Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Valószínűleg furcsa a kérdés, de én mégis felteszem: próbálták-e már este elalvás előtt átgondolni és visszaemlékezni arra, hogy mi mindent ettek és ittak meg a nap folyamán? Bizonyára meglepődnének, de a meglepetés még nagyobb és bizarrabb lenne, ha mindazt egy rakáson látnánk, amit egy nap alatt megettünk és megittunk. A csirkecombot és a tökfőzeléket néhány feketekávé, sör, esetleg vörösbor dúsítaná és tenné színesebbé, kiegészítve néhány süteménnyel, fagylalttal meg esti vöröshagymával és szalonnával. Sokan bizonyára utólag lennének rosszul – ha mindezt egy helyen, egy rakáson látnák. Nekem egyszer volt alkalmam erre, amikor egy külföldi tévéállomás szemfüles riportere egy hatalmas üvegedénybe töltötte, amit a nap folyamán elfogyasztott. Például: megevett egy tányér levest, egy tányérral pedig az üvegedénybe töltött, egy sör és 4 kávé – ide is oda is. Mondhatom, a nap végén nem lehetett részünk valami felemelő látványban. Amikor a reggeli tejeskávét együtt láttuk a délben elfogyasztott szármával, a sörrel és a feketekávéval. Ezért valóban nagy előnye van annak, hogy az ember hasa nincs üvegből, és mindezt nem láthatjuk.
A statisztikusok azonban ennek ellenére igyekeznek számon tartani, hogy mit és mennyit esznek a szavazó polgárok. Így kiderül például, hogy Szerbiában egy lakos egy év alatt csak 43 kg húst fogyaszt el, míg az uniós átlag 75 kg fölött van. Azt mondják, erre mifelénk a kelleténél több disznóhúst eszünk. Aztán kiderül, hogy csupán évi 16 kg-ról van szó, ami valóban nem sok, ha tudjuk, hogy az EU-ban élők évi 42 kg disznóhúst fogyasztanak. A tejet sem túlozzuk el és beérjük 56 literrel, míg az unióban 86 liter az évi átlagfogyasztás. Megjegyzem, a rám eső 56 liter tejből én legfeljebb 4-5 litert iszok meg, de nem haragszom, hogy a többit más fogyasztja el helyettem.
Az Európai Unió országaiban tehát kétszer annyi húst és háromszor több gyümölcsöt meg főzelékfélét fogyasztanak, mint Szerbiában. Mégis ők csak fizetésük 16 százalékát költik élelemre, mi pedig a havi kereset 41 százalékát! Talán azért, mert náluk olcsóbb az élelem és magasabbak a fizetések. Mert nálunk ez fordítva van: kicsi a fizetés és drága az élelem. Ezért vigasztalódjunk azzal, hogy az ember hasa nincs üvegből, így senki sem állapíthatja meg, hogy egy német, olasz vagy francia jobban és jobbat ebédelt, mint mi. Aztán végeredményben babbal is jól lehet úgy lakni, mint kaviárral és lazaccal. Az ember azt mond, amit akar arról, hogy mit ebédelt és vacsorázott.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.