Húsz városban nyílik hulladékszelektáló központ – Elkészült a regionális hulladéktároló főterve – Megkezdhető a szeméttelep fokozatos szanálása is
Tegnap Szabadkán vették át az észak-bácskai, észak-bánáti és nyugat-bácskai körzet településeinek képviselői dr. Oliver Dulićtól azt a szimbolikus dobozt, amelybe a polgárok ezután szelektíven gyűjthetik majd a papírt. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter tegnap az új környezetvédelmi és területfejlesztési törvény alkalmazásáról beszélgetett a képviselőkkel, de meglátogatta a város szeméttelepén létesített újrahasznosító központot is.
– Elsők között sikerült felszerelnünk a szelektív központot és az újrahasznosítási udvart az országban, ami két-három napon belül elkezd működni. Műanyagot és elektronikus hulladékot szelektálunk majd, a befektetés értéke mintegy 200 ezer euró – mondta Vladimir Dragin, a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat igazgatója tegnap.
Dr. Oliver Dulić kiemelte: a Tisztítsuk meg Szerbiát! akció folytatódik ebben az évben is, és elsősorban olyan projektumokra fektetik a hangsúlyt, mint az említett szabadkai.
– Szerbia húsz városában hozunk majd létre ilyen újrahasznosítási udvarokat, terveink szerint ebben az évben kezdjük el oktatni a polgárokat a hulladékszelektálás mibenlétére. A mi elképzelésünk az, hogy két konténert helyezünk el a városok különböző pontjain, az egyikbe az újrahasznosítható hulladékot dobhatnák a polgárok, a másikba pedig a nem újrahasznosíthatót. A szelektáló pontokon különválogatnák ezeket. Ezeken az újrafeldolgozó pontokon reményeim szerint országszerte összesen 10 ezer ember kap majd munkát. Az elkövetkező 4-5 évben a hulladékfeldolgozás virágzik majd, ezért a környezetvédelmi minisztérium támogat minden olyan kezdeményezést, amely az újrahasznosító üzemek létrehozását célozza. Ilyen például az elektronikai hulladékfeldolgozó üzemek alapítása, amelyekből nagyon nagy hiány van országszerte. Ennek kapcsán ki szeretném emelni, hogy a környezetvédelmi illeték bevezetése azért is fontos, hogy a háztartási gépek, az elektronikai eszközök ne az út mellett végezzék, s ezzel megakadályozzuk, hogy azok szennyezzék a környezetet, s ezáltal ártsanak a mi és a gyermekeink egészségének. Cáfolni szeretném azokat a híreket, miszerint a háztartási gépek ára drasztikusan megemelkedik majd, mindössze néhány százalékról van szó, s arra szeretném kérni a kereskedőket, hogy ne ezt az illetéket használják fel arra, hogy áraikat drasztikusan megemeljék, s azt az illetékre fogják – mondta dr. Dulić.
Saša Vučinić polgármester kiemelte: a központ létrehozása azért fontos, mert ez az első lépés azon az úton, amelyen majd a szeméttelep a majdani regionális hulladéktárolóval együttműködik.
– A jó hír a regionális hulladéktároló kapcsán az, hogy elkészült a főterv, amely Újvidéken van revízión. Ezek után a képviselő-testület a helyéről is dönthet majd. A környezetvédelmi alapnak köszönhetően megkezdhetjük a mostani szeméttelep szanálását is – mondta a polgármester.
A környezetvédelmi miniszter a városok képviselőivel is találkozott tegnap Szabadkán. A Zöld Karaván elnevezésű projektum célja, hogy a minisztérium, az ott dolgozók közvetlen kapcsolatba léphessenek a városi vezetőkkel, illetve a polgárokkal, s hogy az új környezetvédelmi és területtervezési törvény kapcsán felmerülő kérdésekre választ tudjanak adni.
A legalizáció kapcsán miniszter kiemelte, a minisztérium nem illetékes, amennyiben a legalizációs illetékek áráról van szó. Dulić hozzátette, nem tartja korrektnek, hogy egyes községek ezekből a legalizációból akarják felduzzasztani a költségvetést. Kiemelte, egy országos átlag szerint egy 100 négyzetméteres ház legalizálása 400 és 600 euró között mozog, és felhívta a községek figyelmét, ehhez tartsák magukat, hiszen a polgároknak nincs pénzük, de legalizálni akarják házaikat.
– A községek hozzáállásán és korrektségén múlik, hogy mennyire lesz sikeres a legalizáció. Aki pedig ma engedély nélkül épít, bűncselekményt követ el, legalizációra ugyanis többet nem lesz lehetőség – mondta dr. Dulić.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.