
(Tanjug)
Kedden „történelmi” találkozóra került sor, ugyanis az elmúlt 10 év folyamán ez volt az első alkalom, hogy megbeszéléseket folytatott a Vajdasági Magyar Szövetség és Szerbiai Szocialista Párt. Az eseményről érintőlegesen beszámolt a hazai média, míg a vajdasági magyar közvéleményből voltak, akik értetlenségüknek adtak hangot, a Magyar Remény Mozgalom például közleményben mély megdöbbenését fejezi ki, hogy Pásztor István „ezzel a délvidéki magyarság alapvető érdekeit veszi semmibe, mégpedig azzal, hogy azokhoz az erőkhöz tuszkolja a magyar szavazóbázis egy részét, melyeknek erkölcsi joguk sincs részt venni a nemzetitanács-választásokon”. Lapunk felkereste Pásztor István t, a VMSZ elnökét, Losoncz Alpár egyetemi tanárt és Márton Attila politikai elemzőt, és aziránt próbált utánajárni, hogy mi lehetett a találkozó hátterében.
– A szóban forgó találkozóra az SZSZP indítványára került sor. Ugyanakkor megjegyzem, hogy az elmúlt két évben mindössze kétszer találkoztam Ivica Dačićtyal, a párt elnökével, aki ezen túlmenően a szerb kormány alelnöke és a belügyminiszter is – nyilatkozta lapunknak Pásztor István.
A találkozóval kapcsolatban kiemelte, hogy mindazt a szenvedést, amin mindannyian keresztülmentünk a '90-es években, senki sem akarja elfelejteni, s hozzáfűzte: „a múlttal szembesülni kell, de a keddi nap nem erről szólt”. Szavai szerint „tetszik nekünk vagy sem”, két évvel ezelőtt az európai politikai és a hazai politikai színtér játékosai tisztára mosták a szocialista pártot.
Pásztor István megjegyezte, ennek eredményeképpen az a párt, amelyikkel kedden a VMSZ delegációja találkozott, ugyanannak a parlamenti többségnek a része, mint a Demokrata Párt, a G17 Plusz, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a VMSZ is. Ugyanakkor ez a szocialista párt adott egy parlamenti elnökasszonyt, egy oktatási minisztert és egy infrastrukturális minisztert is, valamint kezükben van az energetikai szektor vezetése, mondta lapunknak a pártelnök.
– Ha azt akarjuk elérni, hogy magyar rendőrfőnökök legyenek a községekben, hogy magyar emberek is lehessenek rendőrök, hogy megjavítsák az utainkat, vagy most, amikor az oktatási törvényeket írják, olyan megoldásokat tartalmazzanak a jogszabályok, amelyek lehetőségeket és nem pedig beszűkülést jelentenek számunkra, tárgyalóviszonyban kell lennünk a szocialistákkal. Ezek a kérdések felmerültek beszélgetésünk során és további tárgyalások is várhatóak – szögezte le Pásztor István.
Ugyanakkor a VMSZ elnöke szerint a találkozás annak a ténynek a tudomásul vétele is, hogy az SZSZP kormányalakító tényező, másrészt a hosszú távú eredmény-orientált politizálás szempontjából nagyon fontos a kommunikációs helyzet, a beszélőviszony megteremtése. Az ideológiai közelség kérdésével kapcsolatban Pásztor István elmondta, a célkitűzések vonatkozásában az európai orientáltság, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, a szociális igazságosság kérdése, a gazdaság fejlesztése, a stabilitás, a szociális egyenlőség olyan kérdések, amelyeket a VMSZ is magáénak vall.
A POZÍCIÓKERESÉS ÁLLAPOTÁBAN
– Rejtvényszerű, retorikai indulatokkal tarkított megfogalmazásokat is találhatunk a VMSZ és az SZSZP keddi találkozójáról szóló közleményekben – nyilatkozta lapunknak Losoncz Alpár egyetemi tanár. – Ilyen megfogalmazás például, hogy a két párt ideológiája között nincsenek áthidalhatatlan különbségek. Kérdezhetnénk, hogy egyáltalán milyen ideológiával rendelkezik az SZSZP, hiszen inkább úgy tűnik, hogy az egy olyan hatalmi csoportosulás, amely a szocializmust legfeljebb díszítő elemként vagy kihívó szóként használja.
– A találkozó mögött vélhetőleg az áll, hogy a DP által megrendszabályozott és többszörösen félretett VMSZ a költségvetéssel kapcsolatos „nem” után a pozíciókeresés állapotában van a szerbiai politikai színtéren. A cél nem más, mint a regnáló párttal szembeni esetleges partner keresése, akik az erőviszonyok esetleges megváltoztatása után alkalmi szövetségesek lehetnek a DP-vel szemben – vélekedett az egyetemi tanár.
Azonban mindezt olvashatjuk a magyar nemzeti tanáccsal kapcsolatos verseny fényében is, vagyis a VMSZ és a DP által indított listák okozta feszültség kontextusában is – értékelte Losoncz Alpár. Az egyetemi tanár szerint ugyanakkor azt a tényt sem szabad elfelejteni, hogy mindez valamiféle folytonosságot is jelent a '90-es évekkel, amikor is a VMSZ valamiféle kényszeredett szövetségben volt a szocialistákkal.
– Közben pedig azt történt, hogy Milošević ifjoncai szalonképesekké váltak az európaiak számára is – tette hozzá.
Mindez kifejez valamit a szerb politizálás milyenségéből, hiszen a demokraták voltak azok, akik ajtót nyitottak a valamikori kiátkozott szocialistáknak, jegyezte meg az egyetemi tanár, s mint hozzáfűzte, ettől kezdve legkevésbé a DP és annak magyar tagjai és szimpatizánsai fanyaloghatnak a történteken.
POLITIKAI PRAGMATIZMUS
Nem meglepő a Dačić–Pásztor találkozó híre, jegyezte le lapunknak Márton Attila politikai elemző. A VMSZ elnöke a posztra kerülése óta nem rejti véka alá, hogy pragmatikus alapon választ, vagy akár változtat szövetségeseket, teszi hozzá.
– A VMSZ feltehetően abból indul ki, hogy a természetes választási küszöbnek köszönhetően biztos befutó a szerbiai parlamenti választásokon – és ott bármikor a mérleg nyelvévé válhat, akár egy bejutott képviselővel is – vetette fel az elemző.
A VMSZ vezetőinek állítása szerint a Demokrata Párt be szeretné olvasztani a VMSZ-t, és ha ebből indulnak ki, akkor logikusnak tűnik, hogy másfelé keresnek szövetségeseket, értékelte a politikai elemző. Ugyanakkor, a VMSZ továbbra is koalícióban van a demokratákkal köztársasági, tartományi és egyes helyeken önkormányzati szinten is.
– Azok, akik nem értenek egyet a VMSZ jelenlegi vezetőivel, azt mondják, hogy rossz helyen keresi a párt új szövetségeseit. Szerbiában gyakorlatilag az a helyzet, hogy az újradikálisok (haladók) és a demokraták fej-fej mellett haladnak. Az összes többi párt messze mögöttük kullog a közvélemény-kutatásokban. A királycsináló harmadik éppen az SZSZP lehetne, ha most tartanák a választásokat, de nagy szerepe lehetne a kisebbségi nemzeti pártoknak is – jegyezte le Márton Attila.
A politikai elemző szerint úgy is lehet érvelni, hogy a szocialistákat a demokraták „mosták tisztára”, azzal, hogy együtt alakítottak kormányt, Nikolićék pedig európai retorikával tündökölnek. Nemrég viszont Tadić elnök azt mondta, nem engedi meg, hogy hatalomra jusson a Nikolić vezette ellenzék, mutatott rá Márton Attila, majd hozzátette: – Ugyanakkor nem is olyan rég éppen Dačić büszkélkedett azzal, hogy sikerült megnyirbálnia a vajdasági statútum tervezetét, Nikolić pedig a minap ismételte meg, hogy a Bosznia-Hercegovina-i szerb entitás elszakadását támogatja. Az a kérdés, hogy a VMSZ szavazótábora nőni vagy csökkenni fog-e mindezek következtében. Vajon a várható haszon, előnyök, vagy az elmúlt 20 év emléke dönt majd? Lehet, hogy már a nemzeti tanácsi választások után többet tudunk – zárta szavát a politikai elemző.
Marad ezek után valaki a VMSzben? Aki nem megélhetési politikus és karrierista, mert ők maradnak.
nem tom hova dobták a pelencsiket, de mind jobban terjed a bűz vajdaországban
#61 ezen is jót lehet nevetni, mert ez az összeesküvés elmélete, röhejes. Miért felejti el , hogy a Szerbiai leggazdagabb magyarjaink ( 53. Kasza és 101. Pásztor) éppen a Szocialisták uralma alatt "vergődtek fel" a szamárlétrán? És őket ez eddig se zavarta, mert ugye a nyáj bégetését már jól ismerik és irányítani is tudják.
"A két párt ideológiája között nincsenek áthidalhatatlan különbségek." áll a közleményben. Te jó Isten hova süllyedtünk!
A legutóbbi választások után, mikor a demokraták koalícióra léptek a szocialistákkal, Pásztor úr kb. ezt mondta: Ha ez mással történik meg, nevetni kéne rajta. Most, hogy ez velünk történt meg, nekem nincs nevethetnékem.
Ellenben nekem is van elméletem, föltételezésem. Hogy Tadics a saját embereit juttassa a Magyar Nemzeti Tanácsba, rábeszélte Dacsicsot, hogy intézze el azt, ami most megtörtént. Ezzel kompromittálja a VMSZ-t, és csökkenti az 1-es lista esélyeit. Szerintem sikerült neki.
Azon most ne gondolkodjunk, hogyan vehet rá valakit valamire a rendőrség.
A VMSZ-imádók hamarosan valóságos Dacsity-kultuszt fognak teremteni. Pásztorék azt hiszik. hogy ez a Milosevics-klón fogja megsegíteni a magyarságot? Esetleg cimborája a nyugdíjasminiszter Krakobabics? Az SZSZP az egyik legbelgrádközpontúbb szerb párt, akit a Vajdaság csak mint gyarmat érdelel. Gyarmat, ahol ha jól vislkedik, Pásztor lehet a kormányzó. És persze, nagyon szeretne az lenni, főleg Szabadkán polgármester.
A szocialisták önmagukat mosták tisztára, azzal is hogy a DP-ével koalicióra léptek, de főként azzal, hogy megtagadták Koštunicát, és a SZRP-t is. Ivica Dačićot pedig kikiáltották a legeurópaibb szerb politikusnak. Az USA, és az EU számára is elfogadható, akkor egy kisebbségi párt, aki része a hatalmi koaliciónak, hogyan is tudná őket elszigetelni? Az SZSZP-ének sokkal nehezebb elfogadtatni a híveivel az együttműködést. A jövő, és nem a múlt felé kell fordulni! Az önnállóságunkat, nem a SZSZP-étő kell féltenünk, hanem sokkal inkább a DP-től. Sajnos. Még a miloševići háborúk idején sem üldözték úgy a magyarokat Szabadkán, mint most.
"A VMSZ vezetőinek állítása szerint a Demokrata Párt be szeretné olvasztani a VMSZ-t, és ha ebből indulnak ki, akkor logikusnak tűnik, hogy másfelé keresnek " BEOLVASZTÓ szövetségeseket, ÉS INKÁBB keresztelkednek át Vajd.Magy.Szocialistáknak, mert így érvényben maradhatnak a VMSZ szlogenek. mert VMDP már létezik nélkülük is.
Ezek szellemes hozzászólások, de én valahogy nem tudok nevetni. Levertséget érzek, kerülget a depresszió. Nem tudom, hogyan heverik ki ezt a megaláztatást azok a polgárok, akik csakúgy mint én, eddig a VMSZ-re szavaztak. Mi lett azzal a párttal, amelyben annyira bíztunk? Már csak a legnyersebb pragmatizmus és a haszonszerzés vezérli? Egész nap fricskáznak a kollégáim, akik tudják milyen lelkes VMSZ szavazó voltam. Sózzák a sebeim. Tényleg nem akarok semmit sem szugerálni, nekem is kicsit ciki az MRM, de rá szavazok. Csakazértis. Nem maradt másik nemzeti párt, amely részt vesz az MNT-választásokon.
Nem vagyok hajlandó olyan pártra szavazni, amely milosevic pártjával köt együttműködési megállopodást. Ez egy olyan pont, amelynél nincs tovább. Erkölcsi zuhanás.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.