Címlaptörténet
Németországban turnézik együttesével Antal László plakáttervező, de mint az alábbiakból kiderül, ez még nem minden
Az eddigi első díjak és elismerések mellé csatlakozott nemrég az idei 55. Steriján megrendezett 13. színházplakát és grafika pályázaton kiérdemelt 2. és 3. díj, az előbbi egy színházi plakátért, utóbbi a Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nevű fesztiválja arculatának megtervezéséért, vizuális identitásáért. Amikor mindezek kapcsán felkerestük a szabadkai Antal Lászlót, kiderült, hogy még idejében csíptük el egy beszélgetésre, ugyanis a nyarat Németországban tölti: fellépések sora várja az elektropopot játszó Sixth June nevű együttesét.
A kéttagú formáció – Antal László szöveg, zene és Lidija Andonov ének – két éve alakult, de az elmúlt e gy évben dolgoznak intenzívebben. Az internet hozta el számukra az igazán komoly megmutatkozási lehetőséget.
– Gondolom nem is kell mondanom, hogy itt, nálunk elég nehézkes zenével foglalkozni, egyáltalán zenével, kultúrával, és ezzel az elektronikus zenével is, amit mi csinálunk. Nincs itt piaca, elég tere. A My Space-re töltöttünk fel dalokat, és jelentkezett egy berlini kiadó, hogy szeretné kiadni a lemezünket. Komolynak látszottak, tavaly nyáron találkoztunk is velük személyesen. Annyira megtetszett nekik a zenénk, hogy állták a kiadás költségeit és megjelent a lemez. Reklámoznak minket, sőt koncerteket szerveznek. Most a nyár folyamán lesznek fellépéseink Berlinben, de Németországban máshol is, fesztiválokon és klubokban. Itthon is zenélünk, de tudjuk, hogy itt ennél több nem lett volna, lemezkiadásra itt nem hinném, hogy lett volna lehetőségünk – mesélte László.
Mivel László magyarul, Lidija pedig szerbül beszél, teljesen természetes, hogy angol dalok születnek. Mint hallottuk, a pozitív visszajelzésekkel nincs gond itthon sem. Megvan azoknak a csoportja nálunk is, akik ezt a zenei stílust kedvelik, de külföldön – Németországban, Franciaországban, Angliában – persze az ilyen zene rajongói tábora is nagyobb, mint nálunk, nem beszélve a számosabb lehetőségről.
László 2007-ben szerzett oklevelet az újvidéki Művészeti Akadémia grafikai kommunikáció szakán, eddig négy önálló kiállítása volt, és szeptember elején lesz a következő Szabadkán. Én elsősorban a plakátjai révén tudok róla, de arról, hogy miként is készülnek egyedi stílusú plakátjai, vajmi keveset tudtam, úgyhogy beszélgetőtársamat erről is faggattam.
– Mitől lesz jó egy plakát?
– Szolgálnia kell az előadást és fel kell keltenie a figyelmet. Akkor jó egy plakát, ha elgondolkodtat. Meg, ha mondjuk megtörténik az, hogy az ember színházba menet az előadás előtt is megnézni a plakátot, de az előadás után ismét meg akarja nézni. A plakát egészet alkot magával az előadással. Külön is funkcionál, de magával az előadással együtt éri el a célját.
– Hogy kezdődik nálad a plakát tervezése?
– Az előadás próbáiba is belenézek (ugye, a plakátnak a bemutatóra el kell készülnie), és én emellett azt teszem, hogy elbeszélgetek a rendezővel, hogy mit szeretne elérni az előadással. Az előadással, nem a plakáttal. Ő az előadásról beszél, a plakát az én dolgom. Azután az információkat képpé formálom. A cél: minél egyszerűbben, minél kevesebb elemmel kellő impulzust adni az embernek.
– Bizonyára vannak trendek a plakáttervezésben is. Az már más kérdés, hogy az ember akarja-e követni ezeket...
– Persze vannak trendek, de nem követem ezeket, hanem megpróbálok olyan vizualitást megteremteni, ami engem is jellemez, nekem is tetszik, de teljesítse is a feladatait, legyen funkcionális, figyelemfelkeltő, ugyanakkor művészi értelemben is értékes.
– Sokszor van a plakátjaidon kézírás, úgy látom kedveled a különleges formákat, színeket is.
– Ez a saját stílusom, és örülök, hogy az én ízlésem szerint készült dolgot el is fogadják azok, akiknek dolgozom. Eddig legalábbis ez történt. Több rajz-elemet használok, minimálisan vetem be a számítógépet. Leginkább arra van a komputer, hogy előkészítsem a nyomdára a plakátot, de semmiképpen sem arra, hogy külön effektusokat tegyek hozzá, ne ötletet adjon nekem a számítógép, hanem segítsen az én ötleteimet megvalósítani, hogy minél minőségesebben, pontosabban elkészüljön a nyomdának.
– Hol tart nálunk a plakáttervezés?
– Globálisan nézve persze le vagyunk maradva. Sajnos az az elv érvényesül nálunk, hogy minél olcsóbb legyen. Na, ezért néznek ki a városban is például a billboardok úgy, ahogy kinéznek. Ritka az, amire az ember tényleg felkapja a fejét. Ezért is a leghálásabb tér a színház vagy az illusztrálás, mert itt művészi alkotások születhetnek, a kreativitás is jobban kiélhető. Dolgoztam a Tankönyvkiadónak is, tehát illusztrációkkal, könyvborítók tervezésével is foglalkozom.
– Meg festesz is, animációt is készítesz.
– Egy animációs film, amivel nemzetközi fesztiválokon is részt vettem, Csáth GézaMesék, amelyek rosszul végződnek című műve alapján készült, vagyis az egyik ilyen mese alapján. Ez az akadémián a diplomamunkám egy része volt, de készül majd több is, úgy tervezem. Amikor időm engedi, akkor szívesen festek is. A figuratív festészet áll közel hozzám, meg egy-egy arc részletei. A plakátokon is sokszor, sokféleképpen arcok a kifejezőeszközök. Minden, amivel foglalkozom, összekapcsolódik bennem, egymást ösztönzik, hatnak egymásra a különböző dolgok, igyekszem ápolni és fejleszteni mindegyiket. Reklámgrafika, plakátok, illusztrációk, animációk, festés és persze a zene is – mind-mind szerves egészet alkot a világomban, és csak így látom értelmét.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.