2012. május 25., péntek

Ma Orbán, György, Márk, Gergely, Urbán napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A magyarság vállalásának egyértelműsége

A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök

Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előttSólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)

A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

A Szent István-szobor Horgoson többről szól, mint Magyarország sok-sok Szent István-szobra. Szent királyunknak a Délvidéken, a történelmi Magyarország megszűnése óta ez az első, köztéren álló szobra. Horgos büszke lehet rá, hogy elhatározta a szoborállítást. Kiállt magyarsága mellett. Ugyanaz a belső biztonság mutatkozik meg itt, mint a Magyar Nemzeti Tanács választói névjegyzékére való feliratkozáskor: a magyarság vállalásának egyértelműsége. És minden magyar együvé tartozásának tudata is megnyilvánul itt, hiszen Szent István szobrának állításához Horgos közössége mellett hozzájárult számos szerbiai és magyarországi önkormányzat és civil szervezet, valamint a chicagói és sidney-i magyarok is – mondta ünnepi köszöntőjében dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke pénteken Horgoson.

A település falunapi rendezvénysorozatában központi szerepet kapott a helyi közösség pénteki díszülése és a szoboravató, melyet megtisztelt jelenlétével a magyar köztársasági elnök.

A horgosi művelődési házban Takács József, a helyi közösség elnöke üdvözölte a vendégeket, és mondott köszönetet mindazoknak, akik támogatásukkal lehetővé tették a szobor felállítását. Majd miután Huzsvár László nyugalmazott bánsági megyéspüspök méltatta Szent István történelmi szerepét, Sólyom László leleplezte a mellszobrot.

Hozzátette: az egész délvidéki magyarság és a teljes magyar nemzet akaratát megtestesíti a horgosi szobor, hogy Vajdaságban is hirdesse hódolatunkat Szent István nagysága előtt és elkötelezettségünket öröksége folytatására.

Itt ma először is Szent István egyetemességéről és befogadó bölcsességéről kell megemlékeznünk, hiszen ő királya volt az ország minden népének, akiknek életéhez és fejlődéséhez Magyarország adott európai kereteket. A másik időszerű tanulság viszont az, hogy a magyarság, a magyar nemzet léte és fennmaradása nincs az országhatárok változásához kötve. A magyar nemzet minden változás közepette megőrizte egységét: anyanyelvünk, kultúránk, történelmi tudatunk és azonosságérzésünk egysége mindmáig töretlenül megmaradt. Tisztelt ünneplő közönség! Kilencven év után az első vajdasági Szent István-szobor felavatása Horgoson arról tanúskodik, hogy a délvidéki magyarságban megvan a hűség, elszántság és akarat arra, hogy közösen folytassuk Szent István-i örökségünket – jelentette ki a szoboravatón Sólyom László.

A magyar köztársasági elnök Bácskertesen koszorút helyezett el a Petőfi-szobornál, majd találkozott a falu vezetőivel, a VMSZ elöljáróival és a Dunatáj civil szervezet képviselőivel. Ezután ellátogatott a helyi József Attila Általános Iskolába.

Sólyom László tegnap délután Zomborba is ellátogatott és részt vett a Magyar Polgári Kaszinó által szervezett igen színvonalas ünnepi rendezvényen. Cselenák Kornél ügyintéző titkár bevezetője után dr. Karcher Erzsébet, az MPK elnöke köszöntötte a magas rangú vendéget, Zombor testérvárosa Baja polgármesterét, továbbá a tartományi tisztségviselőket. Mint az elnök asszony elégedetten közölte, a Magyar Polgári Kaszinót másfél évszázados fönnállása óta most érte e legnagyobb megtiszteltetés Sólyom László látogatásával. Dr. Karcher Erzsébet arról is tájékoztatta a magas rangú vendégeket meg a nagyszámú közönséget, hogy a Délvidéken a második világháború után Zomborban emlékeztek meg elsőként március 15-ről huszonegy esztendővel ezelőtt.

Sólyom László három esztendeje minden nemzeti ünnepet a határon kívül tölt. Ezek az ünnepek az egész világ magyarságának napjai – emlékeztette a jelenlevőket a köztársasági elnök. Mint hozzátette, a magyar nemzet egységes, és az egység garantálásánál nincs is nagyobb feladat az államfő részéről. Mindenképpen fájdalmas a kettős állampolgárság bevezetéséről szóló sikertelen népszavazás.

Horgostól Bánátig bejárom Vajdaságot és büszke vagyok a fogadtatásomra. A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól, a kisebbségben élőknek természetesen nehezebb feladatokkal kell megbirkózniuk. Nagy örömmel tapasztaltam az életerőt és az optimizmust az itteni magyaroknál, tekintet nélkül a gazdasági nehézségekre. Működnek a kapcsolatok az anyaországgal, annak pedig külön örülök, hogy ennyi aláírást sikerült összegyűjteni a Magyar Nemzeti Tanács megválasztására – mondta többek között Sólyom László.

A péntek esti ünnepi műsorban a Magyar Polgári Kaszinó dalárdája Povazsán László karnagy vezetésével Kossuth-nótákat és hazafias dalokat adott elő, majd a fiatalok verses, zenés összeállítása következett Szabadnak születtél címmel. A dalárdához hasonlóan a középiskolás fiatalok is igazán kitettek magukért, nem véletlenül érdemelték ki a vastapsot.

A valóban gazdag március 15-ei műsor után Sólyom László a Magyar Polgári Kaszinó udvarán megkoszorúzta Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktábláját, emellett koszorút helyezett el az 1956-os emléktáblára is.

Vajdasági körútját Újvidéken zárta a köztársasági elnök, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Hozzászólások (251) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 17. 15:29 | #251

De ha széllel szemben folyik a MAROS VIZE csendesen, akkor ott már nagy a baj..

Engem még nem mosott el egy ár se, csak a Tóni féle sárföldi révészek akasztottak egynéhányszór küllőt a csónak kerekébe, de mint láti nem mindenki oly bárgyú, hogy irányt is változtasson és eledje lelkét - becsületét egy városházi bélelt székért. Anélkül is meg lehet élni és becsületes magyarnak maradni.

2010. március 17. 15:22 | #250

Amikor a "Maros vize folyik csendesen " akkor partot mos, de sokakat el is moshat egy idő után, úgy mint ahogy már történt ,az "Alfőldi "-vel is több ízben.

2010. március 17. 15:19 | #249

Köszönöm! Szerintem ebben a műfajban az egyik legjobb a Kárpát-Medencében.

2010. március 17. 15:14 | #248

A mellszobrot Simor Márton ifjú szegedi szobrász faragta.

2010. március 17. 15:11 | #247

Hölgyek, Urak!

Visszatérve a horgosi Szent István-szoborra, tudja valaki, hogy ki az alkotó?

Igazán szép és méltó!

Köszi!

2010. március 17. 14:39 | #246

Maros vize folyik csendesen,

No meg a Tisza vize is,

#245, nemsokára , ha így folytattják egyes vezetők a káderezéseket, gyorsan csak VOLT lesz a VMSZ új választási szlogenje . Megtenni hibákat nem szégyen, de a bizonyítottan gőgösségből elkövetett hibákat NEM BEISMERNI, történelmi felelőtlenség, és sokkalta több a szégyentől.

2010. március 17. 12:27 | #245

A 234-es hozzászólónak van oka az idegességre,mert amióta a MPSZ belépett a zentai önkormányzatba, elvesztette szavazói bizalmát még azt a keveset is ,ami 4 képviselőre volt elég.Az a "mobiltelefonos " handa-bandázásnak pedig nincs semmi alapja, mert Zentán a VMSZ -nek van körzeti elnöke, akivel sokat meg lehett vona beszélni, de Rácz Szabó László sértődöttségéből nem jött létre.

2010. március 16. 20:06 | #243

234 nek igaza van, tetszik vagy nem tetszik másoknak, valaki elkurta, de nagyon.

2010. március 16. 19:53 | #242

Miskolci Magdolnának tisztelettel! A cikk elején valóban ott van.

Azután a cikk közepén az elnöki idézet:

Kilencven év után az első vajdasági Szent István-szobor felavatása Horgoson arról tanúskodik, hogy a délvidéki magyarságban megvan a hűség, elszántság és akarat arra, hogy közösen folytassuk Szent István-i örökségünket – jelentette ki a szoboravatón Sólyom László.

Ez emlékeim szerint ott és akkor igy hangzott el. Ráncoltam is a homlokom, hogy ezt lesz aki szóvá teszi. Tessék a komentek elejét megnézni: lett!

Ezt gondoltam helyre hozni mielőtt olyan vitává fajul mint anno a Kossuth tábla. Hiszen méltatlan lenne hogy egy ilyen alkalommal hasonló üzengetés alakuljon ki. Az állittató Juvenior nevében ezért magyarázkodtam, s teszem most is!


Oldalak: 1 , 2 , 3 , 4 , 5 , 6 , 7 , 8 , 9 , 10 , 11 , 12 , 13 , 14 , 15 , 16 , 17 , 18 , 19 , 20
KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.

Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.

1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.

2008
Nemzetközi Gyermeknap.

1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.

1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.

1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.

1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.

1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.

1963
Afrika napja.

1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.

1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -