Simeon Vilovski
Hivatali visszaélés gyanúja miatt tegnap Görögországban letartóztatták Simeon Vilovskit, Artemije püspök volt titkárát. Ivica Dačić szerb belügyminiszter elmondta, hogy a körözött egyházi személyt Szaloniki elővárosában tartóztatta le a görög rendőrség.
Hazaérkezett a menedékjogot kérő és kitoloncolt szerb és macedón állampolgárok első csoportja
Szerkesztőségi összefoglaló
Tegnap megérkezett Brüsszelből az az autóbusz, amelyen a Belgiumból kiutasított szerbiai és macedón állampolgárságú személyek első csoportját toloncolták haza, akik téves információk alapján azért utaztak ki február közepén az európai uniós országba, hogy ott politikai menedékjogot, lakást és segélyt kapjanak. A Belügyminisztérium nyomozást rendelt el a tömegesen kivándorló szerb állampolgárok ügyével kapcsolatban, jelentette be tegnap Ivica Dačić. Többnyire albán és roma nemzetiségű polgárokról van szó.

– A SEEMO emlékeztetni kívánja az MNT-t, hogy az újságíróknak és szerkesztőknek függetleneknek kell lenniük munkavégzésük során és egyetlen más szervnek sem kellene, hogy felelőssége legyen a tájékoztatást illetően – áll közleményükben.
Molnár Edvárd felvétele A vajdasági biztonsági tanács megállapítása: kevesebb volt a nemzeti indíttatású incidens mint az elmúlt hat évben, ám a verbális összetűzések száma növekedett
Nyelvtanfolyam indul a többnemzetiségű községekben szolgálatot teljesítő rendőrök számára (Ótos András felvétele)Hosszú idő után tegnap ülésezett a vajdasági biztonsági tanács, amelynek 17 tagja a Belügyminisztérium tavalyi évre vonatkozó belbiztonságpolitikai jelentését tárgyalta meg, természetesen Vajdaságra vonatkozólag. Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, ennek a tanácsnak tagjai a vajdasági parlamenti pártok képviselői, a belügyi szervek illetékes képviselői, a tartományi ombudsman és a tartományi kormány egyes minisztériumainak a képviselői, a tanács elnöke tisztségéből kifolyólag a mindenkori tartományi képviselőházi elnök. Egeresi Sándor a meglehetősen hosszúra nyúlt, majdnem háromórás ülés után beszámolt a sajtó képviselőinek arról, hogy mi minden volt terítéken a tanácstagok előtt.
Montenegrói és jugoszláv nemzeti tanács nem alakulhat
Svetozar Čiplić kisebbségügyi miniszter tegnap hivatalosan is bejelentette: június 6-án szervezik meg a kisebbségi nemzeti tanácsok választását mind a 167 szerbiai községben. Mint elmondta, 19 szerbiai kisebbség választhat tanácsot, ebből 16 esetben közvetlen választást szerveznek, míg három esetben: a horvátok, a macedónok és a szlovének elektori közgyűlést tartanak.
