Lenne érdeklődő a repülőtérre
Az év végéig meg kell válaszolni a Jat privatizálása során felmerülő kérdéseket
Mrkonjić ugyanakkor beszámolt arról is, hogy nem igazak a sajtó azon híresztelései, mely szerint bizonyos hazai üzletemberek érdeklődnének a Jat privatizálása iránt. A miniszter szerint még körülbelül egy évig működhet az állami légitársaság a jelenlegi flottával. Éppen emiatt, tette hozzá, még az év végéig ki kell derülnie, üzlettársi viszony avagy magánosítás útján zárják le a vállalat ügyét. Egy azonban biztos – hangsúlyozta – az államnak rendelkeznie kell egy nemzeti légitársasággal. A korábbiakban közölt sajtóhírek szerint a Jat mintegy 180 millió eurós hiánnyal küzd, beleszámítva a cég adósságait, illetve az üzletelés során bekövetkezett veszteségeket is. Nehezíti a helyzetet az az Airbusszal kötött, érvényben levő szerződés, mely 580 millió dollár értékben, nyolc repülőgép megvételét irányozza elő. A Jat, mindeddig, csupán a szerződésben előírt letét összegét, azaz 23,5 millió dollárt tudott kifizetni. A kedvezőtlen körülmények miatt már kilátásba helyzeték e szerződés módosítását.