Zoran Đinđić emléke sokak számára több év távlatából sem halványult el
(Beta)
Pénteken volt hét éve, hogy Zoran Đindić kormányfő merénylet áldozatául esett. Az egykori miniszterelnök halálának évfordulóján családja, a szerb államhatalom magas rangú képviselői és polgárok tömege rótta le kegyeletét sírjánál.
Az újbelgrádi temető kiemelkedő polgároknak fenntartott sétányán emelt síremlékre Ružica és Luka Đinđić – az egykori kormányfő felesége illetve fia –, Boris Tadić szerb államfő, Mirko Cvetković kormányfő, Božidar Đelić, a kormány alelnöke és Dragan Šutanovac védelmi miniszter is koszorút, virágcsokrokat helyezett el.
A meggyilkolt miniszterelnök és a Demokrata Párt egykori elnökének sírjánál pénteken a DP-ből, a G17 Pluszból és a Szerb Megújhodási Mozgalomból kikerült miniszterek, Dragan Đilas, Belgrád polgármestere és a főváros vezetősége, a DP ifjúsági szervezete, valamint a Dr. Zoran Đinđić Alapítvány ösztöndíjasai is lerótták tiszteletüket.
A DP ifjúsági szervezete Vuk emlékművétől szervezetten indult a temetőbe, az útközben hozzájuk csatlakozó polgárok között fehér rózsát és gyertyát osztottak szét. Az újbelgrádi temetőben nemcsak az államhatalom és a fent említett pártok vezetősége jelent meg, a délutáni órákban a megemlékezni vágyó polgárok hosszú sorokban várakoztak arra, hogy Đinđić sírjához járulhassanak.
Szerbia meggyilkolt kormányfőjének emlékére csütörtökön este a Belgrádi Egyetem Jogi Karán kerekasztal-beszélgetést tartottak. A B92 RTV pénteken este megismételte az Insajder (Bennfentes) műsorának korábbi adását, amelyben a Zoran Đinđić ellen elkövetett merénylet részleteit próbálták meg rekonstruálni. A szóban forgó adást 2005-ben mutatták be először, akkor, amikor a médiumok, de Vojislav Koštunica kormányának tagjai is megpróbálták enyhíteni a zimonyi klán ellen szóló vádakat.
Đinđić 2003. március 12-én, valamivel déli 12 óra után a kormány épületébe igyekezett, amikor eldördültek a lövések. A miniszterelnök hátát és hasát egy-egy találat érte. Még sikerült megműteni, ám nem sokkal a sebészeti beavatkozás után elhunyt a Szerbiai Sürgősségi Központban.
A szerb kormány valamivel később rendkívüli ülést tartott, ahol az egyperces néma tiszteletadás után Nataša Mičić, Szerbia megbízott elnöke kihirdette a rendkívüli helyzetet.
A kormányfőre Zvezdan Jovanović, az állambiztonsági szolgálat (DB) alezredese, a szerbiai különleges egységek (vörös sapkások) tagja lőtt. A különleges bíróság Jovanovićot és Milorad Ulemek Legiját, a DB egykori ezredesét, a vörös sapkások valamikori parancsnokát is 40-40 év börtönbüntetés letöltésére ítélte.
A kormányfő elleni merényletet minden egyes szerbiai párt vezetője, a politikai és civil szervezetek, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok diplomatái is elítélték, valamint a következőket hangsúlyozták: a gyilkosok szerették volna megfékezni Đinđić reformjait, amelyeket a kormányfő Slobodan Milošević hatalomvesztése után kompromisszumok nélkül hajtott végre.
Mladić-plakátok Péntek reggelre ismeretlen tettesek a Ratko Mladić sugárút feliratú plakátot ragasztották a fővárosi Zoran Đinđić sugárút utcatáblájára. A sugárút házainak falára, az újságárusok bódéijaira, az útjelző táblákra szintén több plakátot tapasztottak. A plakátokon az 1389 mozgalom aláírása olvasható. A sugárút lakosai elmondták, hogy a feliratokat a tettesek valószínűleg éjszaka ragasztották fel. Napközben a plakátok az arra járók letépték. |
#3 a kérdések válaszai nem titkosak, csak védettek , amire számtalan példa van világszerte. Egy ember nem csinálhat revolúciót se rendet, és ez csak tovább ragozódhat de a megoldások mind az mellett, hogy egyszerűek. . . még is még kivitelezhetettlenek
Március 13-án bent jártam a városban, mert barátom - Soltis Gyula - temetésére rendeltem koszorút, és a városháza főbejáratában figyeltem föl a részvétkönyvre. Szabadkán is, ugyanúgy, mint más városokban részvétkönyvet nyitottak a galád módon likvidált Zoran Đinđicnek. Rövid hezitálás után beálltam én is a rövidke sorba és beírtam (magyarul) mindazt, ami akkor a szívemet, lelkemet nyomta. Mindazt, amit akkor leírtam felelősséggel vállalom, mert bebizonyosodott, hogy jól láttam a hyelztetet, minden úgy történik, ahogy akkor megmondtam. A szabadkai, és az újvidéki szerkesztőség figyelmébe ajánlom, hogy lapozzák át (ha lehet, ha még megvan) a részvétkönyveket, mert abban olyan dolgokat is találnak, ami ma is időszerű, ami választ adna arra is, hogy merre megyünk, mi lesz Szerbiával....
Ha Đinđić élne, akkor ma sokan nem lennének a csöcsön !
balkáni csürhéből sose lesz szalonna
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.