Az 1991. március 9-i tüntetések vezetője tegnap úgy értékelte, hogy közel két évtizeddel a szóban forgó megmozdulások után „nem kellemes azt hallani, hogy az Európai Uniót is elveszíthetjük”.
– Ki kell mondani – és talán éppen március kilencedike a megfelelő alkalom erre –, hogy Slobodan Milošević és rezsimje elvesztették Koszovót. A jelenlegi demokratikus hatalom semmiképpen sem veszítheti el az EU-t – mondta Drašković.
Az SZMM elnökének megítélése szerint a nemzeti politika olykor mintha céltalanul bolyongana. Mint hangsúlyozta, a március 9-i események, valamint az elmúlt évtized tapasztalatai azt bizonyítják, hogy csak egy erős és demokratikus Szerbia harcolhat sikeresen a nemzeti érdekekért.
Drašković úgy értékelte, hogy az akkor felvetett eszmék közül sok nem valósult meg, többek között azért, mert nem került sor a kellő mértékű leszámolásra a miloševići hagyatékkal. Szavai szerint éppen a márciusi demonstrációk és a későbbi tüntetések résztvevői voltak a tranzíció legnagyobb áldozatai.
– Ezek az akkori fiatalemberek kisvállalkozók, becsületes szegények, földművesek, dolgozók voltak, és éppen nekik most a legnehezebb Szerbiában. A háborús nyerészkedők, a bűnözők, Milošević mágnásai profitáltak, akik Szerbia politikai és gazdasági tulajdonosai lettek – értékelte Vuk Drašković.
Megértem Drašković aggodalmát.Az EU nélkül SZerbia minden befolyását elvesztené A koszmeti történésekre,ezért hamarabb kellene csatlakozni hogy nagyobb legyen a befolyása. Mladić hágai jelenléte nélkül azonban nem megy. Meglátjuk milyen döntést hoz a biroság a SZerb beadványra. Egy biztos.az Albánok,hosszabb távon mindent vinni akarnak, kolostorokat minden kulturális emléket" ALBANIZÁLNAK," ha engedi nekik a nemzetközi közösség,a nagy politika.
Farkaskoma, Farkaskoma!
Réveteg tekintetedből ítélve, álmodsz. Ha ma oly buzgón csókolgatnád Hilary Clinton kacsóját mint annak idején Madeline Albright ráncos kezét, a szerb hatalom Koszovóra való visszatérése akkor is csak álom maradna. Ha rosszindulatú lennék azt írnám: Koszovó akkor lesz legközelebb Szerbia része, amikor Délvidéket visszacsatolják az anyaországhoz. Vigyázzatok Sandzsakra, arra talán még lehet.