Címlaptörténet
Még soha nem fordult elő, hogy ugyanaz a színész ugyanabban az évben megkapja az Arany Málnát és az Oscar-díjat is. Eddig. Az elmúlt hétvégén ugyanis Sandra Bullockot az a „megtiszteltetés” érte, hogy az Oscar-díj mellett elnyerte az Arany Málnát is, amellyel az elmúlt év legrosszabb filmalkotásait és alakításait díjazzák. És ami még meglepőbb: az utóbbit is személyesen vette át.
Íz-lelő
A múlt héten olyan sütemények receptjeit közöltük, amelyeknek a fő alapanyaga a prézli volt. Az a prézli, amelyet egyébként csak bundázásra használunk. Vele szemben a gríz sütemény-alapanyagként már nem olyan ismeretlen számunkra, habár legtöbbször tejbegrízt főzünk belőle. Holott továbbgondolva tölteléknek, vagy liszt helyett, illetve liszttel elkeverve tésztába is felhasználhatjuk.
Hang-Kép
A Horvát Köztársaság D5-ös digitális tévé-műsorszóró, legtöbb jeladóval rendelkező, Rijeka körüli övezetében január 26-án, a legészakibb, D3-asban pedig, március 3-án álltak le a műsorszórással az analóg adók és csak digitálisan közvetítik a műsorokat. Október elejéig, minden bizonnyal mind a kilenc horvátországi régió leáll az analóg műsorok sugárzásával és a továbbiakban csak digitális, DVB-T jeleket sugároz.
Érdekes újítások, találmányok
Ostoja Rajić mérnök álma, hogy egy olyan vállalatot hozzon létre, amely kimondottan találmányait, újításait fejlesztené és gyártaná.
Egy kis humor
Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember nem tudná elviselni.
