2010. augusztus 1., vasárnap

Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Változatossággal az unalom ellen

Internetes bemutatkozás lehetőségét teszi lehetővé a tartományi oktatásügyi titkárság az általános iskolások és középiskolák tananyagának prezentálására

Az oktatás színvonalának előmozdítása, a tanítók és tanárok motiválásának érdekében tavaly október óta internetes bemutatkozást tesz lehetővé a tartományi oktatásügyi titkárság az általános iskolákban és középiskolákban dolgozó pedagógusoknak. Rövid idő alatt, tehát 2009 októberétől 2010. március 5-éig mintegy 160 tanóra-prezentációt töltöttek fel a tanárok a honlapra ( www.obrazovanje.vojvodina.gov.rs/prezentacije iz školske prakse), melyeket több mint 7500 alkalommal tekintettek meg az érdeklődők. Ez szép eredmény – hangsúlyozta dr. Jeges Zoltán , tartományi oktatásügyi titkár a tegnapi sajtótájékoztatón, melyen Varga István , a csókai vegyi és élelmiszeripari középiskola tanára és Nenad Hinić , a rumai mezőgazdasági és élelmiszeripari középiskola tanára társaságában ismertette az eredményeket.

Mint a titkár hangsúlyozta, a biológia oktatásának szemléletességét elősegítő fóliák és a CD-Robi kiosztása mellett ily módon is segíteni igyekeznek az oktatás színvonalának növelésén a tartományban.

Érdekes, hogy nem a nagyvárosi iskolákból érkezett legtöbb óraterv a honlapunkra, hanem zömmel a kisebb helységekből, kisebb tanintézményekből – mondta a titkár. – Meglepődtünk, hogy Csókáról és Szenttamásról például jóval több prezentáció érkezett, mint Újvidékről, Szabadkáról, Mitrovicáról, Zomborból, stb. Legváltozatosabban a középiskola II. osztályának tananyaga jelenik meg a prezentációk által, a tantárgyakat illetően pedig messzemenően a kémia vezet, melynek anyagát 51 prezentáció mutatja be, és ez mindössze két tanárnak a munkáját dicséri.

A magyar nyelvet illetően csupán 2 óratervet találunk, mert ennyit küldtek el a magyar tanárok, azaz 2 tanár munkája tekinthető meg a honlapon. Fontos tudni, hogy az óraterveket a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelentetik. A titkárság azt reméli, hogy a jövőben további változatos óraterveket küldenek el a tanárok, a honlap pedig ötletcserére, a tanórák változatosságára, az oktatás minőségének javítására szolgál majd, hogy elejét vegyük annak a jelenségnek, hogy a diákok „unatkozni járnak az iskolába”, mint azt egy véleménykutatás kiderítette.

Hogy mi motiválja a tanárokat arra, hogy elanyagiasodott társadalmunkban mindennemű díjazás nélkül is vállalják a „különmunkát”, azaz a kidolgozott óratervek internetes prezentációjának elkészítését, Varga István tanár szerint ehhez nem kell más, mint a pedagógusi munkát szeretni.

Ha a tanuló látja, hogy nem azért mentem be az órára, mert eleget kell tennem a kötelességemnek, meg rá kell dolgoznom a keresetemre, hanem azért, hogy megtanítsak velük valamit, akkor eredményesen lehet dolgozni. Ezenkívül, ha a kréta és a tábla mellett más szemléltető eszközt is felkínálunk, gondosan felépítjük az órát, a diákok nem unatkoznak, hanem figyelnek, megtanulják az óra anyagát szinte teljes egészében már az iskolában – ismertette a tanár tapasztalatát az újságírókkal.

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá Ön is!
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Ez a homok-Shakespeare az angliai Weston-super-Mare strandján pihent meg kényelmes karosszékében, de egyszer csak feltámadt a szél…
img_0383 img_0383
Bukovinából Bonyhádig - Elindult a Székely Tour karavánja
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
Jó reggelt!

Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.

Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.

A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.

Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.

Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.

Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).

A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).

1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja

1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.

1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.

1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)

1946
Kibocsátották a forintot.

1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe

1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.

1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.

1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.

1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -