Hétfőn döntenek
– Valóban fennáll a lehetőség, hogy március 15-én, azaz hétfőn döntés szülessen, azonban előfordulhat, hogy a folyamat során akadályokba ütközünk. Ez már a mi gondunk, hiszen sürget az idő – mondta Kovačević, majd hozzátette, hogy még nem kezdődtek meg a közvetlen tárgyalások az ajánlattevőkkel. A tenderre a Preduzeće za puteve belgrádi cég köré csoportosuló szerbiai vállalatok (a Putevi Užice, a rumai Borovica transport és a belgrádi Planum) alkotta konzorcium jelentkezett,valamint a szlovén Primorje társaság és a horvát Hidroelektre niskogradnja, amely a szabadkai Vojputtal közösen nyújtotta be ajánlatát. Milutin Mrkonjić infrastrukturális miniszter is megerősítette, hogy hétfőn kiderül, kit bíznak meg a 10-es közlekedési folyosó északi részének kiépítésével, majd hozzátette, hogy a munkálatok megkezdését március 27-ére tervezik. A szerbiai kormány tavaly tette közzé a nyilvános felhívást a 10-es közlekedési folyosó Horgos és Újvidék közötti 110 kilométer hosszú szakaszának kiépítésére. Az infrastrukturális minisztérium a múlt hónapban felfüggesztette a tendert, mert az ajánlattevők nem tettek eleget a közbeszerzést szabályozó törvényben foglaltaknak. A tendert az Újvidék–Horgos közötti autóút bal sávjának kiépítésére írták ki, mégpedig a Horgos és a határátkelőtől számított 28 km-es útszakasz, továbbá a 38. és 98. kilométer közötti rész, valamint a Kelebia–Szabadka útvonalra vonatkozóan.