Az ombudsmannak is fontos a nemek egyenjogúsága
A politikában is nehezen fogadják el a nők jelenlétét. Vesna Pešić és Nataša Mićić mindenképpen kivételnek számítanak. (Fotó: Beta) Hogyan segíthet az emberi jogok védője a nemek egyenjogúsága terén, illetve milyen viselkedés várható el az önkormányzati dolgozóktól e téren? Ezekre a kérdésekre nem valamely fejlett skandináv vagy nyugat-európai ország tisztségviselői keresik a választ, hanem egy olyan kézikönyvben találhatóak, amelyet nemrégen adtak ki itt, Vajdaságban. A kiadványt a tartományi és a köztársasági ombudsmani iroda valamint az Egyesült Nemzetek Női Fejlesztési Alapja (UNIFEM) képviselői mutatták be, akik ugyanakkor ismertették az önkormányzati dolgozók viselkedési kódexére benyújtott módosítási indítványokat is, amelyek e területet érintik.
A projektum elnevezése: „Nemek egyenlősége a helyi ombudsmanok gyakorlatában” és annak megvalósítását az UNIFEM támogatja.
Danica Todorov, a vajdasági ombudsman helyettese elmondta, hogy már a múlt év folyamán is felerősödött a vajdasági és a köztársasági ombudsman tevékenysége a nemek egyenjogúságának biztosítása terén.
– Nagyon örülünk annak, hogy az UNIFEM felismerte e két intézmény tevékenységének fontosságát. Az UNIFEM továbbra is támogatni fogja azon erőfeszítéseket, amelyek a nemek egyenjogúságát előmozdíthatják. A „nők munkaügyi- és szociális jogai” nevű projektumot éppen ezért kívánják támogatni az elkövetkező három évben. Ennek a projektumnak több alprojektuma is lesz, és különböző szervezetek vesznek részt majd a lebonyolításában, de bekapcsolódnak a munkába a helyi ombudsmanok is. Az elmúlt hónapokban több tanácskozásra is sor került, amelyeken a nemek egyenjogúságának specifikus szegmenseivel foglalkoztunk – magyarázta Todorov.
Zorica Mršević köztársasági ombudsmanhelyettes elmondta, hogy a projektum célja az volt, hogy nagyobb jogkörökkel rendelkezzenek a helyi ombudsmanok a nők jogainak kérdéskörét illetően.
– Azon dolgoztunk, hogy megnöveljük a kapacitásokat a helyi önkormányzatokban, mivel az azonnal nyilvánvaló volt, hogy e téren gondok vannak. Ezenkívül hiányoztak, és még mindig hiányoznak a diszkriminációellenes kódexek is. Itt léptünk színre mi azzal, hogy a nemek egyenjogúságán dolgozva megpróbáljuk csökkenteni a diszkriminációt. Három szinten folyik a munkánk. Az egyik a helyi tisztségviselők képzése. Nem elég biztosítani, hogy ne történjen diszkriminatív viselkedés, az ő feladatuk egyben a tolerancia terjesztése is. Tevékenységünk második szintje a helyi önkormányzatokban dolgozók viselkedésének és viszonyának a javítása a polgárokkal való kommunikációban. Itt sem elég csupán az, hogyha az önkormányzatok képviselői pozitívan nyilatkoznak a nemek egyenlőségéről, hanem ezt munkájuk során, a gyakorlatban is megköveteljük tőlük. A harmadik szinten pedig az önkormányzatokban dolgozók egymás közti viszonyán szeretnénk segíteni – magyarázta Mršević.
Birna Thorarinsdottir, az UNIFEM nemek egyenlőségével foglalkozó tanácsadója elmondta, hogy az ombudsmanok munkája a helyi önkormányzatok szintjén példaértékűnek számít a nemek egyenjogúságáért folytatott munkában. Az UNIFEM továbbra is támogatni fogja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a nemek egyenlőségének az előmozdítására szolgálnak – mondta Thorarinsdottir.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.