A Magyar Szó akár meg is szűnhet

Kinek az ötlete volt a laptanács létrehozása?

– Elöljáróban szeretném elmondani, azért örülök ennek az interjúnak, mert nagy erővel másról beszélünk mi, vagy beszélek én, illetve másról beszél a sajtó, ezen belül a Magyar Szó szerkesztőbizottsága is. Én arról beszélek, ami az igazgatói bizottság, illetve ami a Magyar Nemzeti Tanács ülésén történt.

Térjünk vissza az eredeti kérdéshez: ki javasolta a laptanács létrehozását?

– Személy szerint én javasoltam az igazgatóbizottsági ülésen ezt a napirendi pontot, amely a Magyar Szó alapítói dokumentumának módosítására vonatkozott. A kiváltó ok pedig – amiről a főszerkesztő már beszámolt, és én most könnyebb lélekkel teszem ugyanezt – az az elkövetett szakmai hiba volt, amit sem az igazgatói bizottság, sem az MNT nem tett közbeszéd tárgyává, pont azért, mert úgy gondoltam, hogy hibának hiba, de a kisagyamban sem fordult meg, hogy ez bármiféle szankciót kell, hogy maga után vonjon. Úgy gondoltam, hogy okulásként, tanulásként kell felhasználni – válaszolta Józsa László.

– Itt, ezen a ponton jegyzem meg, döbbentem hallom a főszerkesztő véleményét arról, hogy ha valaki hibát követ el, le kell váltani. Hasonlóképpen furcsállom a főszerkesztő úr azon megállapítását is, hogy most egy szakmai hiba miatt történik ez a dolog. Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy valószínűleg csak a főszerkesztő szerint történt egyetlen hiba az utóbbi időben. Az viszont tény, hogy nincs megállapított szakmai hiba. Én azonban úgy gondolom, hogy számos vélemény – amely az egyéni vélemény szintjén ragadt meg – arról tanúskodik, hogy sok embernek van kifogása a Magyar Szó szakmai teljesítménye kapcsán, de én, mint két testület elnöke, nem tartom ildomosnak ezt tematizálni, felsorolni mindaddig, amíg az ilyen véleményeknek valamilyen szakmai alátámasztása nincsen. Visszatérve az eredeti kérdésre: Katona Béla, a magyar parlament elnöke kétnapos hivatalos látogatáson volt Szerbiában. Az első napi programról a Magyar Szó ugyan rövid, de mégiscsak értelmezhető tudósításban számolt be, a látogatás második napján délelőtt, Újvidéken Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke fogadta, majd ugyanezen a napon részt vett a Magyar Nemzeti Tanács ülésén, ahol fel is szólalt. Felszólalt a delegáció másik két parlamenti tagja is, ezen túlmenően néhány fontos napirendi pontot tárgyalt meg a nemzeti tanács. Ezek közül a Magyar Szóban érdemi tudósítás csak a legutolsó napirendi pontról jelent meg, ami az igazgatói pályázat elbírálásával kapcsolatos vita volt. Magyarország három legnagyobb közjogi méltósága közül az egyik látogatása és felszólalása, amely nemcsak a Magyar Nemzeti Tanácsot, hanem a délvidéki magyarságot is érintette, a lapba nem került bele. Nem került bele, miközben aznap és másnap a Kárpát-medencei elektronikus média beszámolót közölt és a nyomtatott sajtó is méltó módon foglalkozott vele. Az az igazság, hogy ez azt vonta maga után, hogy a belgrádi magyar nagykövet levélben fordult a Magyar Nemzeti Tanácshoz – igaz nagyon udvarias, de határozott hangon –, valamiféle választ kért arra, hogy Katona Béla csütörtöki látogatásának programja miért csak egy mondatot érdemelt abban a lapban, amelynek alapítói jogait a Magyar Nemzeti Tanács gyakorolja.

Nem vitatja senki a szakmai hibát a Magyar Szó részéről sem, de ha nem cenzúráról és nem megtorlásról van szó, akkor miért ezt követően terjesztette fel az igazgatói bizottság elnökeként a laptanács létrehozását? Most derült ki, hogy mégiscsak jó lenne megregulázni a Magyar Szót?

– Rámutatásra eddig is szükség lett volna. Lehet, hogy korábban is érdemes lett volna ezt az intézkedést meghozni, de úgy gondoltam, hogy a magyar állam hivatalos képviselőjének reakciója visszavonhatatlanul aktualizálta a kérdést. A kérdésben szerepelt egy kifejezés: a megtorlás... Szeretném századszor is aláhúzni az értékelés és a megtorlás között, amelyet fekete és fehér pontként értékelek ebben a kérdésben, van még egy csomó szürke árnyalat. Még egyszer szeretném megerősíteni: épeszű embernek nem lehet célja a megtorlás a mi közösségi körülményeink között mindaddig, amíg van mód a konszolidált párbeszédre. Én tehát kijelentem, hogy az én személyes elképzeléseimben illetve annak a testületnek a hivatalos határozatában, amelyet én vezetek, a megtorlás gondolata nem merült fel. Az értékelés gondolata viszont igen.

Ehhez képest az MNT ülésén senki nem határolódott el attól a kijelentéstől, miszerint a Magyar Szó szembe megy a közösség érdekeivel. Ez nagyon súlyos vád. Ilyen megállapítást egyetlen szakmai hibával sem lehet magyarázni, ez annál jóval súlyosabb.

– Pontatlan az a tudósítás, amelyet a főszerkesztő is keringtet, nevezetesen, hogy nem történt reakció Dudás Károly felszólalására, tudniillik a tudósításból az kimaradt, hogy én magam még egyszer felszólaltam, és még egyszer elismételtem azokat a szempontokat, amelyek a határozatokat inspirálják. Szeretném jelezni azt is, hogy az MNT egy mini parlament, amelyben a vélemény kifejezése akkor is szabad, ha az sajnálatos értelmű. Tehát senkinek sem erkölcsi, sem politikai joga nincs megakadályozni azt, hogy bárki, a legkevésbé tetsző véleményét is elmondja, ha egyszer az az ő személyes véleménye. Megértem a felhördülést az említett felszólalásra – magam sem osztom ezt a véleményt –, de ezt ott, rögtön a felszólalás után elmondtam. Nem lehet megkerülni azt a megállapítást, hogy a vitában elhangzott megállapítások és vélemények egy történet, a meghozott határozat pedig a másik történet. Ezt azért is merem mondani, mert ha Dudás Károly, Galambos László nem szólalnak fel, nem szólnak egy árva szót sem, akkor is ez a határozat születik meg. Nem az ő felszólalásuk eredményezte a határozat megszületését. Az előterjesztéshez viszonyítva nem is módosult a határozat.

Szerintem eddig ez példátlan volt, hogy ilyen súlyos vádakat fogalmazzon meg az alapító a saját lapjával szemben. Továbbá annak kimondása is, hogy ez a lap addig marad fönn, ameddig ez a közösség akarja... Ki kérdezte meg ezt a közösséget?

– Bocsánat, nem velem kell erről vitatkozni. Elmondtam, hogy én magam reagáltam, másrészt azt is elmondtam, hogy Dudás Károlytól sem tudjuk megvonni a véleménynyilvánítás lehetőségét. A felszólalások tartalmilag külön vágányon futottak, mint ahogyan a mostani társadalmi vitában is külön vágányon mozgunk.

Egy főszerkesztőtől nem véletlenül kér az alapító programot. Méltán gondolja a szerkesztőbizottság, mint a szerkesztőség legfelsőbb szakmai testülete, hogy kiskorúsítják a szerkesztőséget, ha még egy ellenőrző testületet varrnak a nyakába. S nemcsak a Magyar Szó újságírói tiltakoznak ez ellen, hanem rég nem látott összefogás és egyetértés alakult ki a szakmában is az alapítandó laptanács kapcsán.

– Valóban, a főszerkesztői program az egyik alapköve az értékítéletnek, mégis kinek kellene értékelni, hogy a leírtak megvalósulnak-e? Azt kell, hogy mondjam, a tulajdonosnak azt a jogát, hogy az elfogadott és egyébként jogszabályba foglalt momentumokat figyelemmel kísérje, vagy ha úgy tetszik, ellenőrizze, az újságíró-társadalom sem ellenezheti. Nem arról van szó, hogy mit írjon, nem arról van szó, hogy hogyan írjon, és főleg nem arról van szó, hogy mit ne írjon, arról van szó, hogy a közszolgálati tájékoztatás szempontjainak megfelel-e az, amit a Magyar Szó (és nem csak a Magyar Szó) letesz az asztalra.

Akkor nézzük, megfelel-e a Magyar Szó a közszolgálatiság követelményeinek?

– Nem az én dolgom a lapot értékelni. Akárhányszor és bármilyen formában is hangzik el ez a kérdés, erre én nem fogok válaszolni addig, amíg tárgyilagos és higgadt értékelés nincs, amelyben a szerkesztőség képviselője is részt vesz. Én abba a teljesen megfontolatlan helyzetbe se magamat, sem az általam vezetett testületet nem engedem belecsúszni, hogy kiegyensúlyozott analízis nélkül értékítéletet mondjunk. Ez nem fog megtörténni.

Arra kérem, mondjon neveket, kikre gondoltak, ki kerülhet be a laptanácsba?

– A konzultációkat még nem kezdtük meg. Olyan emberekre gondoltunk, akik benne vannak a közéletben, de a politikában nem mártóztak meg. Abban biztos vagyok, hogy a testület egy részét belsősöknek kell kitenni.

Mit gondol, ezek után, ahogyan a szakma és az olvasóink, meg az értelmiség reagált, lesznek emberek, akik vállalják a cenzori szerepet?

– Gondolom, hogy igen. Aki megérti, hogy ennek a testületnek mi lesz a feladata, aki képes mérlegelni azt, miről szólt a közbeszéd, amit te idéztél, és miről szól ez a történet, azt gondolom, hogy vállalja majd.

Mi a véleménye arról, hogy a Magyar Szó szerkesztőbizottsága kiskorúsításként élte meg a laptanács bevezetésének ötletét?

– Úgy gondolom, hogy a szerkesztőbizottság félinformációként élhette meg ezt, mert a szerkesztőbizottság bizonyára nem tájékozódott azokról a dolgokról, amelyeket most kérdésként kaptam meg. Jelesül arról, hogy volt-e erre reakció. Az utóbbi időben tapasztalható megnyilatkozásoktól eltérően az igazgatói bizottság ülésén a főszerkesztő is egyetértett a javaslattal. Az utólagos reakció – Dudás felszólalása után – azt eredményezte, hogy meghátrál, amit emberileg meg is tudok érteni, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy addig, amíg ezek a körülmények nem módosították a hangulatot, addig maga a főszerkesztő is támogatta. Nem tudom elképzelni, hogy a szerkesztőbizottsággal ne lehetne ezeket a szempontokat megértetni és elfogadtatni. Egyébként is napirenden van, hogy találkozzunk. Úgyhogy ezekre is kitérünk.

Azt állította, hogy a főszerkesztő is támogatta az igazgatói bizottság ülésén a laptanács megalakítását. Nem arról van szó, hogy csak az MNT ülésén, a szóban forgó felszólalások után derült ki, hogy tulajdonképpen miről is van szó? Szépen be volt csomagolva a kérdés, aztán pedig lehullt a lepel.

– Nem az én stílusom, hogy valamit becsomagoljak, mást pedig fölbujtsak, hogy másként szólaljon föl. Mindenki a saját maga nyilatkozataiért és a tetteiért kell, hogy vállalja a felelősséget, én azért vagyok felelős, amit előterjesztettem, és amit az MNT és az igazgatói bizottság ülésén képviseltem. Arról pedig, hogy az MNT tagjai közül ki mit gondol a javaslatról, kizárólag az MNT tagjai kérdezhetők.

A tartományi ombudsmanhelyettes is reagált, tájékoztatást kért, és arra célzott, hogy a közvetett cenzúra megvalósulását véli felfedezni ebben a kezdeményezésben, továbbá felhívja az MNT figyelmét, hogy ez törvényellenes, illetve hogy a testület vizsgálja felül a döntését. Erről mi a véleménye?

– Egyrészt egy véleményt kaptunk. Én beszéltem az ombudsmanhelyettessel, és sérelmeztem, hogy a mi véleményünk meghallgatása nélkül egyáltalán véleményt alkotott. Egyelőre szóban mondtam el, hogy ki van zárva a cenzúra és a közvetett cenzúra lehetősége is, azért, mert utólagos elemzésre fog sor kerülni, és ez a cenzúra lehetőségét nem meríti ki. Cenzúra nem volt és nem is lesz. Ezzel a mechanizmussal nem is lehet. Nagyon sajnálatosnak tartom azt a helyzetet, amikor annak az intézménynek a helyettesét kell – immár újságban leírt szóval – kritizálnom, amelynek az erkölcsi feddhetetlenségének intaktnak kellene lennie. Úgy gondolom, hogy megengedhetetlen, hogy az ombudsmani hivatal, annak bármely személyisége a dolgok körültekintő vizsgálata nélkül fogalmazzon meg véleményt.

Véleményem szerint sokat ártott ez az ügy az MNT-nek, hiszen az új törvény értelmében éppen az alapítói jogok átvétele az egyik legmarkánsabb lehetőség. Ezek után ugyan ki fogja jó szívvel elfogadni alapítójának az MNT-t, ha ilyen tapasztalatok lesznek?

– Két dologban szeretnék reagálni. Érdekes módon a sajtó szférájában fel se merül az, hogy ne lehetne a tulajdonosnak beleszólása a szerkesztéspolitika megvalósulásába. Gondolom, hogy bármelyik országos terjesztésű napilapban megvan a lehetősége ennek, és valóban megvan a lehetősége annak, hogy megtorlás jellegű lépéseket tegyenek. Akkor a szakma nem reagál, nem zár így össze. Akkor, amikor a nemzeti tanács a megtorlás lehetőségét nem hordozva, a cenzúra lehetőségét kizárva, az objektív értékelés céljából hoz egy intézkedést, akkor hirtelen nagy a fölháborodás. Valahogy úgy látom, a társadalmi vita nem kiegyensúlyozott ebben a tekintetben. Nem azonos szempontok szerint jár el. Az intézmény alapítói jogait nem befolyásolhatja ez a társadalmi vita. Ha tiszta vizet öntünk a pohárba, akkor látjuk, hogy a társadalmi vita egyről szól, az intézkedés meg másról. Bármennyire nincs is egyelőre egyetértés a vitatkozó felek között, nem lehet tárgyilagos ítéletet mondani erről a vitáról anélkül, hogy ne lássuk be, hogy az újságíró-társadalom a cenzúráról beszél, az MNT pedig nem a cenzúráról beszél. Ha egyszer ez a vita nyugvópontra kerül, akkor, úgy hiszem, semmiféle kétség nem merülhet fel az intézmény alapítói jogainak átvételéről.

A MNT jó alapítója a Magyar Szónak?

– Igen.

Jó gazda módjára viselkedik a lappal szemben?

– A tulajdonosi jogok gyakorlása tekintetében azt hiszem, hogy az MNT sohasem élt olyan klasszikus tulajdonosi jogokkal, amelyek megkérdőjelezik a Magyar Szó fontosságát, jelentőségét. Erőn túli befektetést tesz nemcsak az MNT, hanem mások is a politikai struktúrákban, annak érdekében, hogy ez a cég megmaradjon és ez az újság egyáltalán megjelentethető legyen. Azért, mert közmegegyezés van arról, hogy fontos intézményről van szó. Mindemellett az MNT és a politikai szféra összefogása sem eredményez jó helyzetet a Magyar Szóban. A cég jelenlegi gazdasági profittermelő kapacitása, jelenlegi szerkezete és sajnálatos módon a vajdasági magyarságnak a Magyar Szó iránt kifejtett érdeklődése nem tesz lehetővé jobb pozíciót. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az MNT az eltökéltség és az intézkedések szintjén jó gazda, de a Magyar Szóval együtt nem eléggé sikeres gazda abban a tekintetben, hogy gördülékenyen működő gazdasági társaság legyen a Magyar Szó Kft.

Ha ez a szerkezet (a lapkészítés és a nyomda kényszerű egyben tartása) nem teszi lehetővé a gördülékeny működést, akkor ezen nyilván változtatni kell.

– Ez megfontolás tárgya kell, hogy legyen. El kell majd dönteni, hogy az örökzöld vita, a nyomda létezése és nem létezése, milyen irányba mozduljon. Hosszú távon óriási erőfeszítéseket fog igényelni az, hogy a Magyar Szó megmaradhasson. Azért merem ezt bátran kimondani, mert a megállapított gazdasági paraméterek – ha néhány éves perspektívában szemléljük őket – állandó lefelé mutató tendenciát mutatnak.

Ezek meglehetősen súlyos kijelentések. Nem először hallom ezeket a fenyegetéssel felérő prognózisokat. Az MNT ülésén is elhangzott, hogy addig lesz Magyar Szó, amíg ezt a közösség akarja. Viszont egyetlenegy más kisebbségi médium sincs ilyen helyzetben, mint a napilapunk, amelynek a nyakába egy bizonyítottan rosszul működő gazdasági vállalat van varrva. Ha a Pannon RTV alapítványi támogatásokból illetve saját marketingjéből meg tud élni, akkor miért gondoljuk azt, hogy a Magyar Szó önállóan életképtelen lenne?

– Ez az interjú tényleg a nyomdáról szól?

Nem, de ha azt állítja, hogy a Magyar Szót a megszűnés veszélye fenyegeti, akkor erről beszélni kell.

– Ha maga ezt nem látja, akkor nem tudom, hogy miről beszélgetünk. Maga tényleg nem látja, hogy hosszú távon igenis kritikus a helyzet? Nem én mondtam ki a szót, hogy a megszűnés veszélye fenyegeti a lapot. Ezt maga mondta ki. A Magyar Szó megszűnt volna, ha a politika nem állt volna ki mellette.

A politikának az a dolga, hogy kiálljon az egyetlen napilap mellett.

– Hogyne, hát ezt is csinálja, de hogy ne lássuk reálisan a helyzetet, ez egész egyszerűen valamiféle szürke hályogot jelent. A Magyar Szó nyomdával vagy nyomda nélkül, kritikus helyzet felé tart. Az is biztos, hogy előbb-utóbb meg kell, hogy történjen a jelenlegi lapkiadó kft. újabb szerkezeti felülvizsgálata, mert ennek időnként be kell következnie. Az előző átszervezés hozott eredményeket, de újra kell értékelni, hogy hol tartunk.

Mikor lesz laptanács?

– Amint ebből a március 15-i ünnepléshullámból – ami öt napig fog tartani – felocsúdunk, elkezdjük a konzultációkat. Valóban szeretnénk, ha a szerkesztőbizottság is javaslatokkal állna elő. Hogy közmegelégedésre ezt el tudjuk végezni.

Én azt gondolom, hogy a szerkesztőbizottság -- miután kiskorúsításnak minősítette a laptanács megalakításának kísérletét – nem fog javaslatot tenni.

– Erre azt kell, hogy mondjam, ha a párbeszédet úgy akarjuk folytatni, hogy még véletlenül sem fogadunk el abból semmit, amit a másik fél mond...

Ez az én véleményem ...

– Ha annyira diklák vagyunk, hogy nem értjük meg, mit mond a másik, akkor nem értjük meg.

Ha negatív értékelést fogalmaz meg a laptanács, akkor annak milyen következményei lesznek a szerkesztőség, a főszerkesztő illetve a szerkesztők vonatkozásában?

– A mi lenne, ha lenne típusú kérdésekre nem tudok válaszolni.

Valaki csak kitalálta ezt a laptanácsot.

– Akkor majd a laptanács kitalál valamilyen szabályozó mechanizmust, és a szabályozó intézkedéseket nyilvánvalóan vagy az igazgatóbizottságnak vagy az MNT-nak kell majd meghatározni. Én ezt a testületet elsősorban szakmai konzultatív jellegű testületként élem meg. És amennyiben történnek szakmai mulasztások, arra rá tud mutatni. Szeretném világossá tenni, azt szeretném, ha higgadt körülmények között megállapítható volna, hogy az egyik vagy a másik tudósítás rendben van-e, a közszolgálatiság szempontjainak megfelelt-e, kimaradt-e valami, túl lett-e hangsúlyozva valami. Vajon a hibára való rámutatás nem kell, hogy elég legyen tanulságnak a jövőbeni munkához. Muszáj ezért szankciókhoz folyamodni?

Nem muszáj, csak ha van elvárás, akkor a mulasztás nyilván büntetést von maga után.

– Megállapítottuk a fent említett egy szakmai hibát – azért ezt az egyet, mert ez jött fel a felszínre –, én gondolom, hogy a jövőben, ha hasonló kaliberű esemény lesz, akkor ez az eset tanulságként fog szolgálni a főszerkesztőtől az utolsó beosztott újságíróig mindenkinek.

Ön szerint működik-e öncenzúra a Magyar Szóban?

– Nem láttam ennek jelét a lapban.

Úgy látja, hogy a Magyar Szó ugyanolyan kíméletlenséggel tárja fel a magyar kötődésű eseményeket, problémákat, mint másokat vagy a saját dolgainkkal elnézőbb, szőr mentén kezeli az ügyeket, éppen a kíméletesség miatt, aminek a másik neve az öncenzúra?

– Én nem tettem ezt saját analízis tárgyává. Nekem semmi kifogásom nincs, hogy ne szőr mentén írjon a magyar vonatkozású eseményekről. Úgy gondolom, hogy kívánatos volna, ha a Magyar Szó a hírértéken túl a mögöttes információkat is begyűjtené. A feltáró jellegű újságírói munkába bőven belefér, hogy a magyar ügyekről ne csak szőr mentén írjon a Magyar Szó.

Az új főszerkesztő színre lépésével egy csomó újítás kelt életre a lapban. Mennyire van ezzel megelégedve?

– Nem az én tisztem ezzel elégedettnek lenni. Ha én most ebben az interjúban értékítéleteket halmozok...

Akkor nyilatkozzon olvasóként.

– Ki van zárva, hogy egy közszereplő elhitesse magával, hogy magánvéleményt mond. Nagyon konzekvensen próbálom elkerülni azokat a buta csapdákat, amelyekbe mások bele-beleszaladnak, hogy egyéni véleményt fogalmaznak meg, azután pedig el kell viselniük a korbácsütéseket, mert közösségi véleményként tolmácsolják azokat.

Damoklesz kardja lebeg a Magyar Szó feje felett, így van-e ez a Hét Napnál is?

– Mit ért maga Damoklesz kardja alatt?

A megszűnés veszélyét, a krízishelyzetet, azt, hogy hosszú távon nem tartható fenn a napilap. A Hét Nap fenntartható-e, ugyanis semmivel sem jobbak a példányszámmutatói, mint a Magyar Szónak, sőt.

– Nem gondolom, hogy ebben a kérdésben hegyezni kellene a Hét Nappal szemben kialakult kapcsolatot, és úgy gondolom, hogy semmilyen formában nem kell kierőszakolni az egyenlősdit ebben a történetben. Törődjünk azzal, amivel indítottuk ezt a beszélgetést, próbáljunk egyről beszélni, de meghallgatva azt is, amit a másik mond. Én is hallom és értem azokat az aggályokat, amelyek a cenzúra réméről, a szerkesztőség függetlenségének veszélyeztetéséről szólnak. Megértve ezeket az aggályokat, még egyszer hangsúlyozom: nem akar senki a szerkesztőségi függetlenségre és sajtószabadságra törni.

Majd meglátjuk.

– Így, ahogy mondja.