Kézilabda-mérkőzés rendőrségi feljelentéssel – Az érintettek ellentétes állításai
– Már a mérkőzés előtt szidalmazni kezdett a klubelnök, meg akarta akadályozni, hogy a munkámat végezzem. Amint megérkeztem, ki akart zavarni az udvarból, a mérkőzés után pedig újra szitkozódni kezdett, amikor a jegyzőkönyvet kértem. Tíz-egynéhány éve vagyok sporttudósító, a legkisebb klubokban is jár egy példány a jegyzőkönyvből a tudósítóknak. Jobb helyen mindenkinek fénymásolják, ahol pedig erre nincsenek meg a feltételek, ott átírjuk az adatokat. Röhrig Ottón kívül senki sem vitatja el a kézilabdában való jártasságomat. Igazolt játékos voltam, köztársasági rangú játékvezető, négy évig a horgosi klub elnöke (akkor játszott a csoport a Vajdasági Ligában, és erős volt a női csapat is), három mandátumban a községi sportszövetség igazgatóbizottságának tagja. Tudósítottam európai kupamérkőzésről, szabad bejárásom van a PICK Szeged kézilabdaklubjába. Úgy gondoltam, egy kis falusi klubban is kérhetem a jegyzőkönyvet. Erre a mérkőzés után a klub elnöke lesből, galád módon rám támadt, oldalról ököllel kiütött, védekezni sem tudtam ellene. Elvesztettem az eszméletemet, a játékosok segítettek fel. Homályosan láttam, de nem ismertem fel őket. Elvittek a rendőrségre, ahol feljelentést tettem, majd az egészségházba, mert attól tartottam, hogy eltört a kisujjam, és az ütéstől kimozdult egy fogam, amit hétfőn ki is kellett húzni – nyilatkozta tegnap Halász György.
Röhrig Ottó elmondása szerint viszont nem ő várt Halász Györgyre a mérkőzés végeztével, hanem fordítva történt.
– Nem a klub elnökeként, a községi tanács tagjaként és újságíróként, hanem hivatalos rendfenntartóként figyelmeztettem Halász Györgyöt, hogy nincs joga a hivatalos teremben tartózkodni, és nincs joga a jegyzőkönyvet kérni sem, mert abból csak öt példány készül, és az előírások pontosan meghatározzák, hogy a küldött kinek adhat belőlük. Halász György a mérkőzésen jegyzetelt, az eredményt ismertettük, és bárkivel készíthetett volna interjút. Mégis lehetővé tettük, hogy a tudósító egy bírói példányból kimásolja, amire szüksége volt. Ennek ellenére kint várt, amikor visszatértem a kulccsal a szekrényünkhöz, és rám támadt az esernyőjével hadonászva. Egy régi sérelem miatt fűti a bosszúvágy, mert tagja volt annak az igazgatóbizottságnak, amit leváltottunk. Mivel a sportszövetséget a községi költségvetésből finanszírozzák, a képviselő-testület joga kinevezni a vezetőit. Emiatt történt a nemkívánatos esemény. Ő azt állítja, én megütöttem. Nem tudom, hogy megcsúszott-e, vagy a vita hevében meglöktem, de azt nem értem, hogy ha én megütöttem volna, akkor hogyan esett hasra. Nem akarom az esetet sem elhallgatni, sem eltussolni, de úgy érzem, hogy rendfenntartóként az előírásoknak és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően jártam el. Mivel a sajnálatos sportrendbontások miatt a hasonló eseteket sürgősségi eljárással tárgyalják, így várható, hogy már a napokban megszületik az elsőfokú ítélet – jelentette ki Röhrig Ottó.
Ibolya ,lehet hogy ön egy olyan saját magát fényező tipus? ezért kiindulva önmagából most rólam beszél igy. Téved, én nem vagyok a Röhrig Ottó, sőt hogy eláruljam még csak nem is vagyok vele közeli ismeretségben sem,ha 2-3 alkalommal láttam életemben., éppen csak egy olyan ember vagyok aki szereti ha dolgok becsületessen, törvényessen zárodnak le.
Kit érdekel 2010 lehet, hogy ő maga R.O. és itt álnév alatt fényezi magát.
Kedves Magdolna, miért lett morcos? Az ön célja az volt, hogy beszámoljon egy megtörtént eseményről, és nem az, hogy ítéletet mondjon .... vagy tévesen gondolom, hogy mik is az újságírok alap céljai ? Ezt értelmezte félre -2000- ezért szóltam rá ... így érthetőbb a célom?
Téved, tisztelt alfi, mert aki a cikket írta, annak nem volt semmiféle célja, hanem határozott szerkesztői utasításra szólaltatta meg mindkét felet, kínosan ügyelve még arra is, hogy egyforma terjedelemben szólaljanak meg. A végkimenetelről pedig kötelességünk lesz cikket írni - de még mindig nincs végkimenetel.
A véleménye jogos, de idejét múltta ... mert aki a cikket írta, elérte célját és visszaút nincs, mert a végkimenetelről már senki se fog cikket írni ... ezt hívják qa lap politikának
Jó estét alfi!
Az az igazság hogy most bajban vagyok , fogalmam se nincs hogy én most miről késtem le.Hallottam erről a horgosi botrányos sportrendezvényről és tegnap elolvastam igy utolag az interneten a cikket, és véleményt mondtam. Ennyi. Most is ugy gondolom ,hogy meg kell várni a hivatalos törvényes jogerős itélethirdetést .Megjegyezném hogy nálam 23, o5 perckor amikor Ön elküldte a válaszát még nem volt reggel...
Jó reggelt -2010! Hát még mindig nem érti, hogy már rég elkésett ... ez is hagyományos...
Nem egészen értem a hozzászolókat. Hogyan lehet itélkezni valakiről ha nem voltunk jelen akkor és ott amikor történt. Tiszteletben kellene tartanunk azt a szabályt is hogy nem itélkezünk addig mig nem születik jogerős bírósági végzés , és ebben az esetben a tudomásom szerint a Röhrig Ottó mint a Szabálysértési bíróságon mint pedig a felsőbíróságon felmentő itéletet kapott , ami még nem jogerős. Vagy egyesek a goromba és rágalmazó megjegyzéseikkel szoktak itéleteket hozni megkerülve a hivatalos jogi utat?
A kakas a szemétdombon. Farkát kihúzni.
R. O. idáig is a leggyengébb láncszem volt a kanizsai önkormányzatban.
Más normális helyen önként le kellene mondania fele ekkora botrány után.
Azt mondták, senki se leválthatatlan.
Komolyan érdekelne, hogy ki a fene ragaszkodik hozzá ennyire?
Lehet hogy mint régen a brezsnyevi időkben érdemei elismerése miatt nem lehet elküldeni. Merthogy érdeme eddig vajmi kevés volt.
Izgatottan várjuk az ítéletet és a következményeit.
"Nem tudom, hogy megcsúszott-e, vagy a vita hevében meglöktem" - igazán hihető...
Végre egy jó hír. Megtörtént Vajdaságban a nemzetek között a megbékélés, most már nem szerb ver magyart, hanem magyar a magyart. Visszatértek a boldog békeidők.
akinek gyorsabb a keze, mint az esze . . . . meg is érdemli a sors fintorát
Valószínűleg Röhrig Ottó magát ütötte ki.
Véglegesen.
A kanizsai önkormányzatból.
Gratulálok a K. O.-hoz! Már ideje volt padlót fognia.
Kiváncsian várom a fejleményeket. R.O.-t mindenki ismeri, kiforgatni és elferditeni azt nagyon tud. Egyet értek enter-rel, azt sem szabad elhinni neki, amit kérdez!
Tehát, annyi biztos, hogy legalább az egyik hazudik. :-)
Viszont vannak emberek, akik előélete megköveteli, hogy még azt se higgyem el, amit kérdez... Lehet tippelni, hogy a két sportember közül melyikre gondolok.