Mezőgazdaságunk nyersanyagtermelésében (részben a feldolgozásban is) egyre inkább az egyéni gazdaságok, a családi vállalkozások jeleskednek, háttérbe szorítva az évtizedeken át favorizált társadalmi vagy állami nagyüzemet, melynek alkonyához az át nem gondolt magánosítás is hozzájárult. Olyan vélemények is akadnak, hogy a nem is olyan régen még követendő példaként szolgáló mezőgazdasági kombinátoknak, birtokoknak az állami földek bérlési lehetősége adta meg a kegyelemdöfést, utat nyitva a kisgazdaságok termőföldterületének bővítéséhez. Dehogyis szilárdul meg ezzel a családi birtok, hiszen a vagyon-visszaszármaztatási törvény (majdani) életbe lépésével a bérlőnek le kell mondania az addig művelt állami tulajdonban lévő termőföldről, az egykori tulajdonos, illetve az utódok birtokába kerül vissza. Csak az jelenthet némi előnyt, ha gyakorló gazda várja és kamatoztathatja is az ősi jussot.

A búza fejtrágyázásával, a zöldségnövények vetésével megkezdődtek a tavaszi nagy munkák, ami hamarosan a szántóföldi haszonnövények (kukorica, szója, napraforgó stb.) vetésében csúcsosodik ki. S a vetés küszöbén ezúttal is csak azt állapíthatja meg a gazda, hogy költséges munka vette kezdetét, egyedül kell viselnie az újabb beruházás terhét, ami a legegyszerűbb számítás (és agrotechnikai műveletek) alapján jóval meghaladja a hektáronkénti 200 euró dinárellenértékét. A vetésszerkezet alakulása is éppen annyira bizonytalan, mint amilyen bizonytalan a mezőgazdasági terményár.

Miért kérnek új birtoklapokat a vetésterv felújításakor?

Az elmúlt héten levél érkezett szerkesztőségünkbe, melyben olvasónk felháborodását fejezi ki, amiért a vetésterv felújításakor új birtoklapokat kérnek tőle. Íme a levél: