Ma Eszter, Eliza, Vince, Simon, Zsófia, Mária napja van.
A szerbiai és macedón albánok első csoportja szerdán indult haza Belgiumból
Brüsszel (Wikipédia)
Szerda késő délután Belgiumból megindult Szerbia déli vidékei és Macedónia felé az első autóbusz, amelyen azok a személyek ültek, akik nem kaphattak menedékjogot Belgiumban. A hírt Dominique Ernu, a menekültekért felelős hivatal brüsszeli felelőse erősítette meg. A kiutasítottak szerbiai és macedón állampolgárságú albán személyek, akik téves információk alapján azzal a reménnyel utaztak február közepén Belgiumba, hogy ott politikai menedékjogot, lakást és segélyt kapnak, közölte a belga kormány korábban.
A hazatoloncolt személyeket a belga bevándorlási minisztérium két munkatársa kíséri. A belga kormány korábban kijelentette, hogy a szóban forgó személyek alaptalanul folyamodtak menedékjogért, hiszen olyan demokratikus országokból érkeztek, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat.
Yves Leterme belga kormányfő kedden Skopljéba és Prishtinába látogatott, előző héten pedig Brüsszelben Mirko Cvetković szerb kormányfővel tárgyalt. Leterme kedden arról számolt be, hogy az utóbbi napokban jelentősen visszaesett a menedékjogért folyamodó személyek száma.
– Amióta tárgyaltam Cvetković miniszterelnökkel és a macedón államhatalom képviselőivel, azóta sokkal kevesebben folyamodtak menedékért Belgiumban – közölte Leterme.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1999
Az európai nemzeti parkok napja.
1819
Megszületett Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője, aki Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től 1901-ig.
1905
Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov orosz író, elbeszélő. (Emberi sors, Csendes Don).
1941
Megszületett Bob Dylan amerikai rock sztár, többszörös Grammy-díjas zeneszerző, előadó.
1972
Meghalt Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.
1986
Meghalt Dajka Margit színésznő (Macskajáték, Égig érő fű).
1813
Megszületett Kmety György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.
1822
Megszületett Foltényi Vilmos színész, operaénekes, Latabár Endre társulatának elismert művésze.
1857
Cirill és Metód napja, a bolgár kultúra és művelődés, a szláv írásbeliség és sajtó napja, Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére.
1911
Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök (1895.01.15-től 1899.02.26-ig).
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.