezért szélesebb körben is érdeklődésre tarthat számot. Bordás Győző Kertkapu című kötetét Németh István méltatta, kiemelve, hogy a könyv, amelyben esszék és jegyzetek szerepelnek, a maga módján kordokumentum is, hiszen abban sok élő és elhunyt írónagyságunk szerepel. Az est folytatásában a Leányfalusi Szekérszínház Móricz Zsigmond négy egyfelvonásosát mutatta be Szerelem címmel.
!! | 2010. július 6., kedd

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers