Ma Eszter, Eliza, Vince, Simon, Zsófia, Mária napja van.
A családról szóló törvény előirányzott módosításai megtiltják majd, hogy a szülők fizikailag bántalmazzák gyermekeiket. Ha a szülő mégis testi fenyítéshez folyamodik, távoltartási határozatot kaphat, elveszítheti lakhatási jogát a családi házban, sőt, véglegesen elvehetik tőle a gyermekét. Ha a törvénymódosítás hatályba lép, Szerbia újra élen járhat a törvényhozásban, hiszen ilyen szigorú családjogi törvénye csak néhány országnak van a világon (például Kanadának és Új-Zélandnak). És újra az a helyzet áll elő, hogy bár a törvény nagyszerű és haladó szellemű, de betart(at)ása problematikus, sőt, mondhatni lehetetlen.
És most nem is a szociális központok elavult módszereire és hatástalanságára gondolok. Sem az iskolarendszer alkalmatlanságára, hogy hatással legyen a szülőkre a gyermeknevelés mikéntjét illetően – pedig elvileg ez is feladata lenne. Hanem magának a törvénymódosító indítványnak az abszurditásaira, illetve arra a már ismerős tendenciára, hogy papíron szépen mutatnak a dolgok, a gyakorlatban meg majd lesz valahogy.
Természetesen egyetlen épeszű ember sem híve a gyermekek fizikai bántalmazásának, és mindenki egyetért abban, hogy a gyermekek elleni erőszak szigorú büntetést érdemel. De ennek szavatolásához nem egy új és még szigorúbb törvény kell, hanem a már meglévő pontos és következetes betartatása. Az oktatási minisztérium hivatalnokai azonban, a törvénymódosítás mellett érvelve, még mindig olyan közhelyek pufogtatásánál tartanak, hogy a gyermekek bántalmazása komoly és tartós lelki sérülést okoz, illetve hogy a felnőtteknek mindent meg kell tenniük, hogy biztosítsák a gyermekek jogait, így a biztonsághoz és az egészséghez való jogot is. Az ilyen evidenciák kinyilatkoztatásán túl azonban a kérdés továbbra is a levegőben lóg: milyen intézmények és intézkedések által tartatják majd be ezt a törvényt?
Az egyik lehetőség, ami logikusnak tűnik, az, hogy az állam egy külön intézményt – nevezzük gyermekrendőrségnek – fog létrehozni, amelyhez a bántalmazott gyermekek fordulhatnak, ha panaszuk van szüleikre. Nem lesz majd azonban meglepő, ha az alapos vizsgálat után kiderül, a gyermek azért jelentette föl szüleit a különleges egységnek, mert például a rossz osztályzat vagy a kimaradás miatti büntetéséért kíván bosszút állni. De hát istenem, ez minden gyermeknek állampolgári joga, sőt kötelessége.
A neveléssel foglalkozó szakemberek ezt igenis helyénvalónak tartanák. Mintha nem láttak volna még átlagos, nemhogy nehezen kezelhető gyereket, hiperaktívnak nyilvánítanak minden problémás csemetét, aztán kioktatják a szülőket és a pedagógusokat, hogy óvatosan és érzékkel bánjanak velük, sok figyelmet szenteljenek nekik, és ne engedjék, hogy a hiperaktivitás agresszív dührohamba menjen át. De hogy konkrétan ezt hogyan tegyék, arról soha egyetlen szót sem ejtenek. Csak nem azért, mert fogalmuk sincs?!
Már a jelenlegi törvények is leszűkítik egyes felelős állampolgárok jogkörét, és bár beleszólnak a magánéletükbe, arra nincs kompetenciájuk, hogy a valódi jogsértéseket orvosolják. Az álmegoldások, a pusztán papíron létező törvénykezés viszont burjánzik, és közben semmit sem tesznek azok ellen, akik tudatosan kiskapukat keresnek a jogrendszerben. Az az érzésem, hogy amennyiben sor kerül erre a törvénymódosításra, a nevelés nem lesz valósan magasabb színvonalú Szerbiában, és a gyermekek jogai sem lesznek jobban betartva, de még több lesz a fölösleges intézmény, hivatalnok és adminisztráció. Előfordulhat majd, hogy egy jó, vagy legalábbis átlagos szülő büntetést kap, mert például pofon csapta az éppen a kistestvérét öklöző csemetéjét, abban viszont semmi segítséget nem kap, hogy hogyan nevelje valóban felelősen és felelősségre gyermekét.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1999
Az európai nemzeti parkok napja.
1819
Megszületett Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője, aki Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től 1901-ig.
1905
Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov orosz író, elbeszélő. (Emberi sors, Csendes Don).
1941
Megszületett Bob Dylan amerikai rock sztár, többszörös Grammy-díjas zeneszerző, előadó.
1972
Meghalt Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.
1986
Meghalt Dajka Margit színésznő (Macskajáték, Égig érő fű).
1813
Megszületett Kmety György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.
1822
Megszületett Foltényi Vilmos színész, operaénekes, Latabár Endre társulatának elismert művésze.
1857
Cirill és Metód napja, a bolgár kultúra és művelődés, a szláv írásbeliség és sajtó napja, Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére.
1911
Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök (1895.01.15-től 1899.02.26-ig).
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.