Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


2010. március 12. - Szabadka
2010. március 12.

Kollektív szerződéseket írtak alá az egészségügyben és a kommunális területeken dolgozók szakszervezetei

Tegnap, az országban elsőként városunkban írták alá az egészségügyben és a kommunális vállalatokban dolgozók szakszervezetei azt a kollektív szerződést, amelyet a város vezetőségének köszönhetően dolgoztak ki. A kollektív szerződések összesen több mint 1800 embert érintenek, ebből 1200-an dolgoznak kommunális területen, míg 640-en pedig az egészségügyben.


A DP, VSZL, G17 Plusz bizalmatlansági indítványt nyújtott be a VMSZ ellen – Ismét dr. Murényi Tibor a helyi közösség közgyűlésének elnöke


Csantavér

Ismét dr. Murényi Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga szabadkai szervezetének alelnöke a csantavéri helyi közösség elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetség ellen szerdán este nyújtott be bizalmatlansági indítványt az ellenzék, s ugyanezen az ülésen ezt el is fogadták. A helyi közösség közgyűlésének alelnöke Forgó Lóránt, tanácselnöke pedig továbbra is Berényi István.



fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers