Harmincöt Szerviczky-ösztöndíj
A község egyetemistái
3500-5500 dináros ösztöndíjat kapnak – Csökkentik az községi
adminisztrációt
A döntés értelmében a
pályázatra jelentkező hallgatók közül 35 diák részesül
ösztöndíjban. A havi támogatás összege 3500 dinártól 5500
dinárig terjed. Dragan Babić
község elnöke véleménye szerint az ösztöndíjak odaítélésének
feltételeit meghatározó szabályzat bizonyos pontjait módosítani
kell, és több figyelmet kell fordítani a jelentkezők szociális
hátterére, hogy a leginkább rászoruló hallgatók
részesülhessenek a legnagyobb támogatásban.
A községi tanács
áttekintette a községi közigazgatás jelenlegi felépítését és
működésének hatékonyságát. A legmagasabb önkormányzati
döntéshozó testület arra a megállapításra jutott, hogy
módosítani kell a községi közigazgatás belső szerkezetét, és
át kell dolgozni a munkahelyek leírását és felosztását
meghatározó szabályzatot. A módosításokkal csökkenteni
lehetnek a munkahelyek, azaz az adminisztrációban dolgozók számát.
Az elképzelések szerint, a szerb kormány idevágó
rendelkezéséivel összhangban, idén akár 13-15 fővel lehetne
csökkenteni a községi hivatalnokok számát.
Munkahely-leépítésekre lehet számítani más, a községi
alapítású intézményekben és vállalatokban is.