A „nagy szaladás”

Milyen volt akkoriban Zenta nemzeti összetétele?

– Hasonló volt a maihoz, inkább magyar településnek volt mondható. Egy 1842-es adat szerint Zentának 17 153 lakosa volt.

Hogyan került sor az 1849. február 1-jén elkezdődött vérfürdőre, melynek során a szerbek elfoglalták Zentát?

– 1848 augusztusában, Verbászon rögtönítélő bizottság elé állítják és kivégzik Arsenije Badrlica zentai ügyvédet, nagybirtokost azzal a váddal, hogy anyagi segítséget nyújtott Szenttamás szerb védőinek, emellett pedig állítólag kiszolgáltatta Zenta város védelmi terveit. A néphagyomány szerint lényegében ezt bosszulták meg a szerbek, amikor 1849. február 1-jén elfoglalták Zentát, és ezért csináltak vérfürdőt. Utólag a hagyomány úgy tartotta, hogy akkor a szerbek megesküdtek, ezt megbosszulják. A Badrlica-ügyet főleg a szájhagyomány tartja nagyon fontosnak, egyébként nem tudni, milyen szerepet játszott a februári vérengzésben.

Fontos momentum a Délvidék és Zenta szempontjából, hogy 1848. október elején Ausztria beavatkozott a délvidéki harcokba, december 13-án Windischgrätz katonái megindulnak Magyarország ellen. Ami még lényeges, hogy a szerb mozgalomban két fontos irányzat volt. Az egyik a liberálisabb, mely a magyarokkal való egyezkedés mellett volt, viszont decemberig győzött a konzervatív irányzat, mely egyértelműen a bécsi udvar mellett állt ki, tehát a magyarok ellenében. Ezzel véglegesen megszűnt minden esély a menet közbeni magyar–szerb kiegyezésre. Ebben nyilvánvalóan Bécsnek is nagy szerepe volt. Az események ilyen kedvezőtlen alakulása miatt, tehát Windischgrätz előrenyomulása következtében úgy döntöttek, hogy katonailag kiürítik a Délvidéket, és Bácskában is csak jelenetéktelen fegyveres erő maradt védeni a településeket. Ezek nem tudtak huzamosabb ideig ellenállni a szerbek és az osztrákok előrenyomulásának. Mivel a csapatok nagy részének kivonása megtörtént, ez felbátorította a szerbeket, és szinte komolyabb ellenállás nélkül nyomultak előre észak felé a Tisza vonalán. Ezek a dél-magyarországi szerbek fegyverben és anyagiakban támogatást kaptak Szerbiából, sőt Szerbiából nagyon sok önkéntes jött át harcolni, és ilyen önkéntesek voltak abban a hadoszlopban is, mely a Tisza-vidéken észak felé menetelt.

Kik védték Zentát?

– Zenta főleg a kisszámú nemzetőrségre volt bízva, illetve a lakosokra. A zentai nemzetőrség felett a parancsnokságot Majoros István helybeli földbirtokos vette át önhatalmúlag. Hazafias beszédével maradásra buzdított mindenkit, holott 1849. január 29-én már megérkezett a szerbek felszólítása, hogy adják fel a várost, és akkor senkinek sem lesz bántódása. Majoros hallani sem akar a megadásról, de közben Szabadkáról megérkezik Demcsa János őrnagy. Őt kimondottan azért rendelték Zentára, hogy vegye át a parancsnokságot Majoros Istvántól. Mivel Szabadkáról Demcsán kívül semmilyen erősítés nem jött, Demcsa arra buzdított, hogy a gyerekek és a nők hagyják el a város, és csak a fegyverbíró férfiak maradjanak a védelemre, de ő sem beszélt megadásról. Majoros viszont valószínűleg saját ambíciójától fűtve elkezdett lázítani Demcsa ellen. A lázítás sikerrel járt, különösen, amikor kiderült, hogy Demcsa görögkeleti vallású. Mindjárt árulónak kiáltották ki, azzal vádolták, hogy át akarja adni a szerbeknek a várost. Amikor ez kitudódott, a földühödött tömeg valahol a mai Népkertben meglincselte. A szerb hadoszlop február 1-jén ért Zenta alá, és a szerbek megint próbálták meggyőzni a zentaiakat, hogy adják meg magukat. Ekkor a megadásra szólító parlamentereket Majoros kivégezteti, és ez jeladás volt a szerbeknek a támadás megindítására. A szerbek létszámát hozzávetőlegesen tudjuk. Davidovacnak kb. 1500 embere volt, ehhez még hozzá kell adni az 500 szerbiai önkéntest, akiket az az Aleksandar Trifković vezetett, aki élen jár a kegyetlenkedésben, és emiatt majd felelősségre is vonják, de nem esik bántódása. Zenta civil lakossága teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. A maroknyi nemzetőr elmenekült, és Majoros István, aki az asszonyok és gyerekek maradása mellett volt, sorsára hagyta a civil lakosságot. A civilek közül jó néhánynak sikerült elmenekülni annak hírére, hogy közelednek a szerbek, de még akkor is menekültek, amikor már elkezdődött a szerbek támadása. A néphagyomány ezt mint „nagy szaladás”-t őrzi az emlékezetében.

Meddig tartott a vérfürdő?

– Napokig tartott az öldöklés, a szabad rablás, a szerbek szinte senkit sem kíméltek. Nem sokan tudják, de akkor még elég kis számban éltek itt zsidók, és a korabeli Magyarországon a zsidóság egy jelentős része támogatta a magyar forradalmat. Ezt a szerbek is jól tudták, ezért menet közben megpróbálták a zsidókat a saját oldalukra állítani, de kevés sikerrel, így Zentán a zsidókat sem kímélték a vérfürdőben. Maga a rabbi is áldozatul esett, Adát korábban elfoglalták, onnan is magukkal hurcoltak zsidókat, és itt végezték ki őket Zentán.

Mennyi áldozat volt?

– Az áldozatok számát nem lehet pontosan megállapítani, de ha mind a szájhagyományt, mind az eddig feltárt kevés forrást összevetjük, akkor olyan 1500-2000 áldozatról beszélhetünk. Kihangsúlyoznám, hogy főleg civil áldozatokról van szó.

Mi történt Zenta elfoglalása után?

– A város elfoglalását követően a szerbek megszervezték saját nemzetőrségüket, népbizottságot állítottak fel, hogy normalizálódjon az élet, de két hétig eltartott az anarchia. A magyarságot illetően szinte kiürült a város, főleg a szerb lakosság maradt. Ki kell hangsúlyozni, hogy voltak zentai szerbek, akik mentettek magyarokat. Ilyen volt Sava Vujićföldbirtokos, Aleksandar Nikolić pravoszláv pópa, vagy Mojsije Zagorica jegyző. A hagyomány mindig a közvetlen borzalom hatása alatt alakul ki, és már akkor is léteztek túlzások. Volt olyan hír is, hogy a szerbek az áldozatok fejét mind levágták és gúlába rakták a Szentháromság-szobor körül (a mai park helyén állt – a szerző megj.). Ebből annyi az igazság, hogy elkezdték a gúlába rakást, de Zagorica jegyző lebeszélte őket. A fejlevágásokban élen járt Aleksandar Trifković, aki a szerbiai önkénteseket vezette, és őt beszélte le a jegyző. Nem magyarázatképpen mondom, de érdemes tudni, hogy ugyanezek a szerbek nem sokkal korábban még a törökök ellen harcoltak, és azt tanulták meg tőlük, hogy amikor a törökök őket legyilkolták, akkor a legyőzöttek fejét levágták, és a koponyákból tornyot építettek. A szerbek tehát a törökök elleni harci hagyományokat éltették tovább, illetve sajnálatos módon importálták a Délvidékre. Ez nem mentség, csak szem előtt kell tartani.

Zenta szempontjából mit hozott a tavaszi fordulat?

– A magyaroknak sikerül összeszedniük bizonyos erőket és ellentámadásba lendülnek. Március 15-én a Szegeden állomásozó 4. magyar hadtest parancsnokává Perczel Mórt nevezik ki, és ezt követően Perczel a Tisza–Maros szögében álló szerb csapatokat folyamatosan kezdi visszaszorítani. Utasítására a Gál Miklós vezette szabadkai hadosztály március 22-én megtámadta Zentát. A harcok eléggé elhúzódtak, véglegesen a magyar csapatok csak március 31-én foglalták vissza a várost. Napokig folyt a harc Zentáért, és utána következett a megtorlás. Vésztörvényszéket állítottak fel, és megpróbálták feltárni, kik voltak azok a szerbek, akik leginkább élen jártak a február elején, a magyarok ellen elkövetett kegyetlenkedésekbe.

A két esemény után egyébként óriási volt az anyagi kár. A februári vérfürdőben, amikor a szerbek betörtek Zentára, kigyulladt a város, középületek és magánépületek napokig égtek, mire sikerült mindent eloltani. A kegyelemdöfést a márciusi visszafoglalás adja meg, ahol ugyancsak voltak anyagi áldozatok is. Az anyagi kárnál jóval nagyobb lett az erkölcsi kár, hiszen az addig viszonylag példásan együtt élő szerb és magyar lakosság végletesen és véglegesen szembe lett állítva egymással, természetesen ez is a nagypolitikának köszönhető. A magyar néphagyomány szinte máig számon tartja, hogy mi történt a nagy szaladáskor, vagyis 1849. február elején.

A „nagy szaladás”-kor merre menekültek a magyarok?

– Magyarkanizsa, Szeged irányába. Szeged akkor egy menekültbefogadó-központ volt. Tudjuk azt is, hogy mielőtt a szerbek Zentára értek volna, egy küldöttség, hogy megelőzze a nagy bajt, Szegedre ment segítségért, de nem kapott, és a küldöttség már vissza se tért.

A februári és a márciusi események után mennyi idő kellett, hogy talpra álljon a város, és meginduljon az élet?

– Vannak leírások arra vonatkozóan, hogy amikor a magyarok visszafoglalják Zentát, a város szinte teljesen elnéptelenedik, napokig, sőt hetekig nincs élet, majd először a magyar lakosság, a világosi fegyverletétel után pedig a szerbek is elkezdenek visszaszivárogni. Az élet egyébként elég gyorsan beindul ismét, mert jön az abszolutizmus, majd a provizórium kora, tehát az osztrák bedarálta ezt a vidéket. Az osztrák közigazgatást rátukmálta a korabeli Magyarországra, és kissé megkésve, de folytatódnak a Tisza szabályozásának munkálatai. A kiegyezést Zenta már egy rendezett közösségként élte meg, sőt 1861-ben kéri a rendezett tanácsot, tehát Zenta elég gyorsan magához tért – mondta a történész.