Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Lefordítom: Voltunk, Vagyunk, Maradunk! A március eleji napos délutánok egyikén született meg bennem az elhatározás, hogy ha nem is alakítom meg ezt az új pártot, de leírom a „fogamzás” menetét… mert valami rendhagyó történt azon a napon!
A szokásos délutáni sétánkon öt helyen hallottam magyar beszédet. Majd mindjárt kitűnik, hogy miért nem mondom azt, hogy párbeszédet.
Azért, mert csak három esetben volt éppen ez, tehát ketten voltak a sétálók, a másik két esetben pedig egy hármas és egy ötös csoportról van szó. A párok fiatalok voltak, harminc éven aluliak. A csoportok középkorúak, azzal, hogy az ötösben volt egy kisfiú is. Ez volt az első eset, amióta visszajöttünk Ausztráliából, hogy ennyi magyart hallottam egyetlen délutáni sétánkon a Duna partján és a városon keresztül haladva! A szép idő kicsalta az embereket, nagyon sokan voltak az utcákon és a Duna partján is, és nagyon felemelő volt számomra, hogy ezek a magyarok normális hangon beszélgettek, nem suttogtak – de nem is úgy, mint a nemrégen jöttek, akik a központban meg a sétányokon is naponta ízléstelenül hangosan szónokolnak, „harcba hívják a nemzetet”! Mindeddig ezt rendszeresen csak Mucsi Bandi, valamint Szél Tibor barátaimmal tettük… ezenkívül csak hébe-hóba hallatszott a „kezitcsókolom”! Mintha nem lett volna egyáltalán a VVM-ből! És most hirtelen jött a második „V” – Vagyunk még mindig. Változna tehát valami, vagy csak a véletlen hozta össze ezt a „hihetetlen” számot?! S azt, hogy tizennégy magyar egyetlen délután hangosan beszél az utcán, és nem fél, hogy valaki majd rájuk szól, vagy ne adj’ isten egyéb! De ez mégsem Temerin vagy Szabadka, nemde?
Az M-mel azonban már baj van! Az újvidéki rendszeres hétfői kimutatás azt mondja, hogy egyetlen magyar nő ment férjhez – szerbhez. Két kislány született, Magyar Renáta és Német Emma, és egy kisfiú, Horvát Aurél, érdekesek a vezetéknevek ugye – és sehol egy Szerb, még Rác sem?! Mi történik itten? Ezzel szemben heten haltak meg. Öt nő – 1946-os, 1939-es, 1932-es, 1924-es és 1922-es születésű, a két férfi, aki 1945-ben és 1939-ben született. A gondolatmenetemben nem csupán természetes halálról van szó, hanem az „M” gazdasági formájáról is – az utóbbi hónapokban négyen kértek meg, hogy segítsek nekik kijutni a kenguruk országába. „Egyetlen jó” az egészben, hogy fele szerb volt! Persze aligha másról, mint a nagyobb darab kenyérről van szó. Érdekes, ugye, hogy például a magyar NB I.-ben a múlt fordulóban a Haladás–Kaposvár meccsen Bogdanović 2, illetve Stanić voltak a góllövők. Továbbá a ZTE-ben Pavičević volt eredményes. A Videoton győztes gólját Nikolić lőtte. Volt azonban egy öngólos is a ZTE-ben Todorović névvel! Ezekről azonban nem ír a sportújságírás belgrádi abszolút vezére, holott minden más országban játszó labdarúgóról beszámol. A magyarokkal valami baja volna ennek a lapnak. Vagy az a baj, hogy az általuk számon tartott 140 játékos hét gólt rúgott, a magyarországi vendégmunkások (lehet, hogy van belőlük egy tucat, nem tudom) ötöt lőttek?!
Tetoválás és dekoltázs
Beckham a közeljövőben – legtöbb két év múlva – valószínűleg arról lesz ismert, hogy a M.Unitedben, a Realban, a Milanban játszott, de valami amerikai klubban lett negyedmilliárdos. De azt se feledjék a fociszurkolók, hogy a Spice Girls egyikével kötött házassága játszotta a legnagyobb szerepet „hirdetőtáblás” pályafutásában.
Nem nagyon értem az Armani „érdeklődését” iránta, hisz borzasztóan ízléstelen a haj- és szakállviselete. Persze nem szabad elfeledni a Gillette-tel kötött szerződést sem! S a még furcsább „öltözetét”, a tetoválások sokaságát. A napokban arról regélt az egyik sportlap, hogy most készült el a 18. tetovált valami a sajátos Beckham billboardon! Van mit látni a gyerekeinek, az tuti.
Bár a kis tömzsi Rooney darabokra kaszabolta a Milant, Beckham „visszatérése” az Old Traffordra grandiózus volt! Nem a játéka, hanem a fogadtatása. Amikor csereként bejött, hetvenötezer ember tapsolt neki szívből. A tv csak Fergusont nem mutatta (aki – mondjuk ki nyíltan – évekkel ezelőtt elzavarta), így nem lehet tudni, hogy kiheverte-e már, hogy az egyik gyereke felnőtt és osztozkodni akart vele a plebsz kegyeiben.
Persze ha csak lehet, rövid ujjú mezben játszik, és a meccs után föltétlen ki kell állítani a torzón lévő műveket is. Nemegyszer látható a tv-ben, hogy a hideg ellenére is sok játékos egy istenért nem venne fel hosszú ujjú mezt, mert minek a tetoválás, ha azt nem látják, akiknek látniuk kell. S ma már szinte nem sportoló, de talán már nem is ember az, akinek a testét nem díszítették ezek a burjánzó bőrfestő művészek. A hét derekán egy francia bőrfejű kapus tarkóján látott világot egy érdekes ábra. Felteszem a kérdést, van-e még olyan darab bőr az emberen, ahol nem volna tetoválás? Jelentsék nekem, mert a közelünkben két ilyen műterem van, és biztos vagyok abban, hogy megköszönnék az ötletet. Valami hasonló történik a dekoltázzsal is – az is azért van, hogy lássák! Nemde? Hát igen, de ezekben a hideg napokban, különösen amikor a Košava fúj, de nagyon, az ember azt hinné, hogy a józan ész… Ugyan, kérem! Mi köze a józan észnek a dekoltázshoz? S mi köze van bárkinek ahhoz, hogy fázik-e a hölgy?! Igaza van Anthony Hopkinsnak, aki a napokban így kommentálta a divatbemutatón látottakat: „Édes isten, mivé változtunk. Ezek az anorexiás leányok úgy lépkednek, mint valami lélek nélküli robotok. Kivételesen fontos fogadáson nézed például Paris Hiltont és a vele hasonlóakat, és kérdezed magadtól: »Van ezeknek valami is a fejükben?« Ez egy tömeges rabság, egyféle fasizmus. Azt gondolom, hogy az emberek egyáltalán nem gondolkodnak. Vagy csak én öregedtem meg?! Lehet, hogy ezt a kérdést kellene nekem is feltennem…”
Óvakodj a görög hozta ajándéktól és a Đokovićoktól!
A legjobb közmondás sem jön be mindig. A közcímben lévő azonban meglepően sokszor beigazolódik, habár ennek az ellenkezőjét mondta Kubát János, aki hosszú éveken át élt és edzősködött Athénban. Ő asztalitenisszel öregbítette Jugoszlávia sportjának hírnevét, amit most a szerb kosarazók és edzők tesznek nagy sikerrel. Olyannyira, hogy a Panathinaikosz, bár pont nélkül utolsó volt a csoportban, mielőtt Belgrádba érkezett, fölényesen nyert Vujošević csapata, a Partizan ellen. Így történt az, hogy a belgrádi együttes csak abban az esetben juthatott Európa legjobb nyolc csapata közé, ha megveri a Barcelonát ott Spanyolhonban, vagy ha a PAO kiüti a szintén görög Maruszit. Ugyan, kérem! Egyikre sem tettem volna egy garast sem! Nem Obradovićban kételkedtem, hanem abban, hogy a PAO a sérültek listáján lévő kezdőötös nélkül is képes győzni. És éppen ez történt! Tehát Kubátnak volt igaza. Le a kalappal a görög csapat és edzője előtt.
Ezt nem mondhatnám a Realra. Se a nagyzoló elnökére. Nem mintha nagyon búsulnék kiesésük miatt, ó, nem! Már csak azért sem, mert jó az, ha pénzért nem lehet éppen mindent megvenni! Sem C.Ronaldo, sem a mindenhatóhoz bejáratos Kaká nem hozták meg hat év után sem azt, hogy a legnagyobb bevétellel rendelkező madridi gigantikus bejusson Európa legjobb nyolc csapata közé! Ezzel szemben a nagyon spórolós Arsenal szórta a „futballpénzt”, mint valami mennybemenő részeg. Mindegy, hogy kinek, ebben a versenyben, ezen a szinten ötöt adni egy meccsen – ez igen! Nem lepne meg, ha a nyár folyamán Wenger Madridban keresne házat… Bár ő nagyon fogadkozik, hogy nem megy sehova, de végeredményben mindenkinek megvan az ára, tehát…
Csordás Árpád hét közben ráhúzta a vizes lepedőt a Đokovićokra, én megtetőzném még eggyel, de nem lepedővel, hanem pokróccal, mert az, ahogy nagyon sokan, ott Belgrádban, nyalják a család fenekét, nemcsak ízléstelen, hanem példátlan. Ha az állandóan lencse előtt lévő sportminiszternőnek volna egy kis mersze és csinálná a maga munkáját, akkor nemcsak a Đokovićokkal folytatna egy-két órás „eszmecserét”, hanem a belgrádi lapok és tv-k sportrovatainak szerkesztőivel is, mert mindaz, amit leírtak, mondtak, hihetetlenül egyoldalú és sérti a Đokovićok iránt el nem kötelezettek intelligenciáját. Az egyik lap például azt mondta: szégyen az, hogy csak ennyien biztatták Nole(éka)t. Csakugyan?! Lehetséges volna, hogy az embereknek nincs éppen arra (is) pénzük, hogy a negatív értelemben szókimondó milliomost biztassák?! Ha én isteni erővel rendelkeztem volna, azokban a napokban Troicki nyer két meccset, és nem Nole! Mennyivel szebb lett volna! S talán a Đoković klán és a fenékfényesítő fővárosi lap is egy kicsit normálisabban viselkedik.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.