Viktor Janukovics
Viktor Janukovics ukrán elnök tegnap kijelentette, hogy (továbbra is) az ukrán lesz az egyetlen hivatalos nyelv az országban, de kötelezően alkalmazzák a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját.
Románia
A román kormány feloldotta az 1989-es romániai forradalom peranyagának titkosítását. Emil Boc miniszterelnök a tegnapi kormányülést követően bejelentette, hogy feloldották a tilalom alól azokat az utolsó dokumentumokat is, amelyekhez eddig nem férhetett hozzá a közvélemény.
Magyar szociológusok egy francia lapban
A modern társadalmakban hátrányos helyzetben élők problémái annyira összetettek, hogy azokon csak egyénre szabott programokkal lehetne segíteni – vélte két magyar szociológus, Örkény Antal és Vári István a romaprogramokat bíráló írásában, amelyet tegnap közölt a Libération című francia napilap.
Magyarok Nyilai
Több olyan ember is szabadlábon van még, aki a Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet tagja volt – közölte hétfő este a Magyar Televízió híradója.
Fidesz
Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei – jelentette be Nyitrai Zsolt tegnap Budapesten. A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az összegyűjtött ajánlószelvények száma országosan meghaladta a kétmilliót.
Budapest főpolgármesterét „sokkolta a drámai erejű interjú”
Demszky Gábor Demszky Gábor az RTL Klub híradójának hétfőn este azt mondta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami a BKV-tól pártokhoz jutott volna.
A főpolgármester erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója úgy nyilatkozott: az általa Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzek vélhetően párthoz vagy pártokhoz kerülhettek.
Demszky Gábor a hírműsornak azt mondta, hogy hozzá bizalommal fordulhatott volna Balogh Zsolt. Közölte: ha Balogh Zsolt tájékoztatta volna az történések legelején, amikor „először próbáltak pénzt kipréselni belőle”, bejelentést tesz a rendőrségen, vagy felkeresi őt, és megteszik együtt a feljelentést, akkor mindez nem esett volna meg. „Neki módja lett volna mindezt leállítani, megakadályozni” – mondta a szabad demokrata főpolgármester.
A szlovák alelnök szerint nem kell növelni a kisebbségi küszöböt
Dušan Čaplovič kormányalelnök szerint a 20 százalékos lakossági számarány elegendő jogot biztosít a kisebbségek anyanyelvhasználatára, így nincs szükség ennek csökkentésére, ahogyan azt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága javasolta helyzetelemző felmérésében.
Az országrombolás „szántszándékkal, aljas indokból, nyereségvágyból végrehajtott cselekvéssorozat” – állítja Kövér László

Háromfajta indítékra vezethető vissza az elmúlt időszak országrombolása: a hozzá nem értés, a kapzsiság és a hataloméhség indítékaira – jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke azon a fórumon, amelyet Miskolcon tartottak hétfő este.
Kövér László a mintegy 300 ember előtt tartott beszédében kifejtette: a hozzá nem értés régi történet, a most hatalmon lévők „egy neobolsevista banda”, a bolsevizmus létrejötte óta soha az életben nem tudtak tisztességesen egy országban sem kormányozni, hogy „nyomort ne idézzenek elő” – tette hozzá.
Szlovákiában van esély a kormányváltásra
A jelenlegi szlovák kormánypártok nem szereznének többséget, ha most tartanák a parlamenti választásokat – legalábbis ez derült ki az MVK ügynökség legfrissebb közvélemény-kutatásából.
