A DP, VSZL, G17 Plusz bizalmatlansági indítványt nyújtott be a VMSZ ellen – Ismét dr. Murényi Tibor a helyi közösség közgyűlésének elnöke

Csantavér
Ismét dr. Murényi Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga szabadkai szervezetének alelnöke a csantavéri helyi közösség elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetség ellen szerdán este nyújtott be bizalmatlansági indítványt az ellenzék, s ugyanezen az ülésen ezt el is fogadták. A helyi közösség közgyűlésének alelnöke Forgó Lóránt, tanácselnöke pedig továbbra is Berényi István.
Olvasóink bizonyára emlékeznek Csantavér egy évvel ezelőtti kálváriájára, amikor a VMSZ váltotta le Murényi Tibort, vagyis a helyi közösség akkori vezetőségét, amelyet a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a G17 Plusz és polgárok csoportosulásai alkottak. Egy évvel később, vagyis szerdán este ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, ezúttal konfliktus nélkül.
Mint azt dr. Murényi Tibor lapunknak tegnap elmondta, egy évvel ezelőtt, amikor őket váltották le, azzal indokolták a döntést, hogy nem elégedettek az elvégzett munkával.
– Mi az idén, a szilveszter utáni első januári közgyűlésen felhívtuk a figyelmét a VMSZ képviselőinek, hogy nem lesz ez így jó, nekik is le kellene tenniük valamit az asztalra. Ugyanis az előző évi beszámoló alapján egyetlen eredményt nem tudtak felmutatni. Aztán megtörtént, ami megtörtént Szabadkán is, a Demokrata Párt pedig felkért, vállaljam el újra a vezetést. Én ezt csak azzal a feltétellel voltam hajlandó megtenni, hogy ha Csantavérre végre odafigyelnek, és lesznek beruházások. Csak a funkció betöltéséért nem vállaltam volna. Ha nem lesz eredménye, akkor lemondok – mondta dr. Murényi.
Murényi kérdésünkre elmondta, prioritásként kezelik majd Csantavér részletes rendezési tervének kidolgozását, amelyet előreláthatólag májusban, legkésőbb júniusban elfogad a városi képviselő-testület. Ennek elfogadását követheti a szennyvízelvezető csatorna kiépítésének tervdokumentációja.
– Emellett természetesen az aktuális gondokkal, kommunális témákkal törődünk. Aszfaltozásra, szemételszállításra gondolok – mondta dr. Murényi.
A szerda esti közgyűlés a tavalyival ellentétben teljes nyugalomban zajlott le.
Szedlár Erika, a csantavéri iskola igazgatónője, a helyi közösség volt elnöke lapunknak elmondta, a szerdai ülésen pontos magyarázatot nem kaptak arra, hogy miért hozták meg ezt a döntést.
– Az elmúlt időszak eseményeinek következménye ez. Az egyik VMSZ-es képviselő átpártolt a DP-hez, ugyanaz folytatódott, mint Szabadkán, vagy Zentán – mondta Szedlár Erika.
Kérdésünkre, miszerint szerinte elégedettek voltak-e a polgárok a munkájukkal, Szedlár azt mondta, nem szoktak körkérdéseket intézni a falubeliekhez.
– A tornádó után 4 millió dinárt szétosztottunk kártérítésként. Ha ez nem elegendő, akkor nem tudom mi kell. A falu egyébként mindig háttérbe szorul. Évek hosszú során át Csantavéren a vezetőség mindig ellenzék volt a városi vezetőségnek. Egy évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy ez változzon meg. Most ismét megváltozott a helyzet, az idő fogja megmutatni, hogy lesz-e eredménye. Reméljük, hogy így most a DP a falu érdekeit is szem előtt tartja. De az, hogy ezek üres ígéretek-e vagy nem, majd kiderül. Remélem, hogy nem személyes érdekek, hanem a falu érdekei vezérelték Murényi urat és társait – mondta Szedlár Erika.
Fenti írásunkba félreértés folytán hiba csúszott. A hatalmi koalíció tagja a Csantavéri Polgárok – Márton Róbert Polgári Csoportosulás. A helyi közösség tanácsának újonnan megválasztott alelnöke pedig Márton Róbert lett. |
Talán a lelküket trafálta el a -#43-, és önök is kihasználják a mai kényszer helyzetet : Napszámosnak, segédmunkásnak kell a magyar !
#42
,#44- Én se értem, de jóvan...
barátom pacsirta úgy legyen ahogy jövendölöd !
A magyar nemeseknél annó a szlovák zsellérek voltak a legmenőbbek, szabó szerint nekik dukált, a magyaroknak nem ( sőt szégyen ). De amilyenek a vezetüink , már ma semmi munka se kellene, hogy szégyelni való legyen, ha megélhetést tud biztosítani, mert ugye csak a nemzetvédelembőli haszonból nem juthat mindenkinek aki magyar
Ilyen gazdasági helyzetben jobb is egy időre félreállni, mert a HK vezetősége ha akarna, akkor sem tudna látványos eredményt felmutatni. Később a mostani "győzteseknek "minden kudarcért felelősséget kell hogy vállaljanak, majd lesz aki rámutat és aztán élküldi őket a sülyesztőbe.A VMSZ-nek pedig több energiája marad a nemzettudat megőrzésre, ami a DP-nek,VSZL-nak és a G 17 plus-nak meg van tiltva úgy Belgrádból mint Újvidékről.Ezeknek a pártoknak Csantavér egy olyan magyar település, ahol magyar többség van és oda be kell bújni mindenáron,aztán indulhat a magyarság leépítése minden téren.Napszámosnak, segédmunkásnak kell a magyar !
Eddig tarolt a vejemesz.Mindent le maga körül.Mostmár kapjon fel egy pár kényelmes cipellőt és húzzon a bús ....
Ezt a csatát is elvesztette a VMSZ, de a háborút NEM!!!
A következő választásokon tarolni fog a VMSZ. most szövetkezzen ellene aki tud, de legközelebb nem lesz már G17, be sem jut egyedül a parlamentbe, a Liga teljesen beolvad...
Most lehet még nyírni a vmsz-eseket, de a következő választásokon a dp-nek csak Vajdaságban marad itt-ott egy mandátuma, Belgrádban és Szerbiában eljátszották a becsületüket...
Csak harcoljanak Koszovóért Vuk Jeremictyel az élen...., már csak az maradt.. :)
igen ez így igaz, sajnos, és szégyen
de hallottam datolya ibolya, de ez se tetszik önnek, hát nekem se az, hogy a magyarságukat bevállaló más nemzetiségieket SEHOGYAN se szimbolikázzák ???
Az jó nekünk . . . de érdekes a volt nemzetük mégse átkozza ki őket, ugyan miért ?
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.