Ülésezett a zentai községi képvisel-testület
A tegnapi ülésen, saját kérésére, a kkt elnökhelyettesi tisztsége alól felmentették Nagy Abonyi Pált, s helyette pedig Zsíros Jankelić Anikót választották. Kosiczky András személyében a Községi Tanács új taggal bővült. Kosiczky a sport, a helyi közösségek és az ifjúsági ügyekkel kapcsolatos területnek lesz a felelőse. Döntés született az Elgas közvállalat igazgatójának és a Zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat megbízott igazgatójának a kinevezéséről is. Az előbbi cég élére Dragan Zakić okleveles jogászt, a kommunális vállalat megbízott igazgatójának pedig az eddigi igazgatót, vagyis Bodó Józsefet nevezték ki. A tegnapi nap során a képviselők elfogadták a község ifjúsági stratégiáját, a rendkívüli helyzetekben való védelmi és mentési tervét, az árvízvédelmi tervet, a környezetvédelmi és fejlesztési program tervezetét, valamint a községi mezőgazdasági terület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó idei programot is, ugyanakkor döntöttek számos más kinevezés kapcsán is.
A nap folyamán sajtótájékoztatót tartott Širková Anikó, a község polgármestere, aki a korábbi polgármesternek, Pék Zoltánnak a napilapunk hétvégi számában megjelent állításaira reagált. Širková megjegyezte, ő személy szerint soha nem állította azt, hogy az előző polgármester nem csinált semmit s egyben megköszönte elődjének mindazt, amit regnálása alatt a város érdekében tett. A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy Pék valóban sok mindent elkezdett, azonban semmit sem fejezett be. Širková hangsúlyozta, hogy a minden egyes elkezdett projektumot be szándékozzák fejezni. Megtudtuk azt is, hogy a termálvizes kúttal kapcsolatban kiírt pályázatot meg kellett semmisíteni, mivel az erre jelentkező négy vállalat kérelmeiben formai hibákat találtak. A kaszárnya ügyében elhangzott, hogy ahhoz a Nagyberuházási Alapnak semmi köze, e kérdésben egyedül a Köztársasági Védelmi Minisztérium az illetékes. A miniszter úrral tárgyaltak s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kaszárnya sorsa rendeződjön, ahogyan a Thurzó Lajos iskola felújításával kapcsolatos projektumot is folytatják.
#87 így igaz Örmester, és ki busásabb vagyonát a bajusztépő és padlássöprő kórnak köszönheti, az úgy se fogja két emberöltőnnyi ideig boldogságban tudni családját, mert a kifosztottak és meghurcoltattak átka úgy is utolérik őket, mivel őszinte megbánást nem tudtak sosem tanúsítani, sőt mást se tudnak, csak amire nevelve vannak.
Aki partizán vót, az az is marad - mégha eldugták is a "bórac knjizsicáját" abban a levéltárban....
Figyelmesebben olvassák el a "hozzászólók" Csipak Tibor gondolatait. Megéri.
Hát aki nem tud normálisan viseltetni, azt csak álmodozhat köztiszteletről.
Ki mint veti ágyát . . . az embernek adatott, hogy elméjével válasszon sajátos utat
Amilyen az Adjon Isten, olyan a fogadd Isten no meg az ÁLDJON ISTEN is.
végül annyira normális lehetnék hogy hónom alá csapnám a kalapom és saját magam billenteném valagon
minta zegyszeri normális
#82mikor telik má meg a szája jácinturamnak ? Igyon több tiszta vizet, talán még újra normálisabbá vállhat
unalmában teleszarja itt a terepet
munkanélküli borac nyugger
#78 A támadás a legjobb védekezés. Amikor tudatosul önben, hogy a valótlan állításait nem mindenki hiszi el, sértegetni kezdi a hozzászólókat. A munkahelyén is ez a dolga, vagy csak így lengeti meg előttünk szegénységi bizonyítványát?
#78Hogy mennyi aljasság lakozik ebben a perszónában, aki szabó jánosnak nevezi önmagát, kész rémálom. Csoda, hogy még szét nem vetette a HALADÓ gőgje
Az "ariadne" munkája olyan, amit mindenki gyakorolhat mindenféle vizsga nélkül.
#76 mivan kutyuli, má megin csőrgeted a láncod?, csak vigyázzá a sok fórgolódásba, néhogy nyakadra tekeredjen, né adj Isten kár vóna nem hallani többé a hó'dra való vonyításaid.
párttagoknak ésa partizánnyugdíjak élvezőinek időnként és főleg vasárnap, templomidőben, kötelező agymosásos tanfolyamokon részt venniük, ahol a partizánok és egyéb banditák viselt dolgairól érintkeznek
#74Ugyan mit vár egy dógyostól ? Ő egy városházára befészkelt varjú
Szabó Úr! Ne ámítsa itt az olvasókat. Ön is tudja, hogy valótlanságot állít. Mivel a gyerekek ily késői órákban már alszanak, elkésett az esti mesével.
Bizonyos munkakörökben időnkéntvizsgázni kell az új szakmai dolgok elsajátításából, ami nem ugyanaz mint az államvizsga.Így van ez a levéltári alkalmazottak esetében is. Hogy mit hisz az "ariadne " hozzászóló, az az ő személyes dolga.
a szakácsnak barátfülit köll csinálni, a lakatosnak meg víz alatt köll hegggeszteni, de jól !
Szabó Úr! Ön hol él? Szakvizsgázni nem meghatározott időnként szoktak. Az ember munkába állása után, egy bizonyos idő elteltével egyszer szakvizsgázik. Föltételezem ez a törvény vonatkozik a Történelmi Levéltárra is. Nem hiszem, hogy az ott dolgozók MEGHATÁROZOTT IDŐNKÉNT szakvizsgáznának. A szakács és lakatos igazán megfelelő végzettség. Ők a torta sütéséből és heggesztésből szakvizsgáznak?
eenyomi a Magyar Szó a zentai akármi titkárját 
emmán kész rö hely 
Hogyan? Az igazgató vizsgáztatja saját fiát? Miből? És a fodrásznőt? Lenyíratja a haját....
A "Bors őrmester" illetve eredeti nevén Berta Zoltán nem tud érvelni a Törtélelmi levéltár működése kapcsán, csak halandzsál szokásához híven össze-vissza.Az alkalmazottak mindannyian megfelelnek a követelményeknek, különben is meghatározott időnkét szakvizsgáznak is.