2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Négyütemű emlékek

Nosztalgiasztori egy feltámasztott márkanév ürügyén

horexen 2

A hatvanas évek vége felé két Horex gyártmányú motorkerékpárom is volt, egy fekete és egy utólag metallzöldre festett 350-es (pontosabban 342 köbcentis) Columbus, 1953-ból. Tévedés lenne azt hinni, hogy a tuningolás, motorátfaragás – amit mostanában mindegyik motoros tévéműsorban láthatunk – abban az időben ismeretlen dolog volt. Az Easy Rider kultuszfilm bejárta már a világot, megtette a magáét, és errefelé akinek volt valamilyen motorja meg egy kis pénze, az bizony átbütykölte a masináját. Így került a zöld Standox (abban az időben a legdrágább és legjobb metallfesték) a Horexra a Turgenyev utcában, Peterka lakkozóműhelyében, a hosszabbított chopperkormányt acélcsőből a Futaki úti piaccal szembeni udvarban, a Jupiterhez címzett műhelyben az öreg Skravánnál csináltattam, a krómozást pedig a Dózsa György utca sarkán galvanizáló Halai mesterre bíztam. A dupla kipufogó pipákat is ott krómozták, meg a többi kisebb alkatrészt is. A kormány mellesleg ma is megvan, egy mákszemnyi rozsda sincs rajta negyven év után sem, igaz, nem sokáig volt a járgányon, visszakerült a gyári, az eredeti, mert bármennyire is divatos, sikkes meg látványos volt, végtelenül kényelmetlen volt vezetni vele, különösen a kanyarokba bedőlni, a nehéz, majd hárommázsás gépet bizonytalanná tette.

A feketét, a rosszabbik állapotban levőt Bogdán Gyula közlekedési rendőr barátomtól kaptam, egy láda sört adtam neki érte, ez volt az egyezség, a haverokkal közösen áldomásként meg is ittuk. Úgy emlékszem, ő egy rendőrségi árverésen vette bagóért, valószínűleg lopott vagy elkobzott gép lehetett, itt a rendőrség nem használt ilyen gyártmányt korábban sem. Üzemképes volt, de hamarosan mégis pótalkatrész-raktárrá vált, a jobbik alkatrészeket mind átszereltem a másikra, a kicsinosítottra. A vázat, a sárhányókat, a fényszórót a Temerini úti bolhapiacon darabonként eladtam aprópénzért.

Mekkora ökörséget csináltam… Ki gondolt negyven évvel ezelőtt arra, hogy egyszer majd az interneten kutatnak a restaurátorok az alkatrészek, darabok után, és őrületes összegekért cserél gazdát egy-egy vasdarab? Egy megőrzött, üzemképes, hiteles papírokkal rendelkező Horex ma annyiba kerül, mint egy modern családi kisautó. (Itt jegyzem meg, vén fejem megokosodott, az 1952-es gyártmányú BMW R25-ös masinám lenn csillog-ragyog a biciklimegőrzőben, hajólánccal ötszörösen odalakatolva a fűtés öles csővezetékéhez, egyszer majd talán örököseim imába foglalják nevemet érte, de ez már egy másik írás témája…)

A zöld Horex története nem ennyire szimpla. Nagyon olcsón jutottam hozzá, Pistától, egy sofőrtől vettem egy bicikli áráért. Nem csapott be. Bár már akkor nagykorú volt a motor, mégis számolni lehetett az ütemeket, olyan tökéletesen működött. Aztán ez a Pista valahová elköltözött, soha többé nem láttam, de a tőle vett motort még évekig hajtottam. Abban az időben nem nagyon nézték, kinek a nevén van a jármű, a műszaki vizsgán még azért sem szóltak, hogy zöldre volt átfestve és nem fekete, mint ahogyan a forgalmi engedélyben írta. Később szigorúbbak lettek a szabályok, a tulajdonosnak személyesen kellett vinnie műszakira az autót, a motort, és bizony, ennek a zöld Horexnek a papírjai nem is Pista nevére szóltak, hanem a korábbi tulajdonoséra. Hogy miért, nem tudom, de azt az embert soha nem kerestem fel, pedig a címe is ott volt a motor könyvecskéjében. Talán attól tartottam, hogy visszautasítja majd kérésemet, vagy azt mondja, soha senkinek el nem adta azt a motort, azonnal vigyem vissza…

És itt kezdődött a Horex vége. Sok évvel később, 1979-ben beállított hozzám egy újvidékiesen magyarul beszélő fiatalember, olyan pénzes fiú hírében állt. Valakitől hallotta, hogy van egy régi járgányom. Jóval később tudtam meg, hogy ő is a Turgenyev utcában lakott, ott volt az apjának asztalosműhelye. Addig gyomrozott, hogy eladtam neki. Azaz csak odaadtam, eltolta haza, hogy majd másnap hozza a pénzt. Rendben, mondtam, de a forgalmi engedély addig is nálam marad. Úgy két év múlva összefutottam vele a vár aljában egy pizzériában, ott támasztotta a söntést egy szépséggel. Behoztam az autóból a gumiszerelő feszítővasat, mondtam neki, hogy itt verem szét a fejét, ha azonnal nem fizet. A csaj egy szót sem értett magyarul, a pasi egyre csak nyugtatott, ne csináljunk botrányt a nő előtt. Adott egy névjegyet, másnap elmentem az apjához, a Horex leeresztett gumikkal, kissé megnyomorítva, gyalupadnak támasztva ott állt a tágas asztalosműhelyben, alig látszott ki a por alól. Akkor láttam utoljára. Mondtam, elviszem, nincs kifizetve. A nagy darab ember csak rám mordult, hogy „nem viszed sehova”, elővette a pénztárcáját és letett elébem egy tisztességes összeget. A forgalmi sem kellett neki, kizavart a műhelyből.

Ma csak ez a forgalmi engedély és a tartalék slusszkulcs van meg egykori kedvenc motoromból. Meg néhány amatőr színes felvétel.

A minap egy halk szavú úriember keresett fel a szerkesztőségben, riportot hozott az újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus magyarországi vendégszerepléséről. A kórus intézőjeként mutatkozott be, névjegykártyát is adott, hogy hívjam fel, ha közlésre kerül az írása. Elmondta, valamikor gyakran megfordult ebben a szerkesztőségben, ofszetnyomáshoz lapokat készített a nyomdának. Nézem a kártyán a nevet: Beszédes József, újvidéki lakos. Ez a név van a Horex forgalmijában is... Kérdem tőle, hallotta-e már és jelent-e neki valamit a Horex márkanév? De még mennyire! Nősülés előtt vett egy Horexot egy tengerésztiszttől, nagyon szerette azt a motort, sokáig volt nála, majd végül eladta egy sofőrnek.

Azt hittem, lefordulok a székről. Mennyire kicsi a világ! És mennyire ostoba tud lenni az ember. Itt mentünk el egymás mellett, ki tudja hányszor. Egy telefonhívás, vagy bekopogni a Futaki utca, azaz akkor a Néphadsereg utca 29-be Beszédes úrhoz, és megkérni, menjünk a rendőrségre, írjuk a nevemre a Horexot, a sofőrt meg felejtsük el. Most is az enyém lehetne ez a kivételesen ritka, így annál értékesebb motor. Ebből a sorozatból alig gyártottak egy-két ezer darabot. A BMW az más, a mai napig is termel, az ötvenes és hatvanas években is ontotta százezrével a motorokat, nem volt olyan jugó vendégmunkás, aki ne hozott volna haza egyet-kettőt. Ez az 1952-es évjáratú R25-ös, amelyik most az enyém, 1969-ben került az országba, első itteni tulajdonosa egy loparei valaki volt, de hogy az a Lopare hol lehet, csak sejtem a TZ (azaz Tuzla) egykori rendszámbejegyzés alapján.

Amikor Beszédes úrral így tisztáztuk a „közös tulajdonunk” negyven évvel ezelőtti történetét, mondtam neki, hogy egyszer, kellő alkalommal az autós rovatban is megírom majd, hogy mások ne essenek ilyen tévedésbe. Most a feltámasztott márkanév jó ok az ígéret beváltására.

Több városban is tanítási szünetet rendeltek el
Az oktatásügyi minisztérium pénteki ajánlását követően több vajdasági település vezetősége döntött úgy, a rossz időjárási viszonyok miatt beszüntetik az iskolákban a tanítást Belföld
18:29
Laureus
A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ Sport
21:55 [tegnap]
Még siker nélkül
TENISZ Sport
21:53 [tegnap]


KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -