A NEMZETI PARKOK kultúrája olyan valami, amit külön kell említeni, és amelyiket lehet, személyesen meglátogatni. De kezdeném a mindenhol és mindenki számára karnyújtásnyira lévő, általánosan elfogadott, és tömegesen használt, rekreációs (szabadidős) parkokkal, melyekből kis millió található ebben az országban. Ott ez egyszerű halandó emberhez méltóan eltöltheti szabad idejét, legyen az csak egy hétvége, vagy akár hosszabb szabadság. Ez is része a nagy kényelemnek, de legalább a természet van védve és megfelelően gondozva.
Ott, ahol valami különös látvány mutatkozik, amit meg kell őrizni és csak utána mutogatni, azonnal nemzeti parkká avanzsál, és ezzel olyan szigorú törvény keretbe kerül, ami hosszú távon garantálja a következő nemzedékek számára is az élményt, a természet tiszteletét, és annak ember által háborítatlan nyugalmát. Komoly, lelkiismeretes apparátus ügyel mindenre.
Most próbáltam utána számolni, vajon hány ilyen nemzeti és emlékpark létezik az Amerikai Egyesült Államokban és az 58. után feladtam, mert külön csoportosították az emlékparkokat és a nemzeti parkokat. Sok van, az, biztos és mindegyiket érdemes lenne megnézni, csak arra egy emberi élet kevés, főleg Európából indulva. Természetesen, nem lehetetlen feladat, de akkor az életet fel kell tenni ezek átbogarászására. Nem lepődnék meg, ha akadnának ilyen különcök, akik pont ezzel foglalkoznak.
Nekem néhányat sikerült bejárni a legismertebbek közül, természetesen, csak futólag, és ha visszagondolok, már ezért is megérte. Sokkal több időt is eltölthet valaki, aki teheti, mint annyit emlegetett MILOVAN barátom, ki megszállottként kutatja ma is azokat, főleg a Sziklás Hegység környékén, Kanadában.
Mint ha kultusza lenne a nemzeti parkoknak. Az embernek van egy ilyen érzése, akármikor akár melyiket látogatja, valami hasonlóság összeköti azokat. A bejárat, a RANGEREK hasonló öltözködése, a tisztaság, szervezettség, elhivatottság, mind olyan jellemzők, amiket erre mifelénk tanulni kell a jövőben. Gazdasági vonatkozása is van, de erre most nem térnék ki.
Azokban a nemzeti és emlékparkokban, melyekben jártam, csak jót és szépet tapasztaltam. Maga a gondoskodás ténye, az odafigyelés még a legapróbb részletekre is, bátorító. Ezt kellene általánosan utánozni, és nem a „pattogatott kukorica” által jelképezett „amerikai életmód” minden olyan negatívumát, ami ellepte mára az egész világot.
Minden államhatárnál, átlépve az egyikből a másikba, gondozott pihenőpark várja a vándort az államközi autópálya rendszert használva. Legtöbbet mi is ezeken az utakon közlekedtünk. Minden állam külön határoz a szemetelés büntetésének nagyságáról. Alaszkán ez az összeg 1000 US $ tett ki, 1983 táján. Ha valakit rajtakaptak, hogy szemetel, be is vasalták rajta. Számtalan út menti tábla figyelmeztette erre a lehetőségre. Ne próbálja ki senki, hogy ha rajta kapják, esetleg megússza. Nem fogja. Nincs azaz ügyvéd, aki ebben segít neki, de bíró sem.
A nemzeti és emlékparkokban szemet szúr a tisztaság. Valahogy ez is az össznépi nevelés kérdésével függ össze. Tény, hogy gazdag országról van szó, ahol pénz erre a nemes célra is jut, és valószínűnek tartom, a jövőben még nagyobb odafigyeléssel fogják ápolni a már kialakult kultuszt, melyre méltán lehetnek büszkék, az amúgy is mindenre büszke amerikaiak.
Bővebben e témáról a lenti linken tájékozódhatnak:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Nemzeti_parkok_az_USA-ban