2012. május 25., péntek

Ma Orbán, György, Márk, Gergely, Urbán napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Magyar Összefogás: Megvan a lista fele

Pásztor István diszkontinuitást ígért a nemzeti tanácsban – Józsa László neve nem fog szerepelni a VMSZ fémjelezte listán

mntlogo

Vajdasági magyar értelmiségiekkel, valamint a média képviselőivel folytatott konzultációt tegnap Szabadkán Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke annak érdekében, hogy – mint mondta – egy reprezentatív lista alakuljon ki és induljon a nemzeti tanácsi választáson.

Mint azt már lapunk megírta, a VMSZ nem pártlistával kíván szerepelni a június 6-i választáson, hanem egy olyan 35 fős névsorral, amelynek a felét, pontosabban 18 főt a civil szféra, az egyházak, az oktatási és a művelődési élet képviselői, valamint neves értelmiségiek teszik majd ki.

A tegnapi konzultáció volt az utolsó a sorban, hiszen a pártvezető az elmúlt hetek során már találkozott az egyházi vezetőkkel, a civilekkel, a művelődésben és az oktatásban dolgozókkal, akik saját soraikból kiválasztották azokat, akik felkerülnek a Magyar Összefogás listájára. Az értelmiségiek és a média képviselői is megtették a javaslataikat, így a lista fele tegnap estére összeállt, a másik feléről pedig ma dönt a VMSZ.

A Magyar Összefogás listáján a következő 18 fő biztosan szerepelni fog: Csete-Szemesi István, Dolinszky Árpád, Dudás Károly, mgr. Hajnal Jenő, mgr. Horváth Endre, dr. Káich Katalin, Kovács Frigyes, Linka Gabriella, Náray Éva, Német László SVD, dr. Ózer Ágnes, dr. Papp Árpád, Sebestyén Imre, Váradi József, Varjú Potrebić Tatjana, Saláta Zoltán, Urbán András és dr. Zsoldos Ferenc.

Pásztor István az összejövetelen elmondta, hogy a párt által delegálandó 17 személy nevéről szerdán döntenek. Listavezetőt még nem kívánt megnevezni, de azt elárulta, hogy diszkontinuitásra fognak törekedni az MNT jelenlegi vezetéséhez képest, és az már biztosra vehető, hogy az MNT jelenlegi elnöke, a VMSZ elnökségének tagja, Józsa László nem szerepel majd a Magyar Összefogás listáján.

Hozzászólások (106) Szóljon hozzá Ön is!
2011. augusztus 12. 23:37 | #106

kiét kiséri ? csak nehogy kísértésbe is essen ... a tiszább képe reményében

2011. augusztus 12. 21:23 | #105

#103, majd mos lesz módomban a kampányt kisérni, és lehet hogy tisztább lesz a kép.

2011. augusztus 12. 20:48 | #103

Jó reggelt viera ....miért nem mosta ki szemecskéjeiből a csipákat idejében....hogy lásson is, ne csak nézzen

2011. augusztus 12. 20:41 | #102

Aha!

Kezd sejleni, miért mondják, hogy VMSzNT.

Ez huncut megoldás volt.

2010. április 09. 16:22 | #98

az az erős legény? hát ahhoz már öreg vagyok én, hogy toldiskodjak velük :-)

2010. április 09. 16:20 | #97

azt hittem csak a funkcionárusok szoktak eszet osztani magas lóról, de nagyot tévedtem.........

köszönöm a jótanácsokat, de már régen megvolt, az én koromban már csak összegezünk........

ezért üzenem , hajrá, mutasson példát az ifjabb generációknak!!

2010. április 08. 15:32 | #89

2010. április 08. 15:27 | #88

Ez jó : "az MNT jelenlegi elnöke, a VMSZ elnökségének tagja, Józsa László nem szerepel majd a Magyar Összefogás listáján.

Érdemek szerint lehet, ki nem oda való nem is jelőlhető . . . még ő se

2010. április 08. 15:01 | #81

#78de nem ám

ühüm

2010. április 08. 13:31 | #78

Mit igért Pásztor??? diszkontiuinitást?? az mi?????

Vajdasági magyar értelmiségiekkel??? ez nagyon tág fogalom,,,,

Akor ez a magyar összefogás nem a hétfejü sárkányra fog hasonlitani, hanem a harmincöt fejü sárkány lesz,,, ahol a test lélek egy csak a fejezetek mások.....

A lista felét Pásztor adta a másikat meg a vmsz, ez a kettő nem ugyanaz????


Oldalak: 1 , 2 , 3 , 4 , 5 , 6 , 7 , 8
KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.

Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.

1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.

2008
Nemzetközi Gyermeknap.

1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.

1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.

1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.

1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.

1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.

1963
Afrika napja.

1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.

1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -