Amatőr színjátszóink hagyományos Találkozója

Amatőr színjátszóink immáron hagyományos Találkozóját évről-évre komoly érdeklődés kíséri, s ez talán érthető is, hiszen a színjátszók tevékenysége a múltban is, és most is jelentős szerepet tölt be közösségünk életében.

Természetesen a Találkozó egyúttal számvetés is, összegezése, mérlegelése az egy éves törekvéseknek /a 2009-es esztendő értékeléséről van szó/. S erre mindenképpen alkalmat nyújt ez a tíznapos Találkozó. A sűrített programban ugyanis 19 színjátszó csoport mutatkozott/mutatkozik meg, tizenkilenc színpadi produkciót láthatott és láthat a közönség, és persze a szakmai bíráló bizottság. Tehát adva van a lehetőség arra, hogy a színjátszó mozgalmunk állapotáról egy átfogó, reális helyzetjelentés készüljön, hogy különösen a minőségi szempontok függvényében, érzékelni tudjuk, hogy tulajdonképpen hol, merre tart ma amatőr színjátszásunk.

Azonban, ezúttal is szólni szeretnék a hivatásos és nem hivatásos színjátszás közötti szoros kapcsolatról, arról, hogy éppen úgy, mint ahogyan a hivatásos színházi szakma a múltban és jelenünkben is, elkötelezetten támogatja az amatőr színjátszást, úgy, a színjátszó mozgalom is, természetesen a maga módján, éltetője, nagyon is meghatározó támasza a hivatásos színjátszásnak.

Amikor erről beszélek, ezt állítom, akkor persze tudom, hogy vannak /ezt már tapasztaltam/, lesznek, akik kétségbe vonják állításomat /véleményemet/, annak is azt a részét, amely a színjátszói tevékenységet a hivatásos színjátszás egyik éltetőjének tekinti.

Csak néhány példával igyekszem alátámasztani állításomat. Amikor 65 évvel ezelőtt Szabadkán megalapult első hivatásos színházunk /Magyar Színház, később Narodno pozorište-Népszínház Magyar Társulata/, akkor a kezdet kezdetén megvolt ugyan a színházra vonatkozó alapító okirat, sőt az új színház igazgatóját is kinevezték Laták István személyében, csak éppen társulat nem volt. Sajnos arra nem volt lehetőség, hogy a magyarországi színházakból szerződtessenek színészeket. Egyetlen lehetőség maradt: az amatőr színjátszókra kellett támaszkodniuk. S a vajdasági magyar amatőr színjátszóknak köszönve megalakult, megalakulhatott első hivatásos színházunk. Csak emlékeztetőül: a szabadkai Népkör akkori legendás társulatából a következők szerződtek az új színházhoz: Pataki László, Sántha Sándor, Raczkó Ilus, Szabó János, Balázs Janka, Mamuzsics István és még jó néhányan. Ugyanez történt a topolyai Járási Magyar Népszínházzal, a becskereki, valamint a zombori Népszínház magyar társulatával is. Az említett helységekben kizárólag az amatőr színjátszók közreműködésével alakulhattak meg a magyar nyelvű színházak. És nem csak megalakulhattak, de /igaz, nem sokáig/ működhettek is.

Amikor azonban megteremtődött a színészképzés lehetősége, természetesen módosult a színjátszó mozgalomnak a hivatásos színjátszás iránti viszonya. Az eddigi közvetlen segítséget felváltotta a közvetett. Amatőr színházainkból jónéhányan jutottak el a magyarországi, romániai főiskolákra, illetve az újvidéki Művészeti Akadémiára: Ábrahám Irén, Bicskei István, Döbrei Dénes, Korica Miklós, Bicskei Elizabetta, Takács Imre, Törteli László. A zentai színjátszó csoport egy egész nemzedékkel ajándékozta meg színjátszásunkat. Sorolom ennek a rendhagyó nemzedéknek a tagjait: Mezei Kinga, Szorcsik Kriszta, Gyarmai Kata, Körömöci Petronella, Nagypál Gábor, Puskás Zoltán, Szloboda Tibor. Még egyszer hangsúlyozom, az említettek mindannyian az amatőr színjátszók nagy családjából kerültek ki, jutottak el a színművészeti főiskolákra, akadémiára, és csak ezután, közvetett úton kerültek a világot jelentő deszkák rivaldafényébe.

Tehát a hivatásos és nem hivatásos színjátszás közötti kapcsolatnak ilyen vonatkozása is van. S ehhez szükségtelen bármiféle magyarázatot fűzni. Egyszerűen a kapcsolat sokoldalúságát bizonyjtja, és ezt a „másik oldalon” is tapasztalhatjuk. Ugyanis az utóbbi időben a hivatásos szakemberek segítsége nemcsak az amatőr színjátszók produkcióinak színpadraállításában nyilvánul meg, hanem más formában is mindinkább érzékelhetővé válik. Így például az idei Találkozó ízléses műsorfüzetében olvasom, hogy a Kézikönyv amatőr színtársulatok részére elnevezett sorozat két kötete is bemutatásra kerül Szilágyin. Az egyik Brestyánszki Boros Rozália Színházi alapok amatőröknek, a másik Perényi Balázs Improvizációs gyakorlatok című könyve. Azt hiszem, hogy csak üdvözölni tudjuk és kell is a színházi szakembereknek az ilyen és hasonló jellegű, a mozgalom számára igen sokat jelentő segítségét!

Amatőr színjátszóink idei, jubileumi találkozója a maga tartalmas és színes programjával arról győz meg bennünket, hogy tevékenységük mind erőteljesebben épül be közösségünk életébe.