Ma Eszter, Eliza, Vince, Simon, Zsófia, Mária napja van.
– Ennek valószínűleg mindenki örül, akinek az elmúlt hetekben az emelkedő vízszint házát vagy egyéb vagyonát, esetleg életét veszélyeztette. Ugyanakkor a víz visszahúzódásával sok mindenre fény derül, ebben az esetben leginkább az emberi hanyagságra és felelőtlenségre. A képen látható palackokat, dobozokat és a hulladék kategóriájába sorolható egyéb tárgyakat mind a víz hagyta hátra. A fotós az elgondolkodtató idillt Belgrádban, a Köztársaság Palotájának környékén örökítette meg.
(Fotó: Beta)
A tisztítást kezdhetnék mondjuk a felsővezetésben, akik ilyen sok munkát, jó megélhetést, rengeteg fizetnivalót biztosítanak rengeteg embernek. Majd a Brantner cég elmegy tisztogatni, belefér a díjjába amit fizetünk neki. Inkább magát a szemét forrását kellene kiiktatni, egy pár országon keresztülfolyik. A környezetvédelem címén viszont sok pízt besszedegetnek, telhetne belőle ennek szanálására is, de nem fog.
Mi lesz ennek a szemétnek a sorsa? A környezetvédelmi miniszternek feltéve ha létezik ilyen Szerbiában nem ártana kimenni a területre és mozgósítani az adott területet felügyelő, rendező kommunális vállalatot a takarítás megkezdéséhez...A környezetvédelmet 1 számú prioritásként kellene kezelni Szerbiában. Sok-sok baj forrása, valamint közmunka révén az állam megtisztithatná az egész országot, és egyben rengeteg embernek megélhetést, munkát tudna biztosítani. Ilyesmire miért nem gondol az állam?
Hmmmmmmm!
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1999
Az európai nemzeti parkok napja.
1819
Megszületett Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője, aki Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től 1901-ig.
1905
Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov orosz író, elbeszélő. (Emberi sors, Csendes Don).
1941
Megszületett Bob Dylan amerikai rock sztár, többszörös Grammy-díjas zeneszerző, előadó.
1972
Meghalt Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.
1986
Meghalt Dajka Margit színésznő (Macskajáték, Égig érő fű).
1813
Megszületett Kmety György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.
1822
Megszületett Foltényi Vilmos színész, operaénekes, Latabár Endre társulatának elismert művésze.
1857
Cirill és Metód napja, a bolgár kultúra és művelődés, a szláv írásbeliség és sajtó napja, Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére.
1911
Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök (1895.01.15-től 1899.02.26-ig).
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.