Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Préselik az újságírókat

Rájuk hárul a válság terhe


Mint azt a magyar sajtó napja előtt kiadott kommünikében kifejtették, néhány helyen még tartanak a kollektív szerződésekről szóló egyeztetések, de az már világosan látszik: a megyei napilapokat 20–25 százalékkal kevesebb újságírónak kell majd elkészítenie, mint korábban. Azoknak, akik nem kerültek az elbocsátottak listájára, a korábbi bérükért kell teljesíteniük az „irreálisan magas normákat”. Kitérnek arra is, hogy a központi kiadói direktívákat csaknem mindenütt a főszerkesztők hajtják végre, s kicsi a mozgásterük. A központi szerződésekben ugyan nincsenek rögzítve a teljesítménykövetelmények, de minden újságírónak havonta legalább 75 flekknyi szöveget kell megírnia ahhoz, hogy megkapja az – „amúgy is igen szerény” – alapfizetését. A megyei lapok többségénél a norma alatti teljesítményt 20 százalékos alapbércsökkentéssel, a több hónapos alulteljesítést elbocsátással büntetik. A MÚOSZ érdekvédelmi bizottsága felhívással fordul a megyei lapok kiadóihoz, kérve, hogy a válság terheit ne hárítsák kizárólag az újságírókra. Egyúttal együttműködésre kéri az összes újságíró-szervezetet annak érdekében, hogy sürgősen tárgyalásokat kezdhessenek a hazai kiadók vezetőivel, majd felvehessék a kapcsolatot a külföldi anyacégek vezetőivel, illetve az ottani szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel a magyarországi regionális sajtóban kialakult kritikus helyzetről – zárul a kommüniké.
| 2010. március 11., csütörtök

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers