Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Annak ellenére, hogy a meteorológusok megjósolták a tegnapi havazást, itt-ott mégsem készültek fel rá kellőképpen
A legforgalmasabb utakról ugyan eltakarították a havat tegnapra virradó éjjel, egyes kevésbé forgalmasakat azonban még napközben is hó fedett. A Put közvállalat munkásai a sajtófelelős beszámolója szerint egész éjjel az utakon voltak, az állandó havazás azonban megnehezítette a munkájukat, s nem tudták mindenhol eltakarítani a havat.
Ismét elő kellett venni a lapátot...(Fotó: Ótos András) Jelena Stojsavljević, a Put munkatársa tegnapi nyilatkozatában elmondta, a vállalat 22 járműje és 50 dolgozója van terepen. Mint mondta, éjjel három körül nekiláttak az utak újbóli sózásának, a hidakat pedig magnézium-kloriddal tisztították. Tegnapelőtt délután óta, amikor is az utak tisztításának első fázisát megkezdték, összesen 200 tonna sót használtak el erre a célra.
A köztisztasági közvállalatnál is arról számoltak be, hogy tegnapra virradó éjjel, és tegnap egész nap dolgoztak a város azon területeinek megtisztításán, melyek a közvállalat hatásköréhez tartoznak. Ez a vállalat százhúsz munkást irányított Újvidék utcáira, akik folyamatosan takarítják a havat a közlekedési szempontból jelentősebb utakról, gyalogátkelőhelyekről és járdákról. Délután 5 és hajnal 4 óra között szünet nélkül terepen volt a vállalat téli szolgálata – áll a tegnap kiadott közleményben. A vállalatnak ugyanakkor gondjai akadtak a város szerémségi oldalán a hulladékelszállítással. A kamionok ugyanis, a rossz útviszonyok miatt, nem tudtak bejutni egyes utcákba. A közvállalat a polgárok megértését kéri, s biztosít mindenkit arról, hogy amint javul a hóhelyzet, a kérdéses utcákban is kiürítik majd a konténereket.
A hó tegnap napközben is esett, igaz, valamivel kisebb intenzitással, mint az azt megelőző éjjel. Az illetékes közvállalatok óvatosságra intették az autósokat és járókelőket is, az előbbieknek ajánlva a főbb közlekedési útvonalak választását. A polgárokat, beleértve a vállalatok és üzlethelyiségek tulajdonosait is, arra kérik, hogy rendszeresen takarítsák el a havat házuk vagy egyéb objektumuk bejárata elől.
A Városi Közlekedési Vállalat autóbuszai tegnap kisebb késésekkel közlekedtek. A grabovói járat indulását a nap folyamán ellehetetlenítették az ottani rossz időjárási körülmények. A többi vonalon nem voltak nagyobb fennakadások, s a buszok próbálták követni a téli menetrendet. 215 autóbusz volt a város és peremváros útjain, de a Városi Közlekedési Vállalatnál hangsúlyozták, ha közben szükség mutatkozna további buszok indítására, arra is megteremtették a feltételeket.
A meteorológusok előrejelzése szerint mára még havazás várható, a hétvégére azonban csillapodik a télies időjárás. Ha igaz a prognózis, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem kell a múltkori havazáshoz hasonló fennakadásokra számítanunk, a kisebb meglepetésekhez pedig már egyébként is hozzászokhattunk az idei télen.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.