Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
KOMMENTÁR
A Đoković-családA volt Jugoszlávia régi vicce szerint az országban nagyon könnyű volt a pszichiáterek dolga, hisz a túlfeszített idegek gyógyítására felírhatta, hogy tessék szurkolni a C. zvezdának és hetente legalább egyszer adott a sikerélmény.
Talán mert túl fiatal voltam és nem volt igazán szükségem a lélekbúvárokra, eltekintettem a foci ilyen megközelítésétől, más sportokban, például az akkori jégkorongban viszont egészen könnyű lett volna egyből kiszúrni a rendre győztest, ám amilyen mértékben tiszteltem a szovjet hokit, ugyanannyira nem voltam képes szurkolója is lenni. Alighanem az akkori világ politikai hatására szorítottam mindig a mindenkori ellenfélnek, amely azonban csak elvétve tudott megörvendeztetni.
Manapság éppen a fordítottját tudom elmondani a teniszről. Nem tagadom, hogy Novak Đoković szurkolója vagyok, ám ezt a sikeres sportolót egyre kevésbé tudom tisztelni.
A C. zvezdát és az időközben orosszá lett szovjet hokit már nem lenne tanácsos nyugtatóként vényre kérni, Đoković pedig nagyobbára már csak akkor szimpatikus, amikor játszik, minden más esetben eléggé irritálja az emberek szelídséggel és ízléssel bíró részét.
Đoković nagyszerű teniszező, aki elég rövid idő alatt felverekedte magát az élvonalba, szép kilátásokkal, hogy már a közeljövőben akár a világranglista első helyét is elfoglalja. Mivel azonban tökéletes teniszező nincs, Đokovićnak is van még sok hibája, amiért esetenként ingadozó formában szerepel.
Az igazat megvallva több esetben kideríthetetlen, hogy hol fejeződik be Novak, és hol kezdődik a Đoković család. Tetteik, nyilatkozataik és egyéb aktivitásuk terén ebbe nem engednek betekintést, s ha esetenként nem is értenek egyet, azt sikerrel titkolják el a világ előtt és rendre a család egységességét emlegetik.
Eléggé visszatetsző, hogy kevés teniszező akad, aki Novaknál indulatosabban éli át a meccseket, az viszont már kezd megfélemlítő lenni, hogy a família mi mindent meg nem enged magának. Teszi ezt minden bizonnyal azért, mert a nagy vagyon birtokában fontosabbnak érzik magukat, mint amilyenek valójában lennének, ha a környezet, pl. a média, nem segítene be a fontosság fokozásával. Egy éve sincs például, hogy Novak apja, csak azért mert a riporter közvetítéseiben nem szurkolt eléggé a fiának, egyszerűen kirúgatta az állásból Nebojša Viškovićot, akiről talán elég annyit mondani, hogy a szerbiai újságírók mezőnyében vitathatatlanul a tenisz három legjobb szakértője közé tartozik. A közszolgálati tv nem gyakorolt autonómiát, engedett a nyomásnak és elfogadta az átlagon felüli szaktudással rendelkező tárgyilagos riporter kikényszerített felmondását. Ez sem volt elegendő, hisz a Đoković-család a múlt héten ismét lépet, amikor értesült róla, hogy a szövetség éppen Viškovićot szerződtette a Szerbia–USA Davis-kupa meccs hivatalos bemondójának. A riporter végül, a plutokrata család nyomására, ezt a munkát sem kaphatta meg. Mivel a teniszező családja, csupán fontosság érzetből kifolyólag, mások egzisztenciáját veszélyezteti, a belgrádi tv valójában pokolian nehéz feladat elé állította azt a riportert, aki a meccseket közvetítette. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy Đoković-bírálat kicsússzon a száján, hogy a lehető legkedveskedőbb módon kommentáljon, ha nem akarta kockáztatni a munkahelyét. Sikerült neki, a Đoković-családot semmivel sem sértette meg, az egész kommentár azonban visszataszító és hallgathatatlan, egészen pontosan tenisz- és ízlésellenes volt.
A Davis-kupa meccs néhány tévhitet is eloszlathatott volna, ha arra bárki odafigyel. Sokan még mindig azt vallják, hogy a szurkolók tömege és hangja döntő fontosságú lehet egy-egy meccsen. Hiábavalónak bizonyult azonban minden igyekezet, a belgrádiak nem tudták kibillenteni a lelki egyensúlyból a jól felkészített amerikaiakat, amiért a viadal a hazaiakra nézve kellemetlen meglepetéssel is végződhetett volna. Még furcsább volt annak szüntelen hangoztatása, miszerint John Isner erőnléte nem lesz elegendő, hogy három napon, három maratoni hosszúságú meccset végigjátsszon, hisz, érveltek, mennyire kifáradt Novak is az előző héten a dubai tornán, ahol zsinórban négy három játszmás meccse volt. A szerb válogatott tagjai és a tv-riporter is szüntelenül erre célozgattak, szinte várták már, hogy a 22 éves amerikai mikor esik össze a pályán, amire, szerencsére, mégsem került sor. Ugyancsak szerencsére egyesben nem nyert mérkőzést, különben ki tudta volna megmagyarázni, hogyan győzött a hullafáradt játékos a szent és sérthetetlen hazai kedvenc ellen.
Novak Đoković édesapja, Srđan Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.