Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Javult a helyzet a világgazdaságban ‚ – erre utalnak a felmérések, az előrejelzések és bizakodásnak az erősödése egyaránt.
A Világbank ugyanis az idén már javított a múlt év végén kiadott előrejelzésén és a helyzetet jobbnak látja mint korábbi előrejelzésében. A múlt évben ugyanis még úgy számította, hogy a világgazdaság az idén 3,1 százalékkal növekszik. Első idei előrejelzése azonban már 3,9 százalékos növekedéssel számol. A vezető országoknál hasonló kiigazítást eszközölt. A kínai gazdaság idei növekedését 9 helyett 10 százalékra becsüli. Ezek a számok a többi országnál a következőek: az USA-nál 1,5 helyett 2,5, Franciaországnál 0,9 helyett 1,4, Oroszországnál 1,5 helyett 3,6, Indiánál 6,4 helyett 7,7, Brazíliánál 3,5 helyett 4,7 százalékos lesz a növekedés. Japánnál maradt a korábbi 1,7 százalék. De vannak országok, amelyeknél a növekedés minimális vagy esetleg még tart a visszaesés. Külön lényeges mozzanat, hogy az emberek bizakodni kezdtek, hogy maguk mögött hagyjuk a válságot: a nemzetközi felmérés szerint a korábbi 64 százalék helyett ma már 81 százalék veszi ezt biztosra. (A legbizakodóbbak Dél-Amerikában, ott 91 százalék veszi biztosra a javulást, Európában csak 70 százalék.)
Korai lenne azonban az öröm, hisz a válság hatását még a javulás beindulása után is sokáig érezni fogjuk. (Nem is szólva arról, hogy a sok vállalatnak a tönkremenése milyen nyomokat hagy maga után. Elég csak példaként megemlítenünk, hogy a légi közlekedés 9 milliárd dolláros vesztesége miatt több mint 30 légitársaság csődbe jutott, de 2009-ben csak Németországban 34 ezer vállalat ment tönkre.) Ráadásul még sokáig megmaradnak a válság tartós következményei. Nem véletlenül hangsúlyozzák a válsággal kapcsolatos számtalan tanácskozáson azt, amit Sarkozy francia elnök Davosban így fogalmazott meg: „A világ holnap már nem lesz olyan, mint tegnap volt”. Legelőször is az általános vélemény szerint ez a „globalizálódás válsága” volt, tehát lényegesen befolyásolta a világ egyes országai közötti versenyt, ezen belül a fejlett, a feltörő és a fejletlen országok közti viszonyt. (Ennek keretében tudatosodott Európa lemaradása ebben a nagy versenyben. És Bajnai Gordon magyar miniszterelnöknek tulajdonítják azt az akasztófahumornak szánt megállapítást, hogy Kína lesz a termelés világközpontja, India a szolgáltatásoké, Európa pedig a zenéé.)
Még elgondolkodtatóbb, hogy a helyzet jobbra fordulása nem hoz javulást az embereket legjobban érintő ponton, a munkanélküliség enyhülésében. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint a világban minimum 20 millióval nőtt a munkanélküliek száma. Az USA-ban 2007 óta 8 millió munkahely szűnt meg és Obama nagy ambíciójú terve szerint csak 2018-ban szorítják vissza a munkanélküliséget 5,2 százalékra, holott 2000-ben csak 4 százalékos volt. Nem is szólva arról, hogy a munkanélküliség a helyzet javulása ellenére nő: Franciaországban például 2009 harmadik negyedévében 0,5 százalékos növekedés mellett 90 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Az igazi nagy probléma azonban, amit a válság maga mögött hagy: annak tudatosodása, hogy nemcsak nem mehet tovább az egyének, vállalatok és országok felelőtlen eladósodása, hanem a válság kezelésének módja rendkívül nagy mértékben megnövelte azt a veszélyt, hogy országok mennek csődbe. Görögországot az Európai Unió, Dubajt Abu-dzabi most még megmentette attól, hogy fizetésképtelenséget legyen kénytelen bejelenteni, de világszerte olyan takarékossági kampány kezdődik, hogy az eddigi megszorítások jelentéktelen próbálkozásoknak tűnnek majd mellettük. (Németország volt az első ország, amely törvénybe foglalta, hogy 2016-ig egyensúlyba kell hozni a költségvetést.)
Milyen változást hozott a világba a gazdasági válság – lassan már ennek a mérlegét kell elkészíteni. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy mennyire megerősödött az az irányzat, amely abból indul ki, hogy a világ túlságosan egységessé lett, az országok rendkívül mértékben függnek a tőlük távol és hatásuktól függetlenül lejátszódó folyamatoktól, megengedhetetlen tehát, hogy ezek az országok ne növeljék az ilyen folyamatok ellenőrzésének, befolyásolásának fokát; más szavakkal: okvetlenül szükség van a világgazdaság nemzetközi irányításának fokozására. Nem véletlen, hogy az évenként megismétlődő davosi tanácskozás idei témája „a világ a válság után” volt, de az igazi vita a „pénzügyi piac szabályozása” körül folyt, azzal a meggyőződéssel, hogy – ahogyan Sarkozy fogalmazott – „meg kell teremteni a világgazdaság nemzetközi irányítását”.
Ez a nagy vállalkozás abból indul ki, hogy a válság megmutatta: a liberalizálásnak, a szabályozásmentesítésnek és privatizálásnak még Reagan amerikai elnök által a világra kényszerített rendszere nem működik. E helyett egy-egy országon belül az államnak olyan változásokat kell végrehajtania, amilyenek miatt Obamát már a szocializmus bevezetésével vádolják. Maximálisan meg kell menteni a kapitalizmus nagy előnyét adó versenyt. („Semmi sokkoló nincs abban, hogy valaki sokat keres, mert munkahelyeket, gazdagságot teremt” – fogalmaz Sarkozy.) De vissza kell szorítani mindent, ami a spekulációktól a meg nem érdemelt hatalmas jutalékokig a reális gazdasági szempontok háttérbe szorulását hozzák magukkal. És az egyéni érdekeknek a közös érdek rovására történő érvényesítését ki kell zárni az államok közti viszonyból is. Az ilyen megoldás keresésének keretében külön téma a demokrácia kérdésének felvetődésétől (hogyan működik a demokrácia, amikor a többségnek kell áldozatokat hoznia?) az „újraiparosítás" emlegetésén át a tartalékok kimerülésének tudatosodásáig a válság megannyi hatása.
Mostmár, ebben a mai helyzetben a legnagyobb mértékű árnövekedést a mindenféle járulékok és adók növelése, új adónemek és járulékok bevezetése okozza. A piaci tényező elenyésző, sőt a jövedelmek csökkenése (ha tisztán a piaci viszonyokat nézzük) az árak csökkenését kellene hogy hozza. Nagyon nincs itt rendben valami.
2- De ,ez szerintem így igaz... nem is mondok többet, esetleg csak annyit, hogy majd azt is úgy állítják be hogy mindenről az egyszerű kis ember tehet, a bunkók semmiért sem lesznek felelősek, csak az adót tudják nyomatni , de azt ezerrrel.
Az összeesküvés elméleteket támogatók egyre jobban aktivizálódnak, feléled bennük az Új Világrend megvalósításának terve...stb.stb...
Ha belegondolunk az országoknak kellene törekedni a környezettel való harmonikus életre, az emberekben a válság talán valamilyen felébresztette a takarékos, ésszerű gondolkodás módját. Sajnos a világ sok országában az emberek pazarló életmódot folytatnak, olyan termékeket vásárolnak amire nincs szükségük, összevisszaság van. Talán abból a szempontból a válság jó, hogy felnyissa sokak szemét. Természetesen ez nem orvosság a problémák megoldására, ugyanakkor egy új irány lehet az emberiség megmentésére. Mert a fokozott rossz eredmények, munkanélküliség, szegénység, gyűlölet előidézi a káoszt, egyre több lesz a bűncselekmény, háborúskodás, országok csődölnek be, fokozatosan összeomlik a pénzügyi rendszer, nem fog akkor már semmit sem megoldani az ENSZ, a NATO vagy akármilyen nagy szövetség, mindezt megfűszerezi a globális felmelegedés, a szélsőséges időjárás...és az emberiség úgymond saját magát teszi tönkre. Biztosan lennének olyan országok amelyek kitudnak emelkedni a többség közül. Ha belegondolunk akár ez a forgatókönyv is megvalósulhat akár pár éven belül...Persze arra már gondolni sem igazán lehet, hogy mi lesz 10-15 év mulva, amikor már a kőolaj nem lesz kellő mennyiségben használható és elérhető, amikor tiszta víz többe fog kerülni mint akár a kőolaj...Ha az emberiség 5 éven belül nem változtat, akkor nagyon nagy bajok elé néz a Föld lakossága, s mindez a politikusok és a felelőtlen emberek hozzáállása miatt fog bekövetkezni. Remélem nem lesz igazam....
Hogy növekszik a gazdasági termelés miközben a munkanélküliek száma is növekszik? Valamit nagyon tudnak.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.