Az utasítás pontos betartása, kellő odafigyelés, esetleg egy kis segítség, és máris működik a pénztárgép (Fotó: Dávid Csilla) A Mercator újvidéki bevásárlóközpontjában ezentúl már a megvett áru kifizetésekor sem lesz szükség az alkalmazottak segítségére. Követve a nyugati szupermarketekben aktuális divatot, hazánkban először Újvidéken is lehetőség nyílik a kasszaautomatán történő fizetésre. A vásárló saját maga végzi a termékkódok beolvasását, az áru bepakolását és végül annak kifizetését is. A tikk-takk kasszának is nevezett önkiszolgáló pénztárgépekből jelenleg nyolc áll a vevők rendelkezésére, melyek, az elvárások szerint, felgyorsítják és személyesebbé teszik majd a vásárlást.
Aleksandar Jovanović, a városi képviselő-testület elnöke levelet intézett Ivica Dačić belügyminiszterhez, amelyben azt követeli, hogy a bűnözőktől örökre, azaz jogerősen elkobzott székvárosi vagyont az újvidéki rendőrség működési körülményeinek javításra használják fel.
A tervek szerint a létesítmény 25 ezer négyzetméternyi helyen terül el
A Munkás utca 2. szám alatti épület helyére tervezett új, modern objektum építésére vonatkozó tendert hamarosan kiírják. Az új épületben helyet kapnak majd az ügyészség, a tartomány és a városi önkormányzat szervei.
