2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Megnyílik a lezárt utca

Magyarkanizsán újra visszaáll a közlekedési rend a központban – némi módosításokkal

Talán egyetlen magyarkanizsai témához sem szólt hozzá annyi olvasó, mint a sétálóutcával kapcsolatos cikkekhez. A községi képviselő-testület legutóbbi ülésén is kimondta Nyilas Mihály polgármester, hogy a Fő utca lezárása megosztotta a lakosságot. Megosztotta a képviselőket is. Az ellenzék élesen bírálta a hatalmat, amiért ilyen népszerűtlen és hátrányos intézkedést hozott, hiszen üzletek sora zárt be, amióta a gyalogosövezet kiszorította a járműforgalmat. A hatalom viszont azzal érvelt, hogy a mostani ellenzék ötlete volt korábbi hatalomként a gyalogosövezet.

Sétálóutca lesz esténként és hétvégeken délután is (Miskolci Magdolna felvétele) Sétálóutca lesz esténként és hétvégeken délután is (Miskolci Magdolna felvétele)

A kölcsönös vádaskodások ellenére végül egyhangú döntés született: a sétálóutca újra megnyílik a közlekedés előtt. Olvasóink örömmel fogadták a hírt.

„Bölcs ember képes arra, hogy a döntéseit felülbírálja a jobb reményében!”

„Üdvözlöm ezt a határozatot, mivel nem vagyunk Szeged vagy Szabadka nagyságúak, hogy meg tudnánk tölteni egy ilyen utcát folyamatosan járókelőkkel.”

„A rendezvények idejére lezárni, az egy jó ötlet.”

„Hurrá a főutca újbóli átjárhatóságának!” – írták olvasóink.

Az átjárhatóságnak azonban vannak feltételei.

Juhász Árpád, a Községi Településrendezési Közvállalat szakmunkatársa elmondta, hogy az úgynevezett 30-as zóna lesz érvényben, magyarán: óránként legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd közlekedni a Fő utcán – de csak hétköznap és napközben. Munkanapokon 19 órától másnap reggel 5 óráig, szombaton és vasárnap pedig 14 órától másnap hajnali 5-ig tilos lesz a közlekedés. Kivételt képeznek a mentő-, tűzoltó- és rendőrautók, a kommunális karbantartók és az ott lakók, illetve ingatlannal rendelkezők. A sebességkorlátozást komolyan kell venni, hangsúlyozta Juhász Árpád, mert aki túllépi a 30-at, annak akár öt hónapra is bevonhatják a vezetési engedélyét.

Ugyanakkor változik a környező utcákban is a közlekedés módja. A Bolmány utca kétirányú forgalmának visszaállításáról már korábban döntött a képviselő-testület, most pedig megszavazta, hogy a Szent István utcában is újra kétirányú legyen a közlekedés. Arra a kérdésre, hogy mikor nyílik meg nappalra a mostani sétálóutca, illetve mikor változik meg a környéken a közlekedés rendje, Juhász Árpád azt válaszolta, hogy amint az időjárás megengedi, hozzálátnak a munkához. Az útburkolati jelek felfestéséhez ugyanis legalább 7 Celsius-foknak kell lennie. A szakember szerint március vége felé kerülhet sor az utca részleges megnyitására.

Hozzászólások (13) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 10. 21:08 | #13

Timur Lenk: Tőlem akarták már elvenni a biciklit, pedig nem is volt nálam semmi. Én nem kockáztatok, nem éri az meg nekem. De ha már a kétkerekű lábbalhajtós járgánynál tartunk: vajon mennyi ember tud vele szabályosan közlekedni? Mert azt be kell látni, hogy a biciklis baleseteknél se mindig az autós a hibás.

Bízom benne, hogy a továbbiakban elfér a Főutcán autós, biciklis és gyalogos egyaránt.

2010. március 10. 17:59 | #12

attila

2010. március 10. 13:29 | #10
Elérkezik az a pillanat, amikor parttalanná válik a vita, és ahol le muszáj gördíteni a függönyt.
Nekem most lett elegem.
Véletlenül az elevenemre tapintott. Mit ad a jószagú Ég, az én többszáz eurós laptopom naponta a hátamon van, amikor biciklizem. Ha gyalog vagyok, akkor meg a vállamon. Lehet, hogy szimplán csak szerencsés vagyok, de leütni, kirabolni sem akart Kanizsán még senki. Ellenben kocsiföltörésekről pont mostanában értesültem...
A normális gépkocsivezetőket a hülyék közül kiszűrni nem lehet: ezt Ön is beláthatja. Alapállásban mindenki azt hiszi magáról, hogy mindig a másikkal van a baj...
Csöndben guruló motrot viszont én is láttam - igaz csak egyszer - Zenta alatt, amikor annak a szerencsétlen bukósisakos pilótájának az alkatrészeit keresgélték a mentősök, a szétroncsolt gépszörny első kereke pedig még mindig södörgött...
A műjégpálya helyére vizionált buszmegálló pedig akkora mondás, hogy arra már egy fáradt rezümém se lehet.
A magam részéről itt megállnék, és balesetmentes közlöködést kívánok Önnek és minden hasonlóan elfoglalt polgártársamnak.

2010. március 10. 15:20 | #11

Csakha végre megnyitják már. Kezdtem már azon gondolkozni hogy hiába költöztem el faluról, szépen lehalni készült már minden Kanizsán a lezárás miatt. Timur, egy sétálóutca nem tesz nagyvárossá egy kisvárost sem, ott a példa Törökkanizsán, ahol már sokkal régebb óta le van zárva a központ és a kutyának sem érdemes oda akár egy üzletet nyitni. Majd amikor megindul a villamos vagy a metró Kanizsán, akkor érdemes gondolkodni egy sétálóutcán.

2010. március 10. 13:29 | #10

Timur Lenk: Önnek bizonyára nincs semmi hordoznivalója, amit esetleg mindenhova magával kell vinnie. Nekem például lényeges, hogy magammal vigyem a laptopom mindenhova. Talán kockáztassam meg, hogy vigyem biciklivel vagy gyalog, hogy esetleg elessek vagy neadjisten leüssönek és kárba vesszen a többszáz euró értékű készülék?

A másik, hogy tőlem azt senki se kérdezi meg, hogy hova milyen gyorsan érek oda. Pedig higgye el tudom, hogy itthonról kanizsa legtávolabbi pontjáig 35 perc alatt odaérek gyalog. A mai órabérek és keresetek mellett igencsak meggondolandó, hogy beülök az autóba, és összesen 15 percet megyek vele naponta, vagy eltöltök 2-3 órát azzal, hogy gyalog megyek. Nyilván van, akinek erre van ideje, nekem nincs.

Azt meg lehetne oldani, hogy kevesebb legyen a baleset. Igenis szigorúan kell büntetni, ha valaki túllépi majd a 30-as sebességet. A motorosokkal kapcsolatban is egyetértek. Ugyanakkor nem kellene kerülőútra kényszeríteni azokat, akik képesek normálisan vezetni, és én már láttam nagymotort is szépen, csöndben gurulni.

És azt miből gondolja, hogyha a központot átalakítanák, akkor minden szép és jó lenne? A környező utcák és a város többi része is ugyan olyan maradna mint most vagy még rosszabb lenne. Meg lehet csinálni a járdát meg a bódékat meg mindent, a buszmegálló az a műjégpálya helyére kellene, de ettől még nem kellene az autókat elzavarni se a központból se máshonnan.

Ahhoz, hogy a más városokban létező sétálóutcákhoz hasonló legyen kanizsán, ahhoz a fél várost le kellene bontani és újra építeni szélesebb utcákkal, tele parkolókkal.

2010. március 10. 11:32 | #9

attila

2010. március 10. 10:19 | #6

„Nem arról van szó, hogy képtelenek vagyunk gyalog vagy kerékpárral menni valahova, hanem a mai világban erre nincs idő, az emberek sietnek rohannak.”

Na de Attila!

Vagy Ön él a Marson, vagy én nem vagyok a „mai világra” való. Gépjárművem soha nem volt, mégis oda érek mindenhova. Pedig higgye el, privát emberként akad elég tennivalóm. Sietség, pláne rohanás nélkül teszem a reám testált, vagy éppen fölvállalt dolgaimat.

Mert tudom, hogy a téglagyárnál hogyan kalkuláljak azelindulással, hogy a piacra érjek, és a Kálváriánál karikázva is ki tudom számolni mikorra érjek a strandra a gyerekeimért.

(Nem kivagyiságból, inkább sóherságból, de karórát se hordtam soha. Sajnáltam rá a pénzt, na.)

Motoz bennem egy érzés, ami azt sugallja, hogy az időhiányra utaló panaszkodás a legtöbb esetben pusztán kibúvó, saját lelkiismeretünknek, vagy a józan értelmünknek az altatására szolgál.

A háborús helyzet fölemlegetése jogos, csak éppen a csütörtöki, pénteki, meg a szombati Fő utca forgalmára vonatkozik, amikor a piaci sokadalom miatt eleddig is hetente történtek koccanások, sérülések, biciklis-balesetek. (Ne csak a Nagyutcát nézze. Hussanjon át egy csütörtök reggeli napon a volt Beograd kocsma előtt!...) Aki szereti gyerekét, az ezeken a napokon messze elkerülteti vele mondjuk a papírboltokat. Tudom mit beszélek, kapásból három ismerősöm is pórul járt már arrafelé, és hogy életszagúbb legyek, egyszer nekem is csak a véletlenen múlott…

Beszéljek a nagymotorjukat búgatókról? Az alá s fölé kocsikázó aranyifjakról? A táblákra, sebességkorlátozásra lóizét se mutató vidéki „gyüttmentekről”?

Magyarkanizsa központja rendbetételének, a város középtávú rendezési tervének első lépcsője lett volna a Fő utca gyalogos-övezetté nyilvánítása, aztán az útburkolat-csere és ezzel együtt az utca végén lévő központi tér (a Turist és környéke) emberléptékű fölújítása. Amivel együtt járt volna a buszmegálló és számos köztéri elem renoválása vagy megvalósítása.

Akik pedig szeretik nézni a lepukkant bódékat, a széthugyozott zugokat és a kitaposott cserjét, a fagy révén göröngyösre mállott betonjárdát vagy a heteken át egy helyben parkoló leeresztett kerekű autókat, esetleg azok, akik az egész szakmai kérdésből politikai poént kovácsoltak: nos azok most örvendhetnek, pezsgőt bonthatnak, amiért vélt igazukat kiharcolták.

Remélem, az utódaink méltó módon köszönik meg nekik.

2010. március 10. 11:18 | #8

2010. március 10. 10:31 | #7

Ki az aki idáig is sétált az úton? Én nem láttam senkit, minden gyalogos a járdán közlekedett, s mióta lezárták , még a gyalogosforgalom is apadt. Ez a leendő sem lesz jó megoldás, valakiknek így sem fog tetszeni, pl. este sétálok az úton és erre jön autóval akiknek szabad behajtani. Mi marad, hát a járda, az a tuti.

2010. március 10. 10:19 | #6

Timur Lenk: Nem arról van szó, hogy képtelenek vagyunk gyalog vagy kerékpárral menni valahova, hanem a mai világban erre nincs idő, az emberek sietnek rohannak. Annak semmi értelme sincs, ha lezárnak egy utcát, miközben a környező utcákban háborús helyzet alakul ki a közlekedésben. Közben pedig egyesek engedélyt kaptak a behajtásra, és nem a lakókra gondolok, hanem egyes járművekre, amelyek lassítás nélkül legálisan végig nyargalhattak a sétálóutcán, pedig az ő autójuknak is 4 kereke van.

Szerintem most lesz belőle rendes sétálóutca, mivel eddig sokan elkerülték a Fő utcát pusztán azért, mert nem tetszett, hogy nappal nem lehet behajtani. Jómagam a megnyitás örömére a megnyitás napján este elmegyek sétálni. Nappal pedig lehet sétálni a járdán.

2010. március 10. 10:13 | #5

Na, végre!!

Örülök Timur Lenk hozzászólásához!!

Nem marad egyedül a véleményével! Kanizsán nincs távolság, 15perc alatt bringával oda jutsz el ahova akarsz... Ja, hogy a kényelem nagy úr. Miért nem örülnek inkáb az ilyen kezdeményezésnek?? Ez is csak megszokás kérdése.

Attól, hogy mindig így volt, nem biztos, hogy így volt jó!

És merni kell változtatni, sokat, nagyon sokat.

A boltok helyzetére is idővel lett volna megoldás, nehogy már azthiggyük, hogy erre nem gondolt senki, de hát könyebb nekirohanni annak aki változtatni akar, mint vállalni, hogy a községnek es a központnak váltznia kell. Ez elkerülhetetlen.

2010. március 10. 09:37 | #4

Ha egyedül maradok a véleménnyemmel, akkor is leírom:

Nekem a lezárt, gyalogosok részére fönntartott Fő utca jobb volt!

Kanizsán nincs az a távolság, amit kerékpárral vagy gyalog ne lehetne bejárni.

Kicsit falu vagyunk, nem kell szégyellnünk. Hiányzik a városiasodás több föltétele, ami jelen esetben a parkolókra vonatkozik. A megoldás nehéz, mert a település központi része - a városmag - egy olyan korban alakult ki, amikor álmodni sem álmodták, hogy lesznek utódok, akik egy aktatáskát szorongatva, meg hatvan deka veknivel a hónuk alatt képesek lesznek gépjárművel száz métereket megtenni.

A megoldás nehéz, mondhatni radikális lépéseket sürget. Vagyis sürgetett volna. De a kényelem ezeket is fölül írta.

Egyébként a városiasodáshoz nem csak infrastruktúra, hanem polgári öntudat is kell. Aminek - úgy látszik - még egy darabig híján leszünk.


Oldalak: 1 , 2
Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -