2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

„Ez egy hihető történet”

Budapest főpolgármesterét „sokkolta a drámai erejű interjú”

Demszky Gábor Demszky Gábor

Demszky Gábor az RTL Klub híradójának hétfőn este azt mondta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami a BKV-tól pártokhoz jutott volna.

A főpolgármester erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója úgy nyilatkozott: az általa Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzek vélhetően párthoz vagy pártokhoz kerülhettek.

Demszky Gábor a hírműsornak azt mondta, hogy hozzá bizalommal fordulhatott volna Balogh Zsolt. Közölte: ha Balogh Zsolt tájékoztatta volna az történések legelején, amikor „először próbáltak pénzt kipréselni belőle”, bejelentést tesz a rendőrségen, vagy felkeresi őt, és megteszik együtt a feljelentést, akkor mindez nem esett volna meg. „Neki módja lett volna mindezt leállítani, megakadályozni” – mondta a szabad demokrata főpolgármester.

Demszky Gábor úgy véli: a Balogh Zsolt által a Magyar Nemzetnek adott interjú egy megtört ember vallomása, és „összefüggésében ez egy hihető történet”: olyan drámai erejű, amilyet a közéletben eddig még nem tapasztaltunk. Hozzátette, hogy őt sokkolta az interjú, mert „ilyesmi a magyar közéletben nem történt még”.

Arra a kérdésre, saját felelősségét látja-e abban, hogy ez megtörténhetett, a főpolgármester azt mondta: „az én felelősségem abban merül ki, hogy hagytam, hogy egy szuper főpolgármester-helyettest hozzon a Magyar Szocialista Párt, abban, hogy hagytam, hogy Antal Attilát kinevezzék, és utána Balogh Zsoltot is kinevezzék, bár természetesen egyikükről sem feltételeztem, hogy bűncselekményeket követhetnek el”. Mint hozzátette, ebben írható le politikai felelőssége, nem tudott, nem tudhatott ezekről az ügyekről, „ezeket konspirálták, igyekeztek eltitkolni mindenki elől”.

A főpolgármester közölte: a bíróság feladata, hogy kiderítse, jutott-e a pártoknak a BKV volt megbízott vezérigazgatója által említett 70 millió forintból.

A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója a többi között arról számolt be: nagyságrendileg mintegy 70 millió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül. Vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában már arról beszélt, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből.

Hozzászólások (4) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 10. 09:33 | #4

Hihető és hihetetlen történeteken mulik egy ország gazdasága, gazdasági büncselekményei??? Normáliséknál a polgármester lemond.... mért várja meg hogy róla is kiderüljönek dolgok...

2010. március 10. 09:10 | #3

Ez a faj a darwini elmélet szerint valószinűleg nem tartozik a gerincesek fajába!Hogy a homo sapiens politicus kategóriában a budapesticus főpolgármesticus hová fog tartozni azt mi már tudjuk!A többiek akik még meg sem születtek majd kutatni fogják!

2010. március 10. 09:04 | #2

#1
Ő csak elhiteti, hogy nem tudott dolgokról, és a fél város tudja, hogy tudott róla, de vannak akik elhiszik, hogy nem hitte el. Egyébként meg teljesen mindegy. Ő a főpolgármester, aki felel(ne egy normális országban) az alatta dolgozók tetteiért is.

2010. március 10. 08:43 | #1

Demszky olyan mint az egyszeri balek akinek félrelép a felesége, a fél város tudja és beszél is róla de ő még mindig nem hiszi!A műfajban ez valahol a tragikomédia szintjén van, a politikában had ne mondjam mi,minőséitse mindenki kedve szerint!

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -