Biden: A palesztinok megérdemelnek egy független államot
Barak ostorozza az újabb izraeli telepépítési bejelentést
Biden nyilatkozatával a jelek szerint az Egyesült Államok támogatásáról akarta biztosítani a palesztinokat, egy nappal azután, hogy Izrael bejelentette: 1600 új lakás felépítését tervezi a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Az amerikai alelnök tegnap ismételten elítélte a tervet. Az izraeli lépés beárnyékolta Biden izraeli és ciszjordániai látogatását, amelynek az a célja, hogy előmozdítsa a béketárgyalásokat, amelyek a tervek szerint a következő hetekben kezdődnek amerikai közvetítéssel. Mahmúd Abbász palesztin elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén Biden mindkét felet felszólította, hogy tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek hatására fellángolhatnak az ellentétek. „Mindkét félnek olyan légkör kialakítására kell törekednie, amely segíti és nem megnehezíti a tárgyalásokat" – hangsúlyozta az USA alelnöke s hozzátette: „Az izraeli kormány tegnapi döntése, miszerint új lakások tervezésébe kezd Kelet-Jeruzsálemben, aláássa a bizalmat, azt a bizalmat, amelyre most szükségünk van ahhoz, hogy sikeres tárgyalásokat kezdjünk és folytassunk." „Ma már mindenkinek tudnia kell, hogy nincs alternatívája a két államra" (Izraelre és Palesztinára) épülő megoldásnak, amely egy átfogó béketerv része lesz – mondta Joe Biden. Jichák Hercog izraeli népjóléti miniszter egyébként tegnap bocsánatot kért amiatt, hogy épp az amerikai alelnök látogatása alatt hagyták jóvá zsidó telepesek számára 1600 új lakás építését a vitatott hovatartozású Kelet-Jeruzsálemben. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter felháborodását fejezte ki tegnap az újabb kelet-jeruzsálemi telepépítési terv előző napi bejelentése miatt. „Ehud Barak védelmi miniszter környezete felháborodását fejezi ki az oktalan bejelentés miatt, amely megzavarja a palesztinokkal folytatandó, Izrael számára rendkívül fontos béketárgyalásokat – közölte Barak hivatala. A tervet tegnap Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is elítélte, „megismételve, hogy a telepek illegálisak a nemzetközi jog értelmében". Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén elítélte tegnap azt az izraeli tervet, hogy további 1600 új otthont építenek zsidó telepesek számára a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Az izraeli sajtó azzal vádolta meg Benjamin Netanjahu kormányát, hogy a lakásépítési terv bejelentésével „megtorpedózta" az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat, sőt a Jediót Ahronót című napilap szerkesztőségi cikke szerint a keddi bejelentés egyenesen Biden „arcon köpésével" ért fel. Az újság szerint a kormány „amatőr hozzáállása, figyelmetlensége és cinizmusa" a magyarázat arra, hogyan kerülhetett a miniszterelnök ilyen kínos helyzetbe, amely „tönkretette Joe Biden látogatását".