Čedomir Čupić: ha a nemzeti tanácsok tagjai bármilyen juttatást kapnak az állami költségvetésből, akkor nekik is át kellene adniuk vagyonbevallásukat
A nemzeti tanácsok tagjai nem számítanak tisztségviselőknek (Molnár Edvárd)
A vagyonbevallás átadásáról határozó rendelkezés figyelmen kívül hagyása, vagy téves adatok közlése magas pénzbírságot, sőt, akár több évig terjedő börtönbüntetést is maga után vonhat. Felmerül a kérdés, hogy vajon az újraválasztás előtt álló nemzeti tanácsok tagjaira szintén vonatkozik-e ez a rendelkezés. A korrupcióellenes ügynökségről szóló törvény második szakaszának értelmében köztisztségviselőnek számítanak: a Szerbia Köztársaság, a Vajdaság Autonóm Tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben kinevezett és megválasztott személyek, a köztársaság, a tartomány vagy a helyi önkormányzatok alapította közvállalatok, intézmények, közszolgálatok és szervezetek szerveiben kinevezett, illetve megválasztott személyek, valamint minden olyan személy, akiket a Szerbiai Képviselőház nevezett ki bizonyos tisztségekre. A felsorolást folytatni is lehetne, hiszen a törvény köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szinten is részletesen meghatározza a tisztségviselőnek minősíthető személyeket.
Čedomir Čupić, a korrupcióellenes ügynökség bizottságának elnöke lapunknak kifejtette, hogy az ügynökségről szóló törvény értelmében a nemzeti tanácsok tagjait nem tekintik tisztségviselőnek, tehát nem kellett benyújtaniuk vagyonbevallásukat. Ugyanakkor Čupić elismerte: ha a tanácsok tagjai bármilyen juttatást kapnak az állami költségvetésből, akkor nekik is át kellene adniuk vagyonuk listáját.
– Ha ez így van, akkor a korrupcióellenes ügynökségről szóló törvénybe hiba csúszott. Az esetleges mulasztást minden gond nélkül meg lehet oldani módosítási indítvány benyújtásával. Az ügynökségnek jogában áll a törvény tökéletesítésének érdekében annak módosítását kezdeményezni a Szerbiai Képviselőháznál – összegezte Čupić.
Muškinja Heinrich Anikótól, az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium államtitkárától megtudtuk, hogy a nemzeti tanácsok pénzelése – mivel azok már létező intézmények – megoldott kérdés. A nemzeti tanácsok jogi személyek, a szervezés és a pénzelés részletei tanácsonként eltérőek, részletezte az államtitkár.
– Bizonyos nemzeti tanácsoknál egy személy sincs munkaviszonyban, más nemzeti tanácsoknak van alkalmazottjuk. Annyi biztos, hogy az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium minden hónapban eljuttatja a tanácsoknak az előre meghatározott pénzeszközöket, vagyis pénzelésük az állami költségvetésből történik. Ezekkel az eszközökkel minden tanács saját maga rendelkezik. Ismétlem, a tanácsok jogi személynek számítanak, tehát többek között alkalmazottakat vehetnek fel, esetükben ugyanazok az előírások érvényesek, mint bármelyik hagyományos vállalatot illetően – közölte Muškinja Heinrich, a folytatásban pedig elmondta, hogy a nemzeti tanácsok tagjait nem lehet tisztségviselőnek tekinteni. A nemzeti tanácsok a nemzeti kisebbségi közösségek képviseleti testületei, nem állami szervek, csak partnerei az államnak az oktatást, a kultúrát, a hivatalos nyelvhasználatot és a tájékoztatást érintő döntéshozatalban, vélekedett az államtitkár.
– A nemzeti tanácsok nem állami szervek, de nem is úgynevezett munkaszervezetek, valamiféle köztes intézményekről van szó, esetükben talán a kisebbségi önkormányzat meghatározás a leghelyesebb – szögezte le az államtitkár, aki szerint ezért nem tekinthető mulasztásnak, hogy a nemzeti tanácsok tagjainak nem kellett átadniuk vagyonbevallásukat.
A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői mindkét törvényt, vagyis a nemzeti tanácsokról és a korrupcióellenes ügynökségről szóló törvényt is támogatták szavazatukkal. Ezért jogosnak éreztük Pásztor Bálintot, a VMSZ parlamenti képviselőjét is felkeresni kérdéseinkkel. Pásztor megerősítette, hogy a törvény természetesen bármikor módosítható, maga a korrupcióellenes ügynökség is indítványozhatja a módosítást.
– Én is úgy vélem, hogy a nemzeti tanácsok tagjai az ide vonatkozó törvény értelmében nem kötelesek átadni vagyonbevallásukat. A törvény egyik szakasza pontosan meghatározza, hogy ki számít köztisztségviselőnek, és csakis rájuk vonatkoznak a törvény rendelkezései. Tehát csakis abban az esetben lehetne a nemzeti tanácsok tagjait kötelezni vagyoni helyzetük feltárására, amennyiben a törvény módosul, és amennyiben a nemzeti tanácsok tagjait köztisztségviselőnek nyilvánítják. Ehhez azért hozzátenném, hogy a korábbi törvénnyel ellentétben most az önkormányzati képviselők sem kötelesek átadni vagyonbevallásukat, tehát valamilyen analógia alapján elfogadható megoldásnak tartom, hogy a nemzeti tanácsok tagjainak sem kell – vélekedett Pásztor, a továbbiakban pedig kifejtette: az, hogy a nemzeti tanácsok pénzt kapnak az állami költségvetésből, még nem elegendő ok arra, hogy a tagjait köztisztségviselőnek tekintsék. A költségvetésből többek között civil szervezetek, médiumok is kapnak támogatást, de attól ezeknek a szervezeteknek a vezetőit, tagjait nem kell köztisztségviselőnek tekintenünk, hangsúlyozta a VMSZ parlamenti képviselője.
– Szerintem nem csúszott hiba a korrupcióellenes ügynökségről szóló törvénybe, de semmi kifogásom sincs egy esetleges módosítás ellen. Valamint azt sem hiszem, hogy a nemzeti tanácsokból bárkinek – és most nem csak az MNT-re gondolok – kifogása lenne vagyonbevallása benyújtása ellen – szögezte le Pásztor.
Pízvaseraj?
No és hányan tettek az MNT bők bevallást . . .:::)))
Most , mivel már nem érintett , a kispásztornak nincs kifogása az esetleges vagyonbevallással kapcsolatban. Azért arra mérget vennék , hogy józsalacónak lenne kifogása a vagyonbevallás ellen, hiszen az ő MNT -s pecsenyéje igen nagyra dagadt, és emellett a sok más kisebb pecsenyét is (elméletileg) nyilvánossá kellene tennie, ami nem lenne jó. A túl sok transzparenciát nem szeressük!!
Sokkal kellemesebb a félhomályban hajózgatni.
Mindenkinek ajánlom az MNT pénzügyi jelentéseinek áttanulmányozását (az MNT internet oldalán megtalállható). Nagyon tanúlságos olvasmányok. Ég a dohány.......
Pl. A 2008-as évben a nem szerény fizetéseik, napidíjaik és más juttatásaik mellé 1.242.000 dinár jutalmat és prémiumot osztottak maguknak józsalacóék. Hogy 2009-ben mennyire jutalmazták magukat még nem jelentették meg. Izgatottan várjuk az újabb éves elszámolást!!
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.