
Pásztor István és Ivica Dačić (Tanjug)
A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialista Párt a jövőben együttműködik egy közös cél, Szerbia európai jövője megvalósításában – hangzott el Ivica Dačić és Pásztor István pártelnökök tegnapi találkozója után. A két politikus a szocialisták belgrádi székházában tartott találkozót történelminek nevezte, ugyanis az elmúlt 10 évben ez volt az első alkalom, hogy az SZSZP és a VMSZ megbeszéléseket folytattak egymással.
Bejelentették, a jövőben rendszeresen találkoznak és kommunikálnak, ugyanis partnerek a szerbiai politikai színtéren.
Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint a két párt között nincsenek olyan komolyabb politikai különbségek, amelyek akadályoznák az együttműködést.
– A szerbiai magyaroknak nincs alternatív államuk, életcélunk és szükségletünk, hogy a dolgok Szerbiában jobbra forduljanak – mondta Pásztor. Mint hozzátette, az SZSZP és a VMSZ a jövőben arra fognak törekedni, hogy erősítsék az együttműködést állami és helyi szinten is. Elmondta, hogy a keddi találkozó egy bizonyos szintű bátorságot is megkövetelt, amely nélkülözhetetlen a politikában.
Ivica Dačića találkozót a politikai színtér stabilitása szempontjából ítélte fontosnak. Szavai szerint őt belügyminiszterként külön megörvendezteti a tény, hogy csökkent a nemzeti indíttatású incidensek száma.
Hozzátette, hogy pontot kell tenni minden olyan múltbéli kérdésre, amely terheli Szerbia jövőjét, és e tekintetben fontos a két párt együttműködése. A pártok közös érdekei közé sorolta az ország európai jövőjét, a lakosság gazdasági fellendülését és a korrupció meg a szervezett bűnözés elleni harcot.
A találkozón jelen voltak a szocialisták magas rangú tisztségviselői, Žarko Obradović, Slavica Đukić-Dejanović és Branko Ružić is.
Orbán most azzal segitette volna leginkább (ha ez volt a szándéka) a vajdasági magyar "új fejezetet", ha meghivja a a vajdasági magyar pártok vezetőit. Ezzel bemutathatta volna, hogy nem a kivételezés a szándéka, hanem a vajdasági magyar politikum kohézióját támogatja. Olyan üzenet lehetett volna a vajdasági magyar választópolgár felé, amely reményt sugal és arra biztat, minél többen menjenek el szavazni.
Ezzel szemben újból meghallgatta a Pásztor mocskolódását, lejárató kampányát a többiekkel szemben. Ez pedig szerintem rossz üzenet a Délvidék számára, mert a széthúzást erősiti. Szerintem a FIDESZ-nek ezzel szemben az integrációs szerepet kellene felvállalnia, a máltányosság elve alapján.
Pásztor mást mondott atalálkozóról, mint Orbán: "„Orbán Viktor miniszterelnök úr fontosnak tartotta még egyszer elmondani, hogy az, ami itt a Vajdaságban az utóbbi jó fél évben történik - nevezetesen a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása, a magyar névjegyzék létrejötte és a Magyar Összefogásnak, mint reprezentatív nemzeti közösségi listának a létrehozása – mennyire előremutató"
Az rendjén van, ha a mindenkori magyar miniszterelnök tárgyal egy határon túli magyar közösség legbefolyásosabb vezetőjével. Akár egyetért vele akár nem. Orbán másodszor nem követi el azt a hibát, mint 10 évvel ezelőtt, amikor 2 évig látni sem akarta Kaszát. Az időzítés Pásztoré, aki ezt a kampányban Orbán támogatásaként fogja bemutatni, habár Orbán nyilatkozata visszafogott és korrekt.
Ne tessen haragudni az Orbánra. Ő csak fogadta, de nem igért számára TÁMOGATÁST, mint a Vóna az MRM -nek. Ebben azért van némi különbség.
"A vajdasági magyar közösség június 6-án, a Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztásával új fejezetet nyithat a határon túl élő nemzetrészek történelmében, éppen ezért létfontosságú, hogy ezt a választást a vajdasági magyarok, ugyanúgy, mint a névjegyzékre való feliratkozást, nemzeti ügyükként éljék meg -"" EZÉRT MINNÉL TÖBBEN kell , hogy szavazzunk az ÚJ FEJEZET eléréséhez
http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=10291
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Pásztor Istvánt a vagdasági magyar SZOCIALISTÁT!
Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét.
A találkozón elhangzott, hogy a magyarországi parlamenti választáson az emberek megalapították a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely egyformán nyitott az anyaországban és a határon túl élő magyar közösségek előtt. A vajdasági magyar közösség június 6-án, a Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztásával új fejezetet nyithat a határon túl élő nemzetrészek történelmében, éppen ezért létfontosságú, hogy ezt a választást a vajdasági magyarok, ugyanúgy, mint a névjegyzékre való feliratkozást, nemzeti ügyükként éljék meg - olvasható a Miniszterelnökség által ma kiadott közleményben, amelyet Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője írt alá.
Sajnos ORBÁN VIKTOR is abba a hibába esett, hogy nem tájékozódik és a legnagyobb ellenséggel tárgyal!
"Csak az elnevezésben tükröződik az összefogás?
Az aláírásgyűjtés utánöt lista állt fel az MNT-választásra. Ezek közül egyes szám alatt indul aMagyar Összefogás listája, ami tulajdonképpen aVajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltjeit vonultatja fel. A párt egyik parlamenti képviselője,Dr. Korhecz Tamás szerinta vajdasági magyarok méltán lehetnek büszkék önmagukra, hiszen pártjuk úgy „nyomta át” a szerb parlamenten a kulturális autonómiát érintő törvényt, hogy mindössze négy magyar képviselő ült ott. A lista a választási kampány során elsősorban a magyar nyelvű oktatás kérdését tekinti szívügyének, amint azt a VMSZ elnöke,Pásztor István is elmondta, konkrét elképzeléseik vannak ezen a téren. Így például már szeptembertől beindítanák aziskolabusz programot, amivel a szórványban élő magyar gyerekeket juttatnák el magyar nyelvű iskolába. Emellett például fontosnak tartanák a nagyobb városokban lévő magyar tannyelvű középiskolákhoz tartozókollégiumi rendszerekkiépítését. Nem kis megrökönyödést okozott azonban, hogy a Magyar Összefogás listájánhárom püspökis megtalálható. Ez a lépésnémelyek szerintsokkal inkább járul hozzá a szavazatok elvesztéséhez, mintsem továbbiak nyeréséhez a ma már igencsak antiklerikális, valamint vallásilag megosztott Vajdaságban. A párt múlt hetitalálkozója aSzerbiai Szocialista Párttal (SDS)még ennél isnagyobb visszhangot kapott: apárbeszéda milosevici utódpárttal, mint kormányzópárttal azonban a pártvezetés szerintelengedhetetlenegy olyan erőnek, mint a VMSZ, illetve az MNT-t vezetni kívánó Magyar Összefogás listájának." (http://kitekinto.hu/karpat-medence/2010/05/26/listabol_ot_van_-_osszefogasbol_annal_kevesebb/)
#265 - talán mert összenőltek a fotelyeikkel. De ennek is egyszer vége fogg lenni. Minek halogatni az elkerülhetettlent. Döntsük meg a bálványok kasztját most, junius 6.-án
Nincs ebben a vömöszöben semmi új. Mikó Koszovóban milosevicset védték akkó is a Kasza, Józsa, Pásztor vezették. Mé akarnak ezek 20 évig vezetők maranni?
Ha valaki dörgölőzött a DP-hez az csakis a VMSz volt. Az elmúlt 10 évben számos "stratégiai " szerződést kötöttek. Jobban dörgölőzött, mint a Liga. És most a VMSz tagok elkezdik keresni a "sárgákat", közben ők maguk a sárgák.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.