2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Ganić óvadék ellenében szabadlábon

A londoni Felső Bíróság szerint a Szerbia kézbesítette bizonyítékok nem igazolták volna a további fogva tartást

A londoni Felső Bíróság óvadék ellenében és rendkívül szigorú feltételek mellett szabadlábra helyezte Ejup Ganićot (64), a boszniai háborús elnökség volt tagját, jelentette a BBC. Ganićnak mindaddig Nagy-Britanniában kell maradnia, amíg az illetékes bíróság nem dönt Szerbia kiadatási kérelméről. Az erre vonatkozó határidő április 13-án jár le.

Az ügyben eljáró bíró azzal magyarázta döntését, hogy a szerbiai háborús bűnök ügyészsége nem kézbesített elegendő bizonyítékot Ganić további fogva tartására. A bíró azt is kijelentette, hogy Ganić ügyvédeinek védőbeszédéből azt a következtetést vonta le, hogy a boszniai háborús elnökség volt tagját Szerbia valójában politikai okokból kifolyólag követeli.

A 300 ezer angol fontnak megfelelő értékű óvadékot Ganić ügyvédei adták át, a pénz pedig állítólag egy ismeretlen és jómódú hölgytől származik, jelentette ki a védőügyvédek egyike.

Ejup Ganić politikai érdekek vezérelte boszorkányüldözés áldozata – szögezte le az egyik védőügyvéd.

A Szerb Köztársaságnak a gyanúsított letartóztatásától számítva összesen 45 nap áll a rendelkezésére, hogy az eljáró és a kiadatásról döntő bíróságnak elküldje az összes kapcsolódó dokumentációt, bizonyítékot. A szerbiai háborús bűnök ügyészsége tegnap bejelentette, hogy a szóban forgó iratokat már fordítják, és nem kételkednek abban, hogy még a határidő lejárta előtt kézbesíthetik a londoni bíróságnak.

A londoni Felső Bíróság tárgyalótermének eseményeit követő jelentéstevők elmondták, hogy Ganić ismeretlen helyen fog tartózkodni a brit fővárosban, éjszakánként a rendőrség ellenőrző látogatására is számítani kell, valamint rendszeresen kell jelentkeznie a rendőrállomáson.

Ganićnak szabadlábra helyezése után tegnap a tervek szerint Haris Silajdžićtyal, Bosznia-Hercegovina elnökségének elnöklőjével kellett találkoznia. A hírt Damir Arnaut, Silajdžić tanácsadója erősítette meg. Silajdžić örömét fejezte ki Ganić szabadlábra helyezését illetően, valamint elmondta, hogy reményei szerint a Szerbiában háborús bűnökkel gyanúsított személy hamarosan szabad emberként térhet haza Szarajevóba.

A háborús bűnöket vizsgáló szerbiai ügyészség még 2008 decemberében indított vizsgálatot Ganić ellen, annak alapos gyanújával, hogy több másik személlyel együtt közvetlen felelősség terheli a Jugoszláv Néphadsereg egységeinek Boszniából való békés kivonásáról szóló megállapodás megsértése miatt. Pontosabban tizennyolc másik gyanúsítottal együtt Ganićot tartják felelősnek azért, hogy 1992 májusában Szarajevóban megtámadták a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) kivonuló egységeit. A támadásban 42 katona meghalt, több mint 70 pedig megsebesült.

A gyanúsítottat március 1-én tartóztatták le a londoni Heathrow repülőtéren, azóta vizsgálati fogságban volt.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -