A teljes felújítás még várat magára
A városközpontban álló zöld szökőkútból szivárog a víz, naponta mintegy három köbméter folyik el. Mint azt Blau Péter, a Városépítési Igazgatóság műszaki igazgatója elmondta, a szökőkút teljes felújításra szorul, de pénz hiányában az idén csak a legszükségesebb javításokat fogják elvégezni.
– Az anyagi eszközöket tekintve éppen csak akkora keret áll rendelkezésünkre, hogy a szökőkutat üzembe tudjuk helyezni, vagyis megjavítjuk a búvárszivattyúkat, ennél többre nincs lehetőségünk. A szökőkutat teljesen fel kellene újítani, de ez egyelőre csak terv, és még előzetes kalkulációink sincsenek, hogy mennyibe kerülne a városnak – mondta Blau Péter.
Mint azt a műszaki igazgatótól megtudtuk, a teljes csőrendszert ki kellene cserélni, a kutat körülvevő lapokat rendbe kellene tenni, és a Zsolnay-kerámia is katasztrofális állapotban van, amit felújítani nem lehet, vagyis új lapokat kell elhelyezni. Mint kiemelte: a szökőkutat át kellene építeni, ami azt jelenti, hogy az eredeti formája akár meg is maradhat, de a mélységét mindenképpen csökkenteni kellene.
– Ezek a változtatások csak elképzelések, de megpróbálunk az idén valamilyen konkrétabb tervet kidolgozni, hogyan újítsuk fel a szökőkutat. Ezt már jövőre meg kellene tenni, azonban mindaddig, amíg nem lesz rá megfelelő anyagi keret, nem történhetnek előrelépések az ügyben – tette hozzá.
Kezd kirajzolódni, hogy ki miért hívta és fogadta be a sok "gyütt- de el nem mönt"eket. Így volt és van kire ráfogni a nevelettlenségeket és rongálásokat, és amikor főúri házrendezésre - építésre kerül sor, mindig van lehetőség közbeszerzésekből kipréselni a rávalókat. A közbeszerzési maffia majd csak megszűnik egyszer.
egyetértünk, elnézést elírtam!
Kemény István,ebben viszont teljesen együttértünk, függetlenül a malmainktól.
Sajnos igaza van Ildikónak. A zöld szökőkútban szinte megszokott jelenséggé vált a nyári fürdőzés, és rongálás. Balkáni kultúra térhódítása Szabadkán, miközben testvérvárosunkban Szegeden, alig ötven kilométerre tőlünk senki sem bántja a szökőkutat. Pedig az még szebb is mint a szabadkai. Honnan jött ez a sok barbár Szabadkára?
Balkáni országba drága zsolnai kerámialap köztérre?! Gránittömbök kellenek ide, vaskerítéssel, szögesdróttal körülvéve.
De amikor a huligánok a gőrlapukkal tönkretették a zöld kerámiát, addig verve azt amig ki nem adta a lelkét, nem volt egy ember, aki rájuk szólt volna.
Itt a lehetőség az új városvezetőségnek, hogy ígéreteit teljesítse és építse szépítse a várost, bár ők inkább a Női Strand lebontására költenek 35 milliót, nehogy maradjon még egy működő építmény Palicson.
Bontsak le, es epitsenek helyette egy plazat, most az a kiraly ebben a gazdag varosban
Itt van még egy alkalom hogy egyesek gazdagodjanak. Remélem hogy szakemberek foglalkoznak ezzel a dologgal mert Blau ur elektro mérnok.
Felvetődik azért a kérdés, hogy miért is bántani addig azt a zöld szökőkutat amíg a Népszinház építését be nem fejezik? Nem lenne jobb talán elzárni addig az elöregedett szökőkutat, amíg azt fel nem újítják? Blau úr azt nem tudja, hogy a Népszinház pincéje azelőtt is mindíg vízben állt, amikor még nem is volt zöld szökőkút? Legfőképpen azért is, a víz miatt, ment tönkre a régi épület. Akkor most még a régi védett rész pincéjét újra elárasztják tudatosan napi három köbméter vízzel. Ez havonta körülbelül száz köbméter. Valós esély, vagy veszély hogy a városháza alagsorát is elönti a víz, - ki hogy akarja. Lehet hogy nyárára már a korzón is pancsikálhatunk?
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.