2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Biometrikus (ön)átverés

Vadonatúj, biometrikus útlevéllel vágott neki a bizonytalannak az az öt dél-szerbiai család, melyeket a napokban toloncoltak ki Belgiumból.

Tudtuk, hogy a toloncegyezmény értelmében Szerbiának vissza kell fogadnia a „menekülteket”, de azzal csak most szembesültünk, hogy lehetnek olyan kitoloncoltak is, akik nem a vérzivataros időkben folyamodtak menedékjogért, hanem a vízummentességgel élnek vissza. Vagy annak az áldozatai.

A most kiutasított szerb állampolgárok dél-szerbiai albánok és romák. Állítólag a megélhetési gondok vitték rá őket arra, hogy mindent feladva nekivágjanak a bőséggel kecsegtető idegennek – no meg azok a macedón turistairodák, amelyek jó pénzért kiszállították őket saját honfitársaikkal egyetemben.

Azzal a reménnyel utaztak el a szerencsétlenek február közepén Belgiumba, hogy ott politikai menedékjogot, lakást és segélyt kapnak. Úgy gondolták, vagy azt hitették el velük, hogy elegendő politikai elnyomásra, diszkriminációra hivatkozni, és oltalmat kapnak a tejjel-mézzel folyó Kánaánban. A belga kormány azonban megállapította, hogy a szóban forgó személyek alaptalanul folyamodtak menedékjogért, mivel olyan demokratikus országokból érkeztek, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat. Gazdasági alapja pedig nem lehet a menedéknek.

Nem egységesek az adatok, hogy hány szerbiai állampolgár vágott neki vízummentesen a nagyvilágnak menedéket keresni. A preševói völgyből egyes adatok szerint mintegy ötszázan nyújtottak be menekültkérelmet Belgiumban, de Svédországban, Svájcban és Németországban is megnőtt a számuk.

Riza Halimi, az Albán Koalíció parlamenti képviselője szerint a térséget nyomorító 70 százalékos munkanélküliség indította útnak őket, és miután mindenüket erre tették fel, visszatérvén még kilátástalanabb a helyzetük. A képviselőnek sincsenek pontos adatai, de becslések alapján az 5 ezer és a 10 ezer között van az EU tagországaiban menedéket remélő, s most kiutasításra váró preševóiak és bujanovaciak száma.

Yves Leterme belga kormányfő szerint Macedóniában és Szerbiában olyan hírek terjengnek, hogy Belgiumban könnyű menekültstátust, házat és segélyt szerezni. A macedón gazdasági miniszter bejelentette, hogy megkezdték azoknak az utazási irodáknak a bezárását, amelyek a menedékkérők útját szervezték, és hasonló intézkedést helyezett kilátásba Ivica Dačić szerb belügyminiszter is. Északnyugat-Macedóniában már több utazási irodát bezártak – de nyílnak helyettük újak…

Amikor 2009. december 18-án örömünnepet ültünk a vízumeltörlés alkalmából, akkor velünk ünnepeltek azoknak az államoknak a vezetői is, akik az álmenekültek miatt most a fejüket fogják, és bár egyelőre azt állítják, hogy Szerbia vízummentességét nem veszélyezteti a probléma, azért vélhetően mindenféle ötlet felmerül a megoldására.

A vízummentességet élvezni vágyó szerbiai állampolgárban pedig dúlnak az indulatok. Előbb forr benne a méreg, amiért megélhetési kalandorok teszik kockára az ő jogait és lehetőségeit is. Azután a témába belemerülve, egyre újabb információk birtokában rájön, hogy nem vétkesek, hanem áldozatok a szerencsétlen kitoloncoltak, akik szegénységük utolsó morzsáit szánták az emberhez méltó élet álmára.

A nagy biometrikus (ön)átverés áldozatai ők, lehet rájuk haragudni, lehet őket sajnálni, ám aggódni is kezdhetünk, mert a nagy semmire térnek vissza, de majd lakniuk kell valahol, és élniük kell valamiből.

Hogy ez nem a mi gondunk? Ne áltassuk magunkat.

Hozzászólások (10) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 14. 13:39 | #10

Nem tudom, nem én írtam a #7-est...
De ha ez miatt vágnak ki, akkor ott egye meg fene. Vannak a Tarka Világban meg a Pistikében bántóbb viccek is. Nem hiszem hogy ezért fog rám megorrolni a mexikói kisebbség.

2010. március 14. 05:05 | #9

Ipitombi, mi történt a #7. hozza szólásoddal? Biztos valami csúnyát írtál a Diégókról! De ezért a 8.-ikért is, meg engem a #9.-ért, kivághatnak, mint a mexikói a taknyát.

2010. március 14. 00:44 | #8

Miért nincs Mexikónak képviselője az olimpiai játékokon?

Mert aki tud futni, ugrani vagy úszni, az már mind az USA-ban van.

2010. március 13. 04:33 | #6

Máskor majd okossabban kell nekik csinálni. A mexikóiak tízezrei szöknek be az USA-ba minden évben. Magas drótkerítés válassza el a két országot, és mégis átmennek. Egy idő után megkapják a letelepedési engedélyt is. Ezek mind Arnold Schwarzennégerreszavaztak, azért lett ő California kormányzója. Még idáig nem hallottam hogy valakit visszatoloncoltak, de nem is éri meg, mert úgyis vissza jönnek papirok nélkül.

2010. március 12. 22:31 | #5

mivel olyan demokratikus országokból érkeztek, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat.-

ühüm, jőjjönek el egy kicsit élvezni a szarbijaji emberi jogokat.Azután döntsenek.

2010. március 12. 20:44 | #4

Magdolna, ez legyen talán az ő dolguk, van nekünk keresztünk csak nincs elég Veronikánk.

2010. március 12. 20:29 | #3

Ha már kérdezi, kedves reménykedő, illik válaszolni: igen, sok térségbeli szerencsétlennel találkoztam. Az új útlevélnek annyi köze van mindehhez, hogy most az a nyomorultakat átverő gazemberek csalija. Már nem a Tiszába fullasztják a kifosztottakat, hanem turistabuszokkal viszik őket -sehová. Örülnék, ha átverés lenne ez az írás (műfajában kommentár, tehát vélemény, amivel természetesen nem kell egyetérteni).

2010. március 12. 20:12 | #2

abban a pillanatban amikor a vajdasági újságírok a saját dolgainkrol kezdenek írni, rájönnek, hogy mi célbol is vannak ezen a rút világon. Halleluja

2010. március 12. 19:48 | #1

És ezt a sok érzelmi részleteket hoonan tudja a Magdolna ? Ismerte őket talán ?

És mindehhez mi köze a biometrikus útlevélnek ? Vagy ez a cikk a valódi

Biometrikus (ön)átverés

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -