Szombaton a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székháza előtt leleplezték Petőfi Sándor mellszobrát. A szoboravatón a helybélieken kívül jelen voltak a magyarországi Sándorfalva, valamint a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének és a szabadkai Főkonzulátusnak a küldöttségei. A bronzból készült mellszobrot – a csongrádi Máté István szobrászművész alkotását – Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere és mgr. Hallai Zoltán, Muzslya tanácselnöke leplezték le.
A szoboravató ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Dobó József, a helybeli Petőfi Sándor MME elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy a Petőfi-szobor felállításával megvalósult a muzslyaiak régóta dédelgetett álma. Kiemelte a sándorfalviak segítségét, elsősorban Pataki Zsuzsannának, a sándorfalvi Budai Sándor Kulturális Egyesület igazgatójának hozzájárulását, mivel a szoborállítás a sándorfalvi egyesület sikeres pályázatának köszönhetően történhetett meg, amely a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok Európai Integráció Kollégiumától kapott egymillió forintos támogatást határon túli köztéri szobor felállítására. Dobó kiemelte, hogy a muzslyai Petőfi-szobor a második Vajdaságban és az első Bánátban.
Kakas Béla a rendezvényt történelminek nevezte, kiemelve, hogy a magyar nemzettudat, a szellemiség, a magyar kultúra oszthatatlan. Szerinte a Sándorfalva és Muzslya közötti, több mint tíz éve tartó mély baráti és kulturális kapcsolatot politikai együttműködéssé kell fejleszteni. Hallai Zoltán elmondta, hogy a muzslyai szoboravató nem csak egy ünnep a sok közül, jelentősége sokkal nagyobb annál, hiszen a település és a környék magyarsága egy olyan helyet kapott, ahol méltóképpen tud történelmünk egyik legnagyobb eseményére emlékezni.
Szilágyi Balázs, Magyarország belgrádi nagykövetségének titkára – tolmácsolva a nagykövet üdvözletét – elmondta, hogy ezentúl minden év március 15-én eljönnek a muzslyai Petőfi-szoborhoz koszorúzni. A helybélieket pedig arra kérte, hogy tegyék a falu életének részévé Petőfi Sándort. Szigeti András, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának alkonzulja egy irodalomtörténész gondolatát tolmácsolta, aki azt írta, hogy Petőfi szavai áthallatszottak még az ágyúdörgéseken is. A muzslyai szoboravatás pedig azt bizonyítja, hogy Petőfi szavai a határokon is áthallatszanak.
A szoboravató ünnepség keretében a sándorfalviak és a muzslyaiak küldöttsége megkoszorúzta a Petőfi-szobrot. A Petőfi él! címmel megrendezett ünnepi műsorban felléptek a sándorfalvi és a muzslyai énekesek, a citerások, valamint a muzslyai és a nagybecskereki szavalók.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.