2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Káderképzés az idegenforgalomban

A folyami határátkelő újbóli megnyitását is szorgalmazza a magyarkanizsai turisztikai szervezet

Cél a Tisza-part jobb hasznosítása (Fotó: Gergely József) Cél a Tisza-part jobb hasznosítása (Fotó: Gergely József)

Átfogó és ambiciózus munkatervet készített az idei évre a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet (KISZ), mintegy 10millió dináros költségvetéssel, főként pályázati pénzekre számítva.

Többek között részt kíván venni a község turisztikai fejlesztési stratégiájának kidolgozásában és a fejlesztési program valóra váltásában. Ennek érdekében olyan pályázatokon vesz részt, amelyek révén egy-egy idegenforgalmi projektumot támogathat.

Az idegenforgalmi feltételek javításának egyik első lépése az összes idegenforgalmi adat besorolása lesz községi szinten, valamint a rendezvénynaptár elkészítése és kiadványokban való megjelentetése. A meglévők mellé új turisztikai programokat tervez bevezetni a községi szervezet, összehangolva a környék kínálataival, egységesebb tartalom kialakítása végett. Az adatbázis folyamatos frissítése mellett a magánszállásadókkal való együttműködés is a minőség javítását szolgálja majd.

Nemcsak idegenvezetők képzését tartja fontosnak a KISZ, hanem az idegenforgalmi káderképzést általánosságban. Ennek érdekében többek között kerekasztal-beszélgetést tervez a munkafejlesztés és a piaci kínálat témakörében, bővíti a külföldi szakmai kapcsolatait, és törekszik a minőségi szolgáltatásra és menedzselésre.

A bemutatkozás fő eszköze a Turisztikai Információs Pont, az utazási irodákkal való együttműködés, a kiállításokon való részvétel, valamint a médiával való folyamatos kapcsolattartás.

A kanizsai idegenforgalmi szervezet egyik fő célkitűzése a Tisza-part jobb hasznosítása, a magyarkanizsai kemping és a strand, a martonosi és az adorjáni strand, továbbá a horgosi medence és a velebiti tó hasznosítása, rendezése, legfőképp pedig a folyami határátkelő újbóli beiktatása a határforgalomba. A Tiszán pontont helyeznének el, ahol az áthaladó hajók kiköthetnének, és ami egyáltalán nem mellékes: a nemzetközi egyezmény alapján illetéket fizetnének.

Feladatként tűzte ki a KISZ a minőségrendszerek bevezetését a privát hotelokba, panziókba, éttermekbe, valamint a környezettudatos szolgáltatást is.

Hozzászólások (7) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 14. 20:21 | #7

Egyelőre úgy tünik az az egész lényege, hogy azért is kell majd fizetni, amiért eddig nem kellet. De várjuk ki a végét.

2010. március 14. 19:15 | #6

A kiadványokban igenis felkell tüntetni a Községbeli településeken zajló programokat, rendezvényeket. Persze ettől még több túrista nem lesz Magyarkanizsa községben, ugyanakkor szélesebb tömegekhez is eljuthat az információ a kisebb településeken várható eseményekről.
Magyarkanizsán elsőszámú prioritásként a környezetvédelmi problémák megoldását tartanám legfontosabbnak. Tehát a rengeteg szemetet nem ártana összeszedni ami a településen és környékén található, az út széleken, árkokban, stb. Jó lenne ha a Kishomok - Magyarkanizsa közötti ocsmány szeméttelep ügye is rendeződne mondjuk még 2010-ben. Az a szeméttelem Magyarkanizsa szégyene....Rendezni kellene az utcákban felmerülő kommunális problémákat, a rendezetlen házak előtti területekért felelős tulajdonosokat felszólítani a rendezésre, takarításra, karbantartásra. Az utcán tárolt mezőgazadasági eszközöket elkell tüntetni. Nem lehet turizmust építeni úgy, ha nincs szép környezet. Pont ez a probléma Palicson is, a rengeteg szemét. Összekell szedni, közmunkával munkásokat alkalmazni, ha a kommunalac vagy a Brantner nem takaritja el...ha eldobják a szemetet, újra eltakaritani és felszedni...Először megkell teremteni a feltételeket, egy szép és rendezett kisvárost kell építeni, bemutatni azt hogy az emberek igenis igyekeznek szép és kellemes környezetben élni. Természetesen ehhez a lakosok hozzájárulása is szükséges, de ha felfogják azt, hogy az ő érdekük is a turizmus fejlődése akkor biztosan sokan csatlakoznának az ambíciózus tervekhez...

2010. március 12. 16:28 | #5

csak fogni köll egy parlagi füves kecskét és már lehet is fejni

2010. március 12. 11:04 | #4

Érdekes, hogy a cikkíróknak is megvan a foga, és ha : "Fenntartjuk a jogot, hogy eltávolítsunk minden olyan hozzászólást is, amely nem kapcsolódik szorosan az adott cikkhez. " , de ezt a "Magdolna2010. március 12. 08:52|#2"-ben megszegi

2010. március 12. 09:28 | #3

Tetszik nekem ez a KISZ rövidítés. Régi, szép idők jutnak róla eszembe és nevek: Gyurcsány Ferenc volt a KISZ KB utolsó titkára, Rózsa-Flores Eduárdo "költő, forradalmár" volt az ELTE utolsó KISZ-titkára, azután egy a közelmúlt történeti kutatásaival tudományosan foglalkozó hírportál (kuruc.info) szerint a Rogán Antal is --- na jó, ez nagyon off hozzászólásra sikeredett.

És ha már elolvastam a cikket, azért megkérdezném, mi a nyavaja az a "környezettudatos szolgáltatás"? És "az összes idegenforgalmi adat besorolása községi szinten" - az adatok rendezésétől több lesz a turista? És a "bővíti a külföldi szakmai kapcsolatait" -- végre valami, amit értek: néhányan jó napidíjjal elutaznak külföldre tapasztalatot szerezni. 10 milliós évi költségvetés mellett ez ám az igéretes project: "A Tiszán pontont helyeznének el, ahol az áthaladó hajók kiköthetnének, és illetéket fizetnének." Ezt nevezem.

2010. március 12. 08:52 | #2

Inkább a parlagfüvet. Valahol olvastam, hogy a parlagfűvel táplálkozó kecske teje enyhíti az allergiában szevedők gyötrelmeit. Parlagfűből meg van elegendő.

2010. március 12. 08:12 | #1

kecskéket kéne kiképezni hogy nyírják a pitypangos füvet

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -