2012. május 25., péntek

Ma Orbán, György, Márk, Gergely, Urbán napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Próbademokrácia és egyházpróba

Sokakat meglepett az egyházvezetők, a három püspök jelenléte a Magyar Összefogás listáján. A meglepetés alighanem enyhe kifejezés. Nem kevesekben határozott ellenkezést váltott ki történelmi egyházaink vezetőinek ez a nyilvános állásfoglalása a legnagyobb és a legszervezettebb vajdasági magyar párt listája mellett. Azt állítani, hogy téves értelmezés ezt politikai állásfoglalásként fölfogni, gyerekeknek szóló mese.

Az egyháziak politikai szereplése még mindig heves érzelmeket kiváltó kérdés, ami megosztja a közvéleményt. Két okból kifolyólag is. Az egyik nehezen cáfolható érv arról szól, hogy a hívek között mindenféle politikai irányzat és nemzet képviselője jelen van, éppen ezért az egyházvezetőnek nem ajánlatos nyíltan fölsorakozni valamelyik politikai formáció vagy nemzeti tanács mögött. Neki ugyanis püspökként egy vallási intézményt, s nem önmagát kell képviselnie.

A másik érzelmeket kiváltó ok antiklerikális, egyházellenes indíttatású, s azt vallja, az egyháziak tartsák magukat távol a politikától és mindenféle közszerepléstől, tevékenységüket szorítsák a templom falai közé. A felvilágosodás idejéből származik ez az igencsak vitatható nézet, ami az egyházat kizárná abból a társadalmi közegből, amiben létezik. A szocializmus hatékony tömegpropagandája vidékünkön nagymértékben fölerősítette ezt a látásmódot, részben tehát ezzel magyarázható, hogy az egyházvezetők politikai szereplését sokan éles kritikával fogadták.

Erről az antiklerikális beállítódásról tudni kell, hogy azt hívei szinte mindig heves érzelmekkel, olykor a vallási fanatizmus túlhevültségével képviselik. Az érzelmi túlfűtöttség kialakulása törvényszerű okok következménye, amiről talán majd egy másik alkalommal írunk, témánkra nézve most elegendő fölhívni a figyelmet erre a szavazati döntést befolyásoló emocionális töltetre. Emiatt ugyanis kontraproduktívvá válhat a VMSZ lista összeállítóinak elhatározása, hogy a két katolikus egyházmegye képviselőjét és a másik két, zömében magyarokat tömörítő történelmi egyház vezetőjét szerepeltessék a listájukon. Könnyen megtörténhet, hogy emiatt több szavazatot veszítenek, mint amennyit nyernek.

Nem föltételezem, hogy ezt a VMSZ politikacsinálói ne látták volna előre. Valószínűleg nagyobbnak ítélték a kiszámítható nyereséget, mint az előrelátható veszteséget. A nyereség tisztán kommunikációs jellegű. Senki sem gondolhatja, hogy a mai szekularizált, elvilágiasodott közegben a hívek szavazati döntését komolyabban befolyásolhatja püspökeik politikai állásfoglalása. Még a klérust sem, nemhogy a híveket.

A VMSZ lista szemszögéből viszont politikailag jól kommunikálható az egyházvezetők jelenléte. Azt üzeni egyebek mellett, hogy vallási szemszögből is teljes körű a Magyar Összefogás listája, hiszen a számottevő egyházak vezetői mind rajta szerepelnek. A név ismertségétől is szavazatokat remélhetnek, bár Pénzes János püspök neve – korábbi politikától elzárkózó nyilatkozataiból kiindulva egyáltalán nem meglepően – hiányzik a listáról. A nagyszámú horvát hívővel is rendelkező szabadkai püspökséget helyette ft. mr. Horvát Endre képviseli.

A szabadkai megyés püspök nevének távolléte arra utalhat, hogy az egyházon belül is megosztó kérdésnek számít a nyílt politikai szerepvállalás. Hogy ennek ellenére mégis miért döntöttek az egyházvezetők a listára való föliratkozás mellett, az maradjon meg kérdésnek. Majd a jövő fényt derít arra, hogy mire használják föl a nagy bizonyossággal megszerzett helyüket a tanácsban. A legkézenfekvőbb választ azért megemlíthetjük: talán csak arról van szó, hogy az egyházak fontosnak ítélték, hogy jelen legyenek az új összetételű MNT-ben, s ehhez a bejutás legbiztosabb útját választották: az előkelő helyeket a vitathatatlanul legesélyesebb listán.

Más út mellett is dönthettek volna, például egy vallási érdekképviselet zászlajára tűző civil szervezet létrehozása mellett, amely külön listával indult volna. Ez lett volna az igazi egyházi megmérettetés a közeljövőnek ebben a próbademokráciájában, amit a pluralista összetételű MNT jelenít majd meg a vajdasági magyar politikai életben.

Hozzászólások (55) Szóljon hozzá Ön is!
2010. június 02. 16:10 | #55

én komolyan beszéltem

a liturgiából csak arra emlékszem hogy:

" most pedig, ősi magyar szokás szerint, hitünket esküvel is megerősítjük: "

2010. június 02. 15:29 | #54

A magyar történelmi egyházak püspökei a mindenkori MNT tiszteletbeli tagjai: MNT Alapszabály 14. szakasz:

14. szakasz

(1) A Tanács tiszteletbeli tagjai a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területén működő magyar történelmi egyházak püspökei,...

Miért vállalt akkor 3 püspök pártlistán való szereplést egy többpárti választáskor, amikor minden listán kereszt(y)ények vannak? ENNEK SEMMI KÖZE AZ ÖSSZEFOGÁSHOZ, EZ A MAGYARSÁG ÉS A HÍVŐK MEGOSZTÁSA!

2010. június 02. 13:21 | #53

#52 Gabby

Kérem ne vegye rossz néven tévedésem. Nem volt szándékos, magam sem tudom miért gondoltam, hogy nőnemű. Viszont a bonton úgy irja elő, hogy ismeretlen megszólitásakor tisztelettel kell viszonyulni, választanom kellett. Elnézést még egyszer. Egyben támogatom kérését.

2010. június 02. 13:08 | #52

Kedves Magyar Szó szerkesztő(k)!

Ha már meg tudjuk adni a profilunknál a nemünket (ami esetemben férfi), akkor igazán nem lenne nagy magánügysértés, ha ez az infó nyilvános is lehetne. Előre is köszönöm.

2010. június 02. 13:01 | #51

#50Gabby

Tisztelt Hölgyem, tényleg úgy van, ahogy irja! Kimaradt nálam a második sor. Mea culpa

2010. június 02. 12:26 | #50

Én meg így hallotam:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország föltámadásában!”

2010. június 02. 12:22 | #49

#48 Rá se rántson, elég nyilvánvaló, hogy jácint a magyar nemzeti érzelműeket gúnyolja a Magyar Hiszekegy részletének "újpogányosított" változatát a szájukba adva.

2010. június 02. 12:11 | #48

# 46 Üdvözletem, jácint. Én igy hallottam: hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában! Még rimel is egy kicsit. És magyar Istenről sincs vita ebben a formában.

2010. június 02. 11:42 | #47

Kedves Jácint

nemtudom milyen vallást gyakorolsz.De hogy a biblia nem ír a magyarok ístenéről az is tény

2010. június 02. 02:20 | #46

" most pedig, ősi magyar szokás szerint, hitünket esküvel is megerősítjük: "

hiszek egy Istenben,

hiszek a magyarok Istenében,

hiszek Magyarország föltámadásában !


Oldalak: 1 , 2 , 3 , 4 , 5 , 6
KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.

Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.

1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.

2008
Nemzetközi Gyermeknap.

1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.

1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.

1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.

1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.

1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.

1963
Afrika napja.

1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.

1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -