Április 1-jétől mégsem Kazi István lesz a ház megbízott igazgatója
A kibővített testületi ülésen kiderült, hogy Kazi a vállalat összetett helyzetére hivatkozva mandátumát három hét szabadsággal szeretné kezdeni, hogy ez alatt az idő alatt mélységében áttanulmányozhassa a cég folyamatban levő ügyeit, és csak ezt követően kapcsolódjon be az operatív munkafolyamatba. A TJGYT tagjai nem tudták elfogadni Kazi érvelését, ezért a testület elnöke, Józsa László újabb ülést hívott össze, amelyen úgy döntöttek, hogy Kazitól megvonják a bizalmat és mgr. Bordás Győzőt jelölik a megbízott igazgatói tisztségre. Bordás kinevezéséről a Magyar Nemzeti Tanács dönt majd március 31-i ülésén.
Józsa László a kialakult helyzet kapcsán lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a TJGYT egyhangú álláspontja az volt, hogy a vállalat nincs abban a helyzetben, hogy összesen öt hétig tartson az ügyvezetés átadása, illetve átvétele, hanem azonnal munkához kell látni.
– Az MNT március 16-ai döntésével fogadta el Kazi István kinevezését, tehát április 1-jéig két hét állt rendelkezésére, hogy mélyrehatóan megismerkedjen a vállalat dokumentációjával. Miután Kazi úr ragaszkodott a további három héthez, mi megvontuk tőle megelőlegezett bizalmunkat. Egyúttal megállapítottuk, hogy nincs több idő kísérletezésre, hanem egy olyan személyt kell a ház élére állítani, aki nyomban hatékonyan és határozottan irányítani tudja a Magyar Szó Kft.-t. Az egyhangú választásunk Bordás Győzőre esett, aki majd 40 évet töltött ebben a házban, és jól ismeri a cég ügyeit – nyilatkozta a Magyar Szónak Józsa.
Kazi István lapunknak elmondta, a Magyar Szó Kft. különlegesen összetett helyzetű cég, amely három részre van osztva, a pénzügyek, a kölcsönök, a papírbeszerzés, az éves terv megvalósítása együttvéve hosszabb és behatóbb tanulmányozást igényel.
– Az volt a tervem, hogy a programomat mielőbb beindítom, ám ehhez arra lett volna szükségem, hogy egy kis időre félrevonuljak, összeszedjem a szálakat és belemélyedjek a problematikába. Tettem ezt eddig is kellő komolysággal és odafigyeléssel – mondta Kazi István.
#75 Kinek képzeli önmagát, hogy mindenkit kioktasson olyan dolgokban is amelyeket ÖN rendszeresen elkövet, megszeg, megtesz . Úgy tesz mint ha ön lenne a főmodera tanácsadója. Meddig még ?
Ezen a helyen az olvasók vitatkoznak a megjelent cikkről, nem pedig az újságirók,ennyit illene minden hozzászólónak tudni. Aki ezt nem fogja fel,annak a 'szebb jövőt ' köszönés sem hoz szebb jövőt.
Már 73 hozzászólás hangzott el, ám a Magyar Szó hallgat, mint koca a búzában. És az MNT is hallgat, mintha mindaz, ami a Magyar Szónál történik, nem rájuk és ránk, olvasókra tartozna. Szebb jövőt!
Akárki lengyen is a Magyar Szó igazgatója mégha Bordás Győző is de a Mihók távozzon. Sajnos a Kazi elég nagy hibát követett el amikor még 3 hét haladékot kért.
De még Bordás se okozott akkora kárt mint a Mihók. a "Mercedes" beruházással amit egy nem megvalósitható tervvel pl.a Bilic és Danas napilapok noyomtatásával hitegetett amit a nyomda úgyse tudott volna teljesiteni hiszen egyidejűjeg nem lehet 3 napilapot nyomtatni még a "Mercedes" gépen se.
És Pista ha olyan jól ismeri a vállalatot miért nem pályázott?
#70 most az egyszer sem adhatok igazat, mert, hogy nem az jut be az MNT be ki azt kiérdemli, hanem a kiszavazás után AKIT a nagyfőnök a listáról kineveztet, mint a Szerbiai parlamentbe is a legközelebbieket
re:
Mihóknak sokan felróják, hogy milyen rossz döntéseket hozott. arról viszont sokkal kevesebben beszélnek (szinte senki), hogy nap mint nap egy napilap fenntartása mekkora stresszel járhat. tulajdonképpen két veszteséges üzlet felszínen tartása volt a cél sok éven át (!) az azért durva.
nagyobb médiaházak működése ma már csak plurális kapcsolati rendszerben képzelhető el (a nagy szintéziskísérletekre most jó példa az Axel Springer és Ringier összeolvasztási szándék) de ez már jó esetben médiaközi állapotokat jelent.
ideje újabb szakértői véleményeket kikérni, talán most nem Belgrád fele kell venni az irányt. figyelembe kell venni, hogy változik a világ..
A MNT-ba nem azok kerülnek,akiknek "gyermekkori álma" , de egész életükben semmi jelentős cselekedetet nem végeztek a magyarság javára. A mezőgazdasági szakosítás még nem jogosít fel még aláírásgyűjtésre sem, itt egészen másról van szó, amit "Ballasy Gyula " hozzászóló nem érthet.
Majd egy pár nap mulva megtudjuk ki mit Főzött, és ki csak Bordás Győzőt
Jól mondta a druszám má az elejin :
Még jó, hogy van olyan ember is, aki korrektnek tart egy olyat, akinek az igazgatósága alatt hat hónapig nem volt Magyar Szó sztrájk miatt. jól mondta Simonyi: Isten óvja a Magyar Szót és a vajdasági magyarságot... nem óvta...
Vulpes pilum mutat, non mores!
Dé a mi Rókánt tartósan létünt, avagy csak szőrt (nevet) cserét
Kicsit offba ment a téma, de nem baj.
Az új iginek meg kéne szabadulni a nyomdától, akár el is cserélhetné egy darab földre, amin aztán termelhetnének bármit az odavalók, akikből van elég a Msz-ban.
A java meg írhatna újságot.
Köszönöm Sereghajtónak a tájékoztatást, végre egy értelmes szó a Hozzászólások rovatban. Be kell vallanom, azért jobban örültem volna annak, ha ezt a tájékoztatást a Lap adta volna, ugyanis annak lenne "dolga". Mindenesetre érdekes információkat kaptam, és figyelemmel fogom kísérni a történéseket, és gondolkodom majd támogatókon, ha már csak így lehet esélyem az MNT tagságára. A támogató személye nem lényeges, mert : Vulpes pilum mutat, non mores!
Etyele-petyele... No de uraim, vajh hol rejtőzködik Bordás ide vágó programja??? Ezt kérdeném én a MNT-tól, ha lenne remény arra, hogy választ is kapok.
Megfelelő program nélkül ugyanis még a sóhivatal elnöki posztjára sem neveznek ki direktort!
#61: azok, akiket majd ott talál a DP listáján, melyet az "éretelmiségiek és vállalkozók" alkotta civil szervezetük nevében indítanak. A civil szervezetről eddig semmit sem lehetett hallani, sehol nem voltak, csak most vannak. Jó elegy, mi? Értelmiségiek és vállalkozók... Vagy fölíratkoznak, vagy elvesztik előnyjogaikat, azaz nem lesznek értelmiségiek, s még kevésbé vállalkozók... B-)
Zabóti: hát ő szeretne MNT tag lenni. Tehát: az lesz a jutalma, hogy teljesül a GYERMEKKORI álma... B-) Kell ennél több (vagy kevesebb)? B-)
#60 dolgozhat, gürizhet és fogadhatja a bírálatokat itt 4 esztendőn. és ezért mi a jutalom neki?
#60 de jó lenne deffiniálni, kik is az igazi : -érdekmagyarok- ?
Balassy Gyula: úgy lehet az MNT tagja, hogy: fölíratkozik valamelyik induló listára, s ott "biztos befutó" helyet kér, meg sok-sok szavazatot. Listákból lesz választék, de azért a DP által kreált civil listán nem szeretném látni a nevét. Azt hagyjuk meg az érdekmagyaroknak. Van belőlük bőven. Több mint egy listára való.
A másik lehetősége, hogy indít egy SAJÁT listát. Ehhez kb. 1.300 hitelesített aláírás kell - és megint azok a fránya SZAVAZATOK. Ha egyedül lesz a listán, akkor biztos nyerő. Egy kis számtan: ha a 130 000 polgárból a szokásos 60% megy el szavazni (bár fönnáll a veszély, hogy ezúttal többen élnek ezzel a joggal), akkor 78 000 lesz az össz szavazó. Az MNT 35 tagú, tehát egy ember bejutásához 78 000:35= cca 2 230 szavazat kell. Egyszerű, mint a pofon. Szerez 2.500 támogatót az egyszemélyes listájára és máris MNT tag - dolgozhat, gürizhet és fogadhatja a bírálatokat itt 4 esztendőn át... hehehe
#55 igaza van, és e mindháromban csakis a Maros Antal tesz eleget Zentán, ezért Ő lenne a legalkalmasabb új MNT tagnak. Kérnénk MSZ szavazásra adatni jelöltetését
A MNT tagja csakis olyan személy lehet, aki eddigi tetteivevel bizonyított azon témákban, amelyek ki vannak osztva : oktatás, kultúra és tájékoztatás.A mezőgazdaság csakis a megfelelő minisztériumra tartozik,tehát "Balassy Gyula " hozzászólónak nincs "reszor"-ja a MNT-ban.
#53 talán csak azért, mert valós illetákes már nincs is, hiszen csak egy gondolat avagy akarat létezik egy ideje : A PÁSZTORÁLI hit megtestesítője. Ő meg attól gyávább-e, hogy válaszokat adjon, avagy mert Ő a tévedhetettlenség ön szinonímája
Olvasom a hozzászólásokat, de az illetékesek csak nem akarnak megszólalni. Persze, az egész rovatnak az a szerepe, hogy az elégedetlenkedők jól kiírják magukból elégedetlenségüket, és utána minden megy tovább, mintha a dolgok rendben lennének. Tévednek, elvtársak! A tetemrehívás elől nem lesz kibúvás! Apropó, Magyar Nemzeti Tanács! Még mindig nem kaptam felvilágosítást arról, hogyan lehetnék én is az MNT egyik tagja. A Lap valamelyik szerkesztője (bennfentese) tájékoztathatná róla a hasonló ambicióktól fűtött olvasókat, mert rohamosan közeledik a választás dátuma. Talán nem a VMSZ fogja összeállítani a jelöltek névsorát?????