2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

ÍGY IS LEHET GAZDÁLKODNI - Különös társulás

A péterrévei gépgyűrű már több mint öt éve működik – Hat család közösen vett egy arató-cséplő gépet és egy kukoricakombájnt

153-08-gepgyuru1

Németországban a második világháború után alakultak az első gépgyűrűszövetkeztek, majd a német mintára Svédországban, ahol ma a legfejlettebb ez a társulási forma, az ország minden megyéjében van gépgyűrű, Skaraborgban a legnagyobb, százhetven tagja van. Ez a szövetkezet már húsz éve működik. Szerbiában elsőként Péterrévén alakult gépgyűrű, amely már több mint öt éve létezik.

A péterrévei gépgyűrűnek csak hat tagja van. Név szerint Pece Károly, aki egyben a szövetkezet elnöki posztját tölti be, Kiss Zoltán, Bognár Károly, Barsi János, Varga F. József és Péter Ernő. Erről, a vidékünkön még gyerekcipőben járó társulásról Kiss Zoltánnal beszélgettünk.

Svédországban a mezőgazdasági gépek tulajdonosai alapítottak gépgyűrűket azzal, hogy saját gépeik kapacitását jobban kihasználják és egymást is segítsék. Tették ugyanezt, ugyanebből a célból itt Péterrévén is?

Részben igen. A tagoknak összesen tizenkét traktora van, de nem volt más munkaeszközünk, búzakombájn, kukoricakombájn. Még mielőtt megalapítottuk volna a gépgyűrűt, egymásnak segítettünk a mezőgazdasági munkák elvégzésében. Ezen együttműködés során érlelődött meg a gépgyűrű megalakításának ötlete. Tulajdonképpen szociális indíttatása volt a kezdeményezésnek, ugyanis láttuk, hogy közülünk senki sem képes megvenni mondjuk egy arató-cséplő gépet, de közösen ezt megtehetjük.

Tehát megalapították a gépgyűrűt, hogy búzakombájnt vegyenek...

Nem csak azért. Megvettük ugyan a búzakombájnt, meg egy kukoricakombájnt is. Ez a két gép közös, a többi nem, de közösen használjuk, mindezt azért, hogy olcsóbbá tegyük a termelést, pontosabban azért, hogy egy-egy családnak kisebb legyen a kiadása. A mezőgazdasági munkálatok költségeit így csaknem megfeleztük.

A közös gépek vásárlásakor ki milyen arányban vesz részt?

Azt vettük alapul, hogy ki mennyi földet művel. Öt évvel ezelőtt ez az arányt a következőképpen határoztuk meg 35:20:15:10:10:10. Ez az arány változik, ha valaki gyarapítja a földet, ketten például állami földet is béreltünk az idén. És ez az arány nemcsak a gépek vásárlásakor érvényes, hanem a gépek karbantartásánál is, a velük végzett munka előkészítésekor is.

Felvesznek-e új tagokat?

Nem tervezzük gyarapítani tagságunkat, azt szeretnénk, ha több ilyen közösség alakulna, több gépgyűrű, ugyanis a gépgyűrűk közötti együttműködésben látjuk a jövőt. Célunk ennek a szövetkezeti formának a népszerűsítése azért, hogy rámutassunk célszerűségére. Elsősorban a kevés földdel rendelkező termelőknek válhat a hasznára a gépgyűrű alapítása és működtetése. Sokan idegenkednek a szövetkezettől és a hozzá hasonló társulástól, ezért el kell mondanom, hogy ebben az esetben sem a földet, sem a saját gépeket nem kell társítani. Valamennyi gépgyűrűtag önállóan gazdálkodik. Természetesen egymást tájékoztatjuk a piaci állapotokról, amikor értékesítjük termékünket, időnként, mint például tavaly a tíz hektárnyi köles eladásakor egységesen léptünk fel, vagy közösen vesszük meg a műtrágyát, ugyanis nagyobb mennyiségre néhány százalékos árkedvezményt kapunk…

– Küszöbön az aratás, hamarosan a gépgyűrűkombájn is a mező felé veszi az irányt. Nem vesznek össze azon, hogy kinek a búzáját aratják elsőként, kiét utolsóként?

Hát, a faluban sokan figyelik, mikor veszünk ezen össze. Eddig még mindig sikerült megbeszélnünk a sorrendet, de azt is megbeszéltük, hogy ha netán a zöldasztal mellett ezt nem tudnánk megtenni, akkor kalapból húzzuk ki a neveket. A gépgyűrű tagjai között jó családi kapcsolat alakult ki, így hiszem, hogy ez nem fog megtörténni. Különben is torzsalkodásra csak a búza aratásakor kerülhet sor, mert a búza betakarításával nem lehet sokat várni, a kukorica a napraforgó, a szója betakarításának sorrendjéről sokkal könnyebb megállapodnunk.

Végül még mondjuk el, hogy a péterrévei gépgyűrű tagjai összesen 350 hektár földet művelnek, ennek jó része bérelt föld. És mondjuk még el azt is, hogy közülük legtöbbnek nem szakmája a földművelés. Péter Ernő például gépésztechnikus, Pece Károly közgazdász, beszélgetőtársam, Kiss Zoltán pedig a helyi közösség elnöke…

Különös társulás a péterrévei gépgyűrű. Példaértékű.

Hozzászólások (4) Szóljon hozzá Ön is!
2010. július 13. 23:08 | #4

Kedves Valaki, nem értem, hogy mi is a problémája! Legyen szives részletesebben leírni!

Köszönöm!

2010. július 13. 22:38 | #3

Érdekes,hogy saját maga nem kérte a hiba javitását ! Vajon miért ??Talán nem számit már ez a hiba?Ettől többet is elvisel...

2010. július 13. 22:35 | #2

beszélgetőtársam, Kiss Zoltán pedig a helyi közösség elnöke…

Igen ???? Mióta ???

2010. július 09. 10:41 | #1

Még mondja valaki, hogy közös lónak túrós a háta...

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -