2010. augusztus 1., vasárnap

Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Törvénytelen a bírók újraválasztása?

Vesna Marković: A Bírósági Felső Tanácsban nem volt meg a szükséges létszám a bírók újraválasztásakor

A közelmúltban került sor a bírók újraválasztására Szerbiában, azonban az igazságszolgáltatás reformja miatt a bírók mintegy egyharmada maradt állás nélkül, az esetek száma viszont nem csökkent. Ugyanakkor, mint azt beszélgetőtársunk, Vesna Markovi ć a Mediációs Iroda koordinátora kifejtette, az újraválasztottak többségének személye, munkája szakmailag és erkölcsileg is megkérdőjelezhető.

Vesna Marković egyike azoknak, akik teljesítményük, szakértelmük, hozzáállásuk alapján joggal számítottak arra, hogy munkájuk önmagáért beszél, és a Bírósági Felső Tanács újraválasztja őket. Annál nagyobb volt a megrökönyödése, amikor értesült azon bírók névsoráról, akiknek újraválasztása nem tekinthető érvényesnek, mert a Bírósági Felső Tanács a tagok számát tekintve nem volt teljes, továbbá erősen megkérdőjelezhető a bírók szakmai és morális feddhetetlensége. Ő egyike azoknak a bíróknak, akiket nem választottak újra. Mint mondta, hatalmas csalódással tölti el ez a tény, annál is inkább, mert úgy gondolta, valóban jól végzi munkáját, és eszébe sem jutott, hogy a szakmai előmenetel helyett az utcára kerül, sok más kollégájával együtt.vesnamarkovic

– Először nem akartam a történtekről beszélni, de meggondoltam magam, mert az embereknek joguk van megtudni, mi folyik itt, s ezután kik is fognak dönteni ügyükben. Elsősorban az nem világos számomra, milyen kritériumok alapján választották meg a bírókat, ugyanis az biztos, hogy nem a teljesítményüket, a felkészültségüket, az erkölcsi feddhetetlenségüket vették számításba. Sajnálattal kell megállapítanom: könnyen megeshet, hogy a polgárok ügyében egy olyan bíró fog majd dönteni, aki választási csalásokban vett részt, vagy a nem megfelelő munkájának köszönhetően egyes pereket a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán tárgyalnak. Olyanokat választottak újra, akik esetenként több mint két évig nem tűzték ki a tárgyalás időpontját, így az ügyirat elévült, amiről még az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy megsértették a jogot, és emiatt az államnak kártérítést kellett fizetnie. Kérdem én, mire számíthatnak azok a polgárok, akiknek ügyében olyan bíró hoz ítéletet, aki ellen jelenleg is folyik az eljárás családon belül elkövetett erőszak bűntette miatt? Akikre nem lehetett nyomást gyakorolni, és akiket nem tudtak korrumpálni, azok egyszerűen az utcára kerültek, viszont azok közül, akik szerepeltek Vladan Batić, az egykori igazságügyi miniszter 2001-ben közzétett listáján, miszerint szakmailag nem megfelelők arra a posztra, sokan a mai napig bírói minőségben dolgoznak. Felháborító és igazságtalan, ami történt – jelentette ki Vesna Marković, hozzátéve, hogy mindazok, akik sohasem ásták alá a bíróság tekintélyét, nem indult ellenük fegyelmi eljárás, teljesítették a normát, és felelősségteljesen végezték munkájukat, messze túlszárnyalva a most megválasztott bírókat, egyszerűen az utcára kerültek. A hozzájuk eljuttatott indoklásban viszont nem szerepel magyarázat, hogy milyen szempontból nem tesznek eleget az elvárásoknak. Emellett pedig szinte minden ajtó bezárult előttük, s míg nemrégiben megbecsült polgárai voltak a közösségnek, most teljesen kívülállóvá tették őket, már-már a rendszer ellenségei. Nemcsak szakmai szempontból volt fájó, ami velük történt, emelte ki a koordinátor, hanem emberileg is nagyon megviselte őket a döntés, sokan bele is betegedtek a helyzetbe. Mint elmondta, az igazságszolgáltatás reformjára szükség van, de azt nem ilyen módon kell megtenni, mert ez nem szolgálja sem a polgárok, sem az állam érdekeit. Véleménye szerint a háttérben politikai érdekek húzódnak, s többségében rokoni, baráti, üzleti kapcsolatokkal rendelkező embereket választották meg, figyelmen kívül hagyva minden más körülményt.

– A Bírósági Felső Tanácsban nem volt meg a szükséges létszám a bírók újraválasztásakor. A parlamentnek ki kellett volna jelölnie egy professzort a jogi egyetemről, aki mint jogi szakértő lett volna jelen, ez azonban nem történt meg, az ügyvédi gyakorlat képviselőjeként megjelenő személyt pedig nem a törvénynek megfelelően választották meg, így ez nem tekinthető érvényesnek, tehát maga az újraválasztás sem tekinthető annak. Az egész eljárás törvény- és alkotmányellenes, ezért nem is hagyjuk annyiban a dolgot. A Szerbiai Bírók Egyesülete mindenképpen panaszt fog benyújtani, ehhez külföldi szakértőket is bevontunk, így a MEDEL Bírók Nemzetközi Egyesületét. Könnyen megtörténhet, hogy ez az ügy Strasbourgban folytatódik majd.

Annak ellenére, hogy Vesna Markovićot bíróként nem választották újra, továbbra is a Szabadkai Mediációs Iroda vezetője, és mediátorként tovább tevékenykedik. Bár a reform miatt az egész igazságszolgáltatás megbolydult és egy ideje leállt, ami egyes ügyiratok elévülését is eredményezte, az iroda jelenleg is várja az ügyfeleket, akik peren kívül szeretnék megegyezni, ami sokkal olcsóbb és gyorsabb, mint a bírósági eljárások. A mediációra vonatkozóan két törvénytervezet is született, az egyiket az igazságügyi minisztérium készítette elő. Ebben a meglévő törvény apróbb változtatásait javasolják, ahol a peren kívüli megegyezésre tett kísérlet továbbra sem lenne kötelező. A másik tervezetet pedig a Belgrádi Mediációs Központ javasolja, melynek elfogadásával kötelezővé tennék a mediációt a vagyonjogi kérdések megoldásában, ami viszont jelentősen megkönnyítené a bíróságok munkáját. A Szabadkai Mediációs Iroda egyébként a bíróság épületének földszintjén található, és a 061/164-78-09-es számon lehet jelentkezni.

A bírók újraválasztásáról szerettünk volna megszólaltatni egy olyan bírót is, akit újraválasztottak, mondja el ő is véleményét a folyamatról. Molnár Ferencet, a kerületi bíróság bíráját kerestük fel, aki elfoglaltságaira hivatkozva annyit mondott, hogy a negyedéves jelentés elkészüléséig nem tud nyilatkozni lapunknak.

Hozzászólások (1) Szóljon hozzá Ön is!
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Ez a homok-Shakespeare az angliai Weston-super-Mare strandján pihent meg kényelmes karosszékében, de egyszer csak feltámadt a szél…
img_0383 img_0383
Bukovinából Bonyhádig - Elindult a Székely Tour karavánja
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
Jó reggelt!

Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.

Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.

A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.

Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.

Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.

Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).

A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).

1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja

1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.

1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.

1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)

1946
Kibocsátották a forintot.

1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe

1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.

1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.

1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.

1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -