Plutokraták és tévhitek

Talán mert túl fiatal voltam és nem volt igazán szükségem a lélekbúvárokra, eltekintettem a foci ilyen megközelítésétől, más sportokban, például az akkori jégkorongban viszont egészen könnyű lett volna egyből kiszúrni a rendre győztest, ám amilyen mértékben tiszteltem a szovjet hokit, ugyanannyira nem voltam képes szurkolója is lenni. Alighanem az akkori világ politikai hatására szorítottam mindig a mindenkori ellenfélnek, amely azonban csak elvétve tudott megörvendeztetni.

Manapság éppen a fordítottját tudom elmondani a teniszről. Nem tagadom, hogy Novak Đoković szurkolója vagyok, ám ezt a sikeres sportolót egyre kevésbé tudom tisztelni.

A C. zvezdát és az időközben orosszá lett szovjet hokit már nem lenne tanácsos nyugtatóként vényre kérni, Đoković pedig nagyobbára már csak akkor szimpatikus, amikor játszik, minden más esetben eléggé irritálja az emberek szelídséggel és ízléssel bíró részét.

Đoković nagyszerű teniszező, aki elég rövid idő alatt felverekedte magát az élvonalba, szép kilátásokkal, hogy már a közeljövőben akár a világranglista első helyét is elfoglalja. Mivel azonban tökéletes teniszező nincs, Đokovićnak is van még sok hibája, amiért esetenként ingadozó formában szerepel.

Az igazat megvallva több esetben kideríthetetlen, hogy hol fejeződik be Novak, és hol kezdődik a Đoković család. Tetteik, nyilatkozataik és egyéb aktivitásuk terén ebbe nem engednek betekintést, s ha esetenként nem is értenek egyet, azt sikerrel titkolják el a világ előtt és rendre a család egységességét emlegetik.

Eléggé visszatetsző, hogy kevés teniszező akad, aki Novaknál indulatosabban éli át a meccseket, az viszont már kezd megfélemlítő lenni, hogy a família mi mindent meg nem enged magának. Teszi ezt minden bizonnyal azért, mert a nagy vagyon birtokában fontosabbnak érzik magukat, mint amilyenek valójában lennének, ha a környezet, pl. a média, nem segítene be a fontosság fokozásával. Egy éve sincs például, hogy Novak apja, csak azért mert a riporter közvetítéseiben nem szurkolt eléggé a fiának, egyszerűen kirúgatta az állásból Nebojša Viškovićot, akiről talán elég annyit mondani, hogy a szerbiai újságírók mezőnyében vitathatatlanul a tenisz három legjobb szakértője közé tartozik. A közszolgálati tv nem gyakorolt autonómiát, engedett a nyomásnak és elfogadta az átlagon felüli szaktudással rendelkező tárgyilagos riporter kikényszerített felmondását. Ez sem volt elegendő, hisz a Đoković-család a múlt héten ismét lépet, amikor értesült róla, hogy a szövetség éppen Viškovićot szerződtette a Szerbia–USA Davis-kupa meccs hivatalos bemondójának. A riporter végül, a plutokrata család nyomására, ezt a munkát sem kaphatta meg. Mivel a teniszező családja, csupán fontosság érzetből kifolyólag, mások egzisztenciáját veszélyezteti, a belgrádi tv valójában pokolian nehéz feladat elé állította azt a riportert, aki a meccseket közvetítette. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy Đoković-bírálat kicsússzon a száján, hogy a lehető legkedveskedőbb módon kommentáljon, ha nem akarta kockáztatni a munkahelyét. Sikerült neki, a Đoković-családot semmivel sem sértette meg, az egész kommentár azonban visszataszító és hallgathatatlan, egészen pontosan tenisz- és ízlésellenes volt.

A Davis-kupa meccs néhány tévhitet is eloszlathatott volna, ha arra bárki odafigyel. Sokan még mindig azt vallják, hogy a szurkolók tömege és hangja döntő fontosságú lehet egy-egy meccsen. Hiábavalónak bizonyult azonban minden igyekezet, a belgrádiak nem tudták kibillenteni a lelki egyensúlyból a jól felkészített amerikaiakat, amiért a viadal a hazaiakra nézve kellemetlen meglepetéssel is végződhetett volna. Még furcsább volt annak szüntelen hangoztatása, miszerint John Isner erőnléte nem lesz elegendő, hogy három napon, három maratoni hosszúságú meccset végigjátsszon, hisz, érveltek, mennyire kifáradt Novak is az előző héten a dubai tornán, ahol zsinórban négy három játszmás meccse volt. A szerb válogatott tagjai és a tv-riporter is szüntelenül erre célozgattak, szinte várták már, hogy a 22 éves amerikai mikor esik össze a pályán, amire, szerencsére, mégsem került sor. Ugyancsak szerencsére egyesben nem nyert mérkőzést, különben ki tudta volna megmagyarázni, hogyan győzött a hullafáradt játékos a szent és sérthetetlen hazai kedvenc ellen.